Több magas rangú izraeli politikus is szót emelt a plakátok ellen, melyeket az úgynevezett „Izraeli Apartheid Hét” elnevezésű rendezvénysorozat keretein belül helyeztek el a brit főváros metróaluljáróiban.

A londoni közlekedési vállalat egyik szóvivője azt mondta, engedély nélkül helyezték ki a zsidó államot becsmérlő propagandaanyagokat, „amit kiemelkedő komolysággal kezelünk”.

Az esetet vandalizmusnak minősítő szóvivő nem árult el többet a részletekről, azonban az izraeli média értesülései szerint összesen közel 500 darab olyan plakátról van szó, melyek Izrael politikáját bírálták és az „Izraeli Apartheid Hét” nevű rendezvény aktivistái helyeztek ki – olvasható a Forward oldalán.

A plakátok eltávolítása ugyan sikernek tekinthető, az izraeli belpolitikában mégis feszültséghez vezetett az ügy, mert vita indult arról, hogy kinek köszönhető a britek gyors intézkedése. Yair Lapid ellenzéki politikus állítása szerint az izraeli kormány nem tett semmit, és csak azután távolították el a plakátokat, hogy erre telefonon megkérte Boris Johnsont, London polgármesterét.

Nem sokkal később Benjamin Netanjahu azt mondta, felkérésére Dore Gold, magas rangú izraeli diplomata intézkedett Londonban. Az izraeli médiának nyilatkozva Gold megerősítette a hírt, miszerint Izrael londoni nagykövetségének munkatársai figyeltek fel elsőként a plakátokra vasárnap, majd jelentették azokat a brit hatóságok számára.

A szigetország kormánya a múlt héten tett bejelentést arról, hogy megtiltják a brit önkormányzatok és az állami vállalatok számára az izraeli termékek bojkottálását.

zsido.com

Kép forrása: Forward