A holokauszt által megcsonkított, szétszaggatott családok leszármazottai között sokan vannak, akik közel nyolcvan év után szeretnék kideríteni, mi történt a felmenők testvéreinek a leszármazottaival. Vajon élnek-e a világban szétszórva rokonok, akikkel közös tőről erednek? A korábbi generációk még igyekeztek számon tartani a rokoni kapcsolatot, de a nagyszülők, szülők halálával sokszor elveszett az az információ. A háborús árváknak nem volt, aki továbbadja a család történetét, elmagyarázza a családi viszonyokat, így sokszor esélyük sem volt megtalálni a túlélő rokonokat. A technika fejlődésével azonban jelentősen javulnak az esélyek, hogy megtaláljuk azokat, akiknek a létezéséről sem tudtunk, és azokat is, akiknek a családjával volt ugyan kapcsolat, de megszakadt az előző generációnál.
Családtörténet-kutatóként változatos felkéréseket kapok. Az ősök kilétének felderítésén túl van, hogy családi legendáknak kell utánajárnom, előfordul, hogy a felmenők magyar állampolgárságát kell igazolnom, és olyan is van, hogy eltűnt családtagok sorsát kell kutatnom, vagy éppen élő rokonoknak kell a nyomára bukkannom. Ez utóbbi a legérdekesebb, és egyben legszebb része a munkámnak.
Testvérek
Amikor élő rokonokat szeretnénk felkutatni, elsősorban az oldalágakra kell koncentrálnunk. A kutatás során az ismert rokonokon kívül gyakran bukkannak fel olyan személyek a családfán, akikről nem is tudnak a leszármazottak. A felmenők testvérei között lehet olyan, aki a 20. század elején kivándorolt Amerikába vagy Palesztinába, és idővel kihullott a családi emlékezetből. A múlt század elején még nem volt olyan egyszerű a kapcsolattartás, mint manapság, a háborúk, az üldöztetések, a Vasfüggöny pedig tovább rontottak a helyzeten. Előfordult, hogy valakit kitagadtak a szülei, és egyszerűen kiradírozták a családfáról. De olyannal is találkoztam már, hogy az idős édesanyának nem merték elmondani a gyermekei, hogy az egyik felnőtt fia meghalt, inkább azt mondták, hogy a családjával együtt emigrált, és évtizedekig leveleket írtak a nevében. Ennek a testvérnek a felesége és gyermekei többet nem vehettek részt a családi ebédeken, hogy fenntartsák az emigráció látszatát, és végül lassan elfelejtették őket.
Az élő rokonok kutatását is a múltban kell kezdeni. Minden családtörténeti kutatásnak az első lépése az, hogy felderítsük a rokonsági viszonyokat. Ebben elsősorban az anyakönyvekre számíthatunk, ők adják a kutatás gerincét. Az 1895 előtt vezetett zsidó anyakönyveket vagy a MILEV (Magyar Izraelita Levéltár) kutatótermében vagy akár az online elérhető FamilySearch adatbázisban (familysearch.org) böngészhetjük át. A polgári anyakönyvezés 1895-ös bevezetését követően a hitközségek tovább vezették a zsidó anyakönyveket, ezek részben ma is a hitközségeknél, részben a MILEV-ben érhetők el. A polgári anyakönyvek – az adatvédelmi törvény bevezetése óta – csak korlátozottan kutathatók. A FamilySearch adatbázisában egy részük viszont elérhető, és egyre nagyobb hányaduk van indexelve, tehát névre is kereshetünk bennük.
Gyászjelentések
A családi viszonyok felderítésében nagy segítségünkre lehetnek a gyászjelentések. Nem minden családban volt szokás „szomorúlevelet” írni, ez elsősorban a polgári családokra volt jellemző. Az Országos Széchenyi Könyvtár 530 ezres gyászjelentés-gyűjteményén kívül az Arcanum adatbázisban tárolt újságokban is bukkanhatunk kincsekre: a partecédulák egy része csak a sajtóban jelent meg, az OSZK gyűjteményébe nem került bele. Sok esetben az alapadatokon kívül (az elhunyt neve, életkora, a temetés részletei) a teljes családot felsorolták: gyermekeket, unokákat, menyeket, vejeket, testvéreket és az ő családjukat is, természetesen név szerint is. Szerencsés esetben komplett családfákat lehet így rekonstruálni, mint például Schlesinger Vilmos esetében is (1. kép). A gyászjelentésben név szerint említik mind a kilenc gyermekét, akik közül hárman az édesapjuk halála idején már házasok voltak, és gyermekeik is születtek. Mivel a házastársak és a gyermekek nevét is megtudjuk, máris előrébb léptünk a leszármazottak felkutatásában.
