Vasárnap volt a halálozási évfordulója Reich Jákov Koppel budapesti orthodox főrabbinak. Ebből az alkalomból idézünk néhány momentumot a tartalmas és alkotásokban gazdag életéből.

1838. február 24-én, káf-tet svátban látta meg a napvilágot Verbón (Vrbové, Szlovákia), ahol nagyapja – kiről nevét is kapta –, Jákov Koppel Altenkunstadt (1766–1835) volt a rabbi. A verbói rabbit, vagy ahogy legtöbben nevezték Reb Kopele Chárif – az „éleseszű”– a világhírű pozsonyi rabbi, Chátám Szófer a 19. század eleji Talmud-tudósok elsőrangú szaktekintélyének nevezte. Reich főrabbi életén végignézve pedig nem csak nagyapja nevét, de nagy tudását is örökölte. Apja is elismert Talmud-tekintély, Ráv Reich Ávrahám Jechezkiél (1813–1888) trencsénbáni (Bánovce nad Bebravou, Szlovákia) rabbi volt, aki fiát az ország két legnagyobb jesivájába küldte tanulni: Pozsonyba („Presburg”-ba) Ktáv Szófer mellé, és Nagyváradra (Oradea, Románia) Landesberg Jicchák rabbi mellé.

Hátráját, vagyis rabbioklevelét a szobotisti (1899-től Ószombat, ma: Sobotište, Szlovákia) rabbitól, Schauer Jiszráéltől kapta, akit a korszak nagyjai a prófétákhoz hasonlítva „Jiszoél horaje”-nek vagyis „látónak” neveztek. A hagyomány úgy tartja, hogy 1859-ben azért halt meg, mert belebetegedett a fájdalomba, amiért a szobotisti zsinagógát távollétében a modern szellemben alakította át (vagyis a bimát a hagyományosan a tér közepi helyéről a frigyszekrény elé helyezték) az elöljáróság. Schauer rabbi egyik árva leányát Jákov Koppel rabbi vette feleségül és így a szentéletű apósa rabbiszékét is megszerezte. Az akkor 22 éves ifjúnak sikerült elérnie, hogy a szobotisti zsidók újból a hagyományok felé forduljanak és a bimát is visszahelyezzék az eredeti helyére, így sikerült megnyugvást szereznie egykori mesterének és felesége apjának.

1868-ban a magyarországi zsidó kongresszusba a tapolcsányi kerület őt delegálta képviselőjének, ahol az addig szelíd lelkűnek ismert férfiú a Tóra védelmében az orthodoxia harcosa lett, és mivel az újítók nem voltak hajlandók a kongresszus alapszabályaiba fogalmazni, hogy a Sulchán Áruch törvénykönyv alapján élnek, ezért inkább a szervezeti különállás pártjára állt. A szobotisti és verbói  hitközségek lettek az első orthodox hitközségek az országban.

12 évnyi szobotisti működése után az a megtiszteltetés érte, hogy nagyapja örökségébe hívták Verbóra. Ott nagy jesivát épített ki, és ahol aztán számos hazai rabbikiválóság élesítette az elméjét.

Ekkoriban még gyermekcipőben járt a pesti orthodoxia, minek élére 1872-ben az első rabbijául Szófer Chájim („Máchne Chájim”, 1821–1886), a korábban sajószentpéteri és munkácsi (Munkacsevo, Ukrajna) rabbit sikerült megnyerniük. Azonban a híres Máchne Chájim halála után négy évig üres maradt a fővárosi orthodox rabbiszék, miután azt egyik felkért, illetve meghívott rabbikiválóság sem akarta elfogadni. A visszautasítások mögött több ok állhatott. Egyfelől ekkoriban a fővárosi még nem számított jelentős közösségnek – legalábbis számbelileg –, az intézményei sem voltak reprezentatívak, és sok jámbor rabbit Pest nagyvárosi jellege is elriasztotta, sokan attól féltek, hogy egy „metropolitanban” nem lehet igazán vallásos életet élni.

Ezekre viszont Reich rabbi nem hátrányként, hanem kihívásként tekintett és 1890-ben elfogadta a pestiek meghívását. Közel négy évtizedes itteni működésében semmilyen diszharmónia nem zarvarta meg és eltökéltsége nyomán virágzó orthodoxia épült ki. Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően épült fel a Kazinczy utcai nagyzsinagóga és iskola, a modern mikve, a városmajori Bíró Dániel kórház és szeretetotthon, továbbá a szeparált temetők. Egyedül jesivát nem alakított ki Pesten, mert úgy gondolta, hogy a bóhereknek jobb, ha a kisvárosi, falusi környezetben semmi sem vonja el a figyelmüket a Tóra-tanulásról.

1911-ben az uralkodó, Ferenc József királyi tanácsosi címet adományozott neki, 1927-ben pedig az orthodoxia felsőházi képviselője lett az országgyűlésben. A városmajori orthodox szanatóriumban, kedvelt pihenőhelyén hunyt el jud-zájin elulban 1929-ben.

A főrabbi halálakor óbudai Freudiger Ábrahám (1868–1939), az budapesti orthodox hitközség elnöke, mint az vallásos zsidóság zászlóhordózójától, az orthodoxia harcosától búcsúzott a Zsidó Ujság címlapján:

„Egy mindenképpen beteljesedett, eszményi céloknak szentelt, örökértékű eredményeket érlelt életnek szemlélete által ébresztett érzésekkel kell tudomást vennünk Reich Koppel főrabbi megdicsőüléséről. A múlandóság hatalmát és a halhatatlanság leheletét, az emberi test gyarlóságának voltát és a szellemnek halált legyűrő erejét érezzük felénk áradni ebből az Isten áldotta életpályából s földi megszűnésből. A pátriárka itthagyott minket, gyermekeit, de egész élete hitközsége erkölcsi tőkéjének értékállományába ment át. […]

Élete a pesti és egyáltalában a hazai orthodoxia történetének egy klasszikus fejezetét jelenti. Hasonlít a régi klasszikus talmudi zsidóság ama korszakához, amelyet a hagyomány a tanaiták korszakának nevez. A korszak elején Rabbon Jajchonon ben Zakkáj áll s a befejezést Rabbi Jehüdo Hánószi jelenti. A korszak eleje egybeesik a chorban-nal, a Szentély lerombolásával és a végén a zsidó szellemi élet egyik tárházának, a Misnának a befejezésével. Mikor Reich Koppel legelőször magában érezte a hivatottságot a rabbipályára és a Tóra szolgálatába állította, akkor ugyancsak szentélyrombolás volt. A régi zsidó értékek rombolását jelentette az a szellem, amely az 1868-i kongresszuson megnyilatkozott. Arról volt szó, vajon a Sülchon Orüch-ban kodifikált szent törvények maradjanak-e érvényben, azok adják meg a hitközségi intézmények jellegét, avagy a divat változó formája fogja értékelni a szentségeinket. S a kongresszuson a hagyományt fölényesen negligáló irányzat győzött. S akkor az orthodox zsidóság vezérei úgy érezték, hogy ugyanazt kell tenni, egykoron Rabbon Jajchonon ben Zakkáj: a Tóra alapján meg kell szervezni a zsidóságot. Eme építők és szervezők között ott látjuk az akkor harmincéves tetterős szobolisti rabbit. […]

A fővárosi orthodox zsidóság életében új lendületet jelentett Reich Koppel főrabbivá való választása. Az ötvenkétéves férfiú oly odaadással küzdött eszményeiért, mint a harminc éves a kongresszus idején. Községe lelkével egybeolvadt az ő lelke. Hírneve növelte hitközsége hírnevét. S életének alkonyán megérhette, hogy ifjúkori eszménye győzedelmeskedett. Az orthodox zsidóság külön képviseletet kapott a felsőházban, önállósága kétségtelen attribútuma gyanánt. Ő lett a »nószi«, a zsidóság képviselője, akiben egyesült a »tajró ügedülo«, Tóra és a világi nagyság, úgy mint egykoron Rabbi Jehüdo Hanósziban.” (Freudiger Ábrahám, „Háráv hágáon hágádol páár hádor Jákov Koppel Reich zc”l áv bész din kehilát kádos diBudapest”, Zsidó Ujság, 1929. 5. évf. 38. szám, 1–2. o.)

Reich főrabbi teste Budán, a régi orthodox zsidó temetőben pihen. Sírja zarándokhelynek számít, macévája mögé sátorszerű építményt emeltek, melynek nyílásaiba az ideérkezők kérőcédulákat (kvitliket) helyezhetnek el.

Cseh Viktor