Több százan voltak jelen Strasbourgban, ahol végtisztességet adtak annak a 86 zsidó áldozatnak, akiknek testrészeit hetven éven át egy francia orvostudományi egyetemen rejtegettek.

Hetven éven át a Strasbourgi Orvostudományi Egyetemen belül rejtegették azon áldozatok maradványait, akiknek holttesteit August Hirt, a hírhedt náci orvos számára jutatták el az intézménybe a második világháború idején – írta a Ynetnews.

A JTA értesülései szerint a náci kutató 1943-ban két társát bízta meg azzal a feladattal, hogy gondoskodjanak 109 fogoly elszállításáról Auschwitz-Birkenauból a Strasbourghoz közeli Natzweiler-Struthofba, majd az áldozatok elgázosítása után gyűjtsék össze számára a holttesteket. A szövetségesek később megtalálták Hirt 86 csontvázából álló gyűjteményét Strasbourgban, melyet akkor a helyi zsidó temetőbe szállítottak – azonban több maradvány az egyetemen birtokában maradt.

temetes_strasbourg

A kémcsövekben és orvosi edényekben tárolt maradványokra Raphael Toledano történész július 9-én több éves kutatómunka után talált rá a strasbourgi egyetem Kriminalisztikai Orvostan Intézetében – noha azok létezését addig tagadta az egyetem vezetősége.

Az áldozatok közül csak egyetlen személyt sikerült azonosítani: Menachem Taffem, lengyel származású férfi az auschwitz-i gázkamrában veszítette életét. A holttestek maradványait vasárnap Strasbourg főrabbija, Rene Gutman és Roland Ries polgármester részvételével temették el a cronenbourg-i temetőben.

zsido.com

 

Képek forrása: ynetnews.com

Megszakítás