A túlélők tanúvallomásai
A rokonok sorsának kutatásában hatalmas segítséget nyújtanak a túlélők elbeszélései, tanúvallomásai. A jeruzsálemi Yad Vashem Emlékmúzeum az ötvenes évek óta gyűjti az emléklapokat, amiket a családtagok, ismerősök tölthetnek ki az áldozatokról. Ezeken az emléklapokon a kitöltő neve is szerepel, a rokonsági fok feltüntetésével. Néhány évvel ezelőtt egy kedves barátnőm nagymamájának kérésére próbáltam kideríteni, hogy mi történt a nagymama unokatestvérével, Lóránttal. Az unokatestvér nevére rákeresve találtam egy emléklapot, amit az unokaöccse töltött ki. Kiderült, hogy a család túlélő tagjai a háború után kivándoroltak Kanadába. Sikerült felvenni velük a kapcsolatot, és újraegyesíteni a családot – sajnos a nagymama, aki elindította a folyamatot, ezt már nem érhette meg. Idén nyáron a család szétszóratott tagjai botlatókövet állíttattak Lóránt emlékére.
Hasonlóan fontos kutatási forrás a Steven Spielberg által alapított USC Shoah Foundation gyűjteménye. A rendező a kilencvenes években túlélőkkel készített interjúkat, amelyek online elérhetők. Az interjúkban az elbeszélő a saját sorsa mellett a családja sorsát is elmeséli. A megemlített családtagok neveit a University of Southern California hallgatói indexelték, és felkerültek a JewishGen zsidó genealógiai adatbázisba. Ha a kutatott személy neve itt szerepel, elképzelhető, hogy az interjúban a rokonait is említik.
Kivándorló rokonok
Amikor egy-egy testvérről a születésén kívül több adatot nem találunk – sem a házassága, sem a halála nem szerepel az anyakönyvben –, felmerülhet, hogy elhagyta Magyarországot. A huszadik század elején rengetegen vándoroltak ki Amerikába szerencsét próbálni, és voltak, akik már ekkor Palesztina felé vették az irányt. A kivándorlók a legtöbb esetben nemcsak országot, de nevet is változtattak, és az eredeti családnévre a második, harmadik generáció tagjai sokszor már nem is emlékeznek… Különösen jellemző ez azokra a családokra, akik Palesztinába, vagy az új országba, Izraelbe vándoroltak ki, mert itt a kivándorló generáció tagjai sokszor a családnevüket és az utónevüket is megváltoztatták – a kutatók számára szerencsésebb esetben a zsidó nevüket vették fel. Így lett Stein Árminból Zvi Shamir, Lévi Mártonból Martin Lewis.
A FamilySearch adatbázisában számtalan kivándorlási lista adatai szerepelnek, itt érdemes ellenőrizni a neveket (itt még az eredeti nevek szerepelnek). A néven kívül szerepel többnyire az utolsó lakóhely az óhazában, az itthon maradt legközelebbi hozzátartozó neve, valamint az, hogy hova tart az illető Amerikában, és ki fogadja őt.
A vészkorszak utáni kivándorlások egy részét az Arolsen Archívumban találjuk meg. Nemrégiben egy amerikai ügyfél kért arra, hogy nézzek utána, a dédapjának voltak-e testvérei, és élnek-e leszármazottaik. A dédszülők a negyvenes évek elején elváltak, és a dédmama 1945-ben kivándorolt Amerikába a közös lányukkal. A későbbi családjuknak soha nem beszéltek arról, ami velük történt a háború alatt, a dédpapát pedig soha nem említették, ezért a leszármazottak úgy gondolták, hogy nem tért haza a munkaszolgálatból. Csak nemrég tudták meg, hogy túlélte a Soát, újraházasodott, és a hatvanas években halt meg. Több gyermeke nem született. A kutatás során kiderült, hogy volt egy nővére, akit a férjével együtt 1944-ben deportáltak, és egyikük sem jött haza. A legkisebb gyermeküket egy keresztény család gondjaira bízták, a két tíz év körüli lányuk pedig Budapesten bujkálva vészelte át ’44 őszét-telét. Az Arolsen Archívumban találtam meg, hogy a két lány a háború után szeretett volna kivándorolni Palesztinába, de az első kísérletük az Exodus fedélzetén kudarcba fulladt, később azonban, egy másik hajóval, célt értek. A kivándorlási papírokon szerepelt az új nevük is, amit izraeli állampolgárként használtak – így szerencsére meg tudtam találni a családot és a leszármazottakat. Tőlük tudtam meg, hogy a harmadik testvér Pesten maradt, a nővéreivel csak a hetvenes években találtak újra egymásra.
Családfakutató oldalak
Az interneten több olyan oldal létezik, ahová az amatőr családfakutatók feltölthetik a saját családfájukat, akár csak címszavakban, akár aprólékosan részletezve a felmenők életútját. (Csak hogy néhány népszerűbb példát említsek: Ancestry, MyHeritage, Geni.) Mivel ezeket a családfákat a leszármazottak maguk szerkesztik, a legnagyobb részletességgