Józsefvárosi Sorsok Háza, Szakály Sándor nyilatkozata, a német megszállás emlékműve – a hét végén kiadott nyilatkozatot olvasva úgy tűnt, a Mazsihisznél betelt a pohár.
Aztán ma azt hallottuk, hogy itt még nem tart, mert ha a kormányzat megfelelő módon reagál, ha érdemi párbeszéd indul a felsoroltakról és a holokauszt-emlékév programsorozatáról, akkor menthető a helyzet, és a Mazsihisz nem bojkottálja az emlékévet, amint azt felvetette. A vetélytárs EMIH nem csodálkozott, hogy a Mazsihisz kemény hangott ütött meg, de közölte, hogy a tiltakozás mellett alternatív programot javasol az emlékévre. A kormány első reakciója nem túl konstruktív.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetői követelésekről beszéltek, de hangsúlyozták, hogy nem ultimátumot intéztek a kormányhoz, nem szabtak feltételeket, hiszen arra jogi eszközük sincs. Az újságírók megpróbálták kimondatni velük – hiába –, hogy pontosan hol is az a határ, amikor előáll az a helyzet, amelyet végképp nem tudnak elfogadni, és megtörténik az, amit hétvégi nyilatkozatukban előrevetítettek: hogy a magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékévet nélkülük tarthatják meg, a kapcsolódó szervezetek pedig a Civil Pályázati Alap keretében elnyert összegeket (mintegy 120-150 millió forint) sem veszik igénybe.
A Mazsihisz vezetői azt azonban világossá tették, hogy elfogadhatatlan számukra
a német megszállás Szabadság téri emlékműve,
az, hogy Szakály Sándor a kormány alapította Veritas Intézet vezetője maradjon, hiába követte meg azokat, akiket megsértett, amikor idegenrendészeti eljárásnak nevezte a Kamenyec-Podolszkba irányuló deportálásokat és az, hogy az általuk kért szakmai garanciák és felkért szakértők részvétele nélkül nyíljon meg a Józsefvárosi pályaudvar helyén a Sorsok Háza néven is emlegetett holokauszt-intézmény, mert nem szeretnék, ha a jövő iskolásai ott azt tanulják, hogy a magyar zsidóság tragédiája a német megszállással kezdődött.
A Mazsihisz hétvégi nyilatkozatában kifogást emelt még a Terror Házában rendezett Horthy-konferencián elhangzottak miatt, valamint azért, mert történelemhamisításnak tartja, ami a közszolgálati rádió Életmentő történetek című műsorában elhangzott pár nappal karácsony előtt.
Az állásfoglalás kiadásának szükségességét Heisler András, a Mazsihisz elnöke azzal magyarázta, hogy az elmúlt hónapokban olyan, a zsidóságot sértő folyamatok indultak el, amelyeknek véget szeretnének vetni. Szerintük az emlékezetkultúrába, emlékezetpolitikába nem fér bele történelemhamisítás és hazugság. Márpedig, amikor egy konferencián az hangzik el Horthyról, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar politikusa, az európai polgári értékek őrzője volt, az elfogadhatatlan. És az is, ha a közrádióban Koszorús Ferenc, a zsidó deportálásokba a csendőrség ellenében beavatkozó főtiszt történetének tanulságát úgy vonják meg, hogy a magyar reguláris haderő megvédte a zsidóságot, amelynek több mint 400 ezer tagját deportálták Auschwitzba és más lágerekbe. Heisler felhívta a figyelmet arra, hogy a német megszállás tervezett emlékműve miatt a kormánynak konfliktusai lesznek Németországgal, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Izraellel és a nemzetközi zsidó közösséggel is. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója ehhez hozzátette, félnek attól is, hogy az emlékmű a szélsőjobboldal zarándokhelyévé válhat.
A kormányzat még nem reagált a Mazsihisz megkeresésére, de a szervezet vezetői remélik, ez hamar megtörténik, és megkezdődik az általuk óhajtott párbeszéd. Elégedetten nyugtázták, hogy Balog Zoltán miniszter épp most írt alá egyezményt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettel arról, hogy magyar tanárok ott is tanulmányozhatják majd a holokauszt történetét. Az emlékezetkultúra fejlesztése, a történelem megismerése, megismertetése az egész magyar társadalomnak fontos, ez nem zsidó ügy – magyarázták a Mazsihisz vezetői.
Az EMIH is párbeszédet akar, de másképp
A tiltakozással párhuzamosan alternatív programot is hirdetni kell – ez volt a fő mondanivalója az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijának, aki sajtótájékoztatóját csaknem egyszerre tartotta a vetélytárs Mazsihiszéval, kapcsolódva annak hétvégi nyilatkozatához.
Köves Slomó azt mondta, megkerülhetetlen, hogy a Mazsihiszéhoz hasonló, bizonyos határokat „kompromisszumot nem ismerő hangon” kijelelölő (az állami emlékév programjainak bojkottját is kilátásba helyező) állásfoglalások megjelenjenek a közbeszédben, de fontos az is, hogy ez a párbeszéd kilépjen a gesztusok és ellengesztusok közegéből. Az EMIH szerint ez csak úgy megy, ha nemcsak azt fogalmazzák meg, amivel nem értenek egyet, hanem alternatív programot hirdetnek (erről a részleteket lásd alább). „Ha az ember valamit bojkottál, akkor abban már nem tud részt venni, azt nem tudja megváltoztatni… csak elmondani, hogy mit nem szeretnénk, kevés, annál több kell” – mondta Köves Slomó, hozzátéve, hogy céljaik megvalósítását más zsidó szervezetekkel, a kormánnyal együtt, a véleményformáló elit támogatásával képzeli el.
Az EMIH szerint vitathatatlan a magyar állam felelőssége a Horthy-korszak zsidótörvényeiben, a ’44-es deportálásokban, a második világháborúban. Köves Slomó szerint a Szabadság térre tervezett emlékmű azért problematikus, mert az ellenkezőjét sugallja, az az üzenete, hogy a magyar állam nem felel azért, ami 1944. március 19-e után történt. Köves Slomó a Szakály-ügyben nem foglalt állást, azt mondta, helytelen a történtekből szaktörténészi kérdést csinálni, ez morális kérdés, a nemzet egészének kell szembenéznie a múlttal, ami nem könnyű. (Szakály távozásához a Veritas Intézet éléről a Mazsihiszen kívül továbbra is ragaszkodik 15 zsidó vallási is civil szervezet.)
Mit kellene tenni az EMIH szerint?
Megörökíteni és feldolgozni a már nagyon kevés holokauszt-túlélő élettörténetét, tapasztalatait – külföldi és hazai példák mintájára –, kölcsönös „örökbefogadás-programokkal”, életútvideókkal, családi emlékek megörökítésével – és mindezt fiatalok bevonásával.
Az emlékévre szánt csaknem hétmilliárdos büdzséből javítsanak a holokauszt-túlélők szociális és egészségügyi helyzetén. A hiteles történelmi emlékezet érdekében egy olyan intézmény (múzeum, emlékhely, kulturális központ) létrehozását javasolja, amely a magyarok és a magyarországi zsidók ezeréves együttélését mutatja be, mert szerinte nem lehet úgy beszélni a Holokausztról, hogy ne beszélnénk a zsidóság múltjáról és jelenéről.