A Jewival a múltból indul, de a jövőbe érkezik. Három fiatal művész animáción keresztül mesél a zsidó identitás, túlélés és újjászületés örök történetéről.

2024-ben, a holokauszt 80. évfordulóján az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség új megközelítést választott az emlékezésre: nem csupán a veszteségről, hanem a zsidó élet folyamatos újjászületéséről akart beszélni. Ebből a szemléletből született meg a Jewival – Újra élünk kiállítás, melynek megnyitójára október 21-én kerül sor a Turbinában.

Így született meg a Jewival

2024-ben, a holokauszt 80. évfordulója alkalmából Újra élünk címmel indított számos különleges projektet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Köves Slomó rabbi így fogalmazta meg a programsorozat küldetését:

„Ideje volt újragondolni a megemlékezés mikéntjét, és nem csak azért, mert mára kevesen maradtak, akik saját emlékeik felidézésével tudnak részt venni a társadalom emlékezetének ébren tartásában. […] eljött az ideje annak, hogy a múlt felidézése mellett a zsidóság túléléséről, a zsidó élet újjászületéséről is beszélhetünk. Ezért állítjuk az idei megemlékezés középpontjába a mindent túlélő, és ma is érvényes értékeink bemutatását.”

Ennek a programsorozatnak egy hosszútávú projektje a Jewival kiállítás.

Három alkotó, három animációs film és egy formabontó kiállítás

Bogyó Péter, Hárshegyi Vivien, Mira Zénó, mindhárman a MOME, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori diákjai, az animációs filmszakma elismert alkotói, az EMIH és az alma materük közös pályázatnak győztesei. Messziről indulunk, de nem véletlenül.

A kiállításon – pontos műfaji meghatározás szerint: MOTION EXHIBITION – azonban kiderül, mi a lényegi ka­pocs hármójuk közt, miközben láthatjuk; éppen személyiségük különbözősége révén jutunk el a közös felismerésig: JEWIVAL – Újra élünk.

Messziről indultunk, messziről indultak, de a kiállításon mégsem csak a végállomást látjuk; szembesülünk útjukkal, az úttal, amit a magunk módján, mind végig kéne hogy járjunk.

A kiállítás gerincét adó három film a zsidóság univerzumának egy-egy szeletét mutatja be. Az alkotók nem zsidók, választott témáik felfedezése az alkotófolyamattal párhuzamosan haladt – kéz a kézben. A kiállítás ennek a művészi és eszmei folyamatnak a krónikája; a három párhuzamos krónika fonata. E három-perspektívájúság alkotta egység érzékeny kontúrját adja az ethosznak, amely a legnehezebb időkben is iránytűnk volt, hogy méltóságunkat, kul­túránkat, identitásunkat – éle­tünket – megőrizzük.

JEWIVAL – Újra élünk! Október 21.

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség a MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködésben kiírt pályázatának célja, hogy a ma szemléletével, a megszokott és kiüresedett narratívák elhagyásával keresse az utat a zsidóság 3000 éves élő, civilizációs értékeinek bemutatására.

A kiállítás megnyitója október 21-én 18 órakor lesz a Józsefváros egyik kulthelyén, a Turbinában. A kiállítást megnyitja Fülöp József ani­mációsfilm-rendező, a MOME korábbi rek­tora; Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija; Babarczy Eszter eszme- és művészettörténész, a MOME oktatója.

Regisztráció és bővebb információ a zsidoprogramok.hu oldalon keresztül.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás