Az amerikai Morristownból származó Ezzy Morgenstern rabbi az izraeli haderőknél szolgál őrnagy rangban. Lubavicsi hászidként katonai szolgálatát egyfajta küldetésnek tartja, és akárhol is állomásozik, mindenhol igyekszik terjeszteni a zsidóságot. A mostani háború során Morgenstern rabbinak már sikerült kinyomtatnia a Tánját, a Chábád hászidizmus alapkönyvét Khán Juniszban, nemrégiben pedig Rafiahban tette meg ugyanezt.
Ehhez először is meg kellett találnia azt a személyt a hadsereg szállítmányozási egységénél, aki hajlandó volt segédkezni neki a szükséges eszközök Gázába szállításánál. Az egység járművei az éj leple alatt viszik be a csapatokhoz a létfontosságú kellékeket. „Némi kutakodás után találtam egy lubavicsi zsidót az egyik egységnél, aki összekötött valakivel, aki segíthetett a felszerelés szállításában” – mondta a rabbi. A kihívást az jelentette, hogy a szállítmányozó egység folyamatos mozgásban volt, és nem maradt elegendő ideig egy helyen ahhoz, hogy befejezhessék a nyomtatást. Mivel arra nem volt lehetőség, hogy egy helyben várják ki a folyamat befejezését, úgy döntöttek, hogy a katonai Hummer hátsó részében látnak neki a nyomtatásnak, miközben az folyamatosan végezte a feladatát az éjszakában. Ehhez megfelelő eszközre volt szükség, és a rabbi talált is egy olyan nyomtatót, mely egy perc alatt 52 dupla oldalt képes kinyomtatni – az átlagos lézernyomtató percenként mintegy 30 oldal kinyomtatására képes.
Az új nyomtatóhoz természetesen energiaforrás is kellett, hogy az autó hátuljában működtethessék. Mivel a generátor túl hangos lett volna a titkos éjszakai küldetés teljesítése közben, Morgenstern rabbi egy különleges külső akkumulátort szerzett be. 14 ezer sékellel közelebb a célhoz a következő kérdés az volt: mikor és hogyan juthat oda? Sokáig nem hallott semmit a kontaktja felől. „Aztán amikor éppen egy másik városban nyomtattam ki a Tánját, végre megérkezett a hívás, hogy mehetek délre, és holnap találkozhatok a szállítmányozási egységgel” – mesélte. Néhány óra múlva megérkezett a határra.
„Kimerülten vezetek Dél felé, és egyszer csak telefonhívást kapok a határon állomásozó emberektől, akik azt mondják: »Nézd, ez őrült bonyolult, száz dolog jöhet közbe. Nem tudsz majd bejönni velünk, bedughatod a gépet, de utána ott kell hagynod«. Aki tudja, milyen válogatósak a nyomtatók, megértheti, hogy nem tűnik igazán kivitelezhető tervnek az, hogy bedugom a nyomtatót és reménykedem abban, hogy szófogadón és probléma nélkül kinyomtat száz Tánját. Vegyük még hozzá, hogy ez a nyomtató bonyolult energiaforráshoz csatlakozik és fel-le ugrál a háborús övezet kátyús útjain. Folytattam az utamat, és reménykedtem abban, hogy a dolog működni fog, ahogy személyesen is ott leszek. Sajnos azonban a személyes jelenlét sem volt elegendő. A katonai bázison a tisztek szervezték az éjszakai beutazást, és elég rosszul álltak a dolgok. Senki se vállalta a felelősséget a nyomtatásért, és senki se engedett be Gázába. Egyszer csak egy katona meglátja, hogy ott vitatkozom, és megkérdezi, hogy mi a gond. Azt mondta neki, hogy Eliézer vagyok, és ki akarom nyomtatni a Tánját. A katona rendkívül izgatott lett, és azt mondta: »Hű, a Tánjá a legnagyszerűbb dolog, csodás, hogy kinyomtatod!« A tiszt, akivel vitatkoztam, megkérdezte: »Ki akarod nyomtatni?« A katona meglepődött, de nemet mondott…”
A rabbi azonban nem adta fel. „Tőled függ, hogy megtörténik-e a dolog” – mondta. A katona végül beleegyezett: „6:30-kor találkozunk a határon” – mondta. Morgenstern a határra hajtott, várakozás közben beszélgetett a katonákkal, nyomtatott rendületlenül és korábban készült Tánjákat osztott ki. Később megjelent végre a katona, a rabbi megmutatta, hogy mit kell tenni a különféle problémák esetén, és azt is megígérte, hogy köszönetképpen, ha elkészül a száz kötet, felszerelést vásárol a katonáknak. A nyomtatás – és a katonai egység – elindult.
Nem sokkal később azonban telefonhívást kapott, hogy a gépezet leállt, a nyomtató nem működik. „Kapkodva próbáltam segíteni telefonon, ők pedig a járműben igyekeztek megoldani a problémát. Nem sokkal később azonban beértek a háborús zónába, és megszakadt a kapcsolat. Nem adom fel könnyen, azonnal levelet írtam a [közel harminc éve elhunyt] Rebbének, és beletettem az Igrot Hákodes [a Lubavicsi Rebbe beszédei] nálam levő kötetébe. Ahol a könyv kinyílt, ott a levél a következőképpen végződött: »Köszönöm, hogy elküldte nekem a Kfár Chábádban, jud-tet kiszlév alkalmával rendezett hászid összejövetelről szóló felvételt«. Ettől megnyugodtam, tudtam, hogy minden sikerülni fog.”
A katonák másfél óra késéssel tértek vissza másnap reggel. A rabbi éppen egy dzsabaljai nyomtatáshoz készülődött. A katonák lelkesen rohantak felé: sikerült! Voltak nehézségek, de rájöttek, hogy hogyan kell megoldani és lapot lap után adagolva sikerült a nyomtatás! A katonák 64 könyvet nyomtattak ki, a rabbi, éppen a gázai határon belül, míg várakozott előző este a katonákra, még negyvenet. Az összesen 104 darab – ahhoz, hogy a Rebbe által előírt nyomtatás érvényes legyen, száz kötetre van szükség. Vagyis az akció sikerrel járt.
Morgenstern rabbi a következőképpen zárta a történetet: „Kívánom, hogy ezek a kötetek érdemeket szerezzenek a zsidó népnek, és kívánom, hogy hamarosan mindnyájan épen és egészségben együtt lehessünk Erec Jiszráelben, a messiás eljövetelével”.