Az idei választásokon vesztes brit Munkáspárt vezetésért versengő összes jelölt találkozott a zsidó közösség vezetőivel, hogy megbeszéljék: miért nem tudott kommunikálni a párt a közösséggel a választási időszak kritikus időszakaiban, és mit rontottak el?
A párt egyik szóvivője úgy fogalmazott: nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig, mert elveszítették a képességüket a megfelelő kommunikációra és arra, hogy másokat meghallgassanak. Így látja ezt leginkább jobboldalinak tartott jelölt Liz Kendall is, aki azt hangsúlyozta, hogy ő az egyetlen a jelöltek közül, aki a londoni alsóházban tartózkodott a Palesztin Állam elismerése kapcsán, holott támogatásra kötelezték a pártjában. Úgy fogalmazott a zsidó közösség képviselői előtt: „elvesztettük az önök bizalmát” – írja beszámolójában a jpost.com.
Jeremy Corbynt leszámítva a politikusok egymást túllicitálva próbálták kifejteni, hogy megpróbálják majd helyreállítani a párt kapcsolatait a brit zsidósággal és miként támogatják Izraelt.
A párt korábbi vezetője, az elbukott választás után távozott Ed Miliband, aki zsidó származását nyíltan vállalta, nem volt népszerű a szigetország zsidó közösségének körében. Ezt a zsidóság igényeivel kapcsolatos politikai „nemtörődömséggel” magyarázzák a szakértők.
Még a választások előtt készült felmérések azt mutatták: a zsidó szavazók 69 százaléka inkább a konzervatívokra adná voksát, és csak 22 százalékuk szavazna a Tony Blair „New Labour”-jével leszámoló, ismét balosabb irányba forduló Munkáspártra. Az új jelölteknek tehát most jelentős hátrányt kell leküzdeniük, ha újra meg akarják szerezni a bizalmat.
Kép: jpost.com
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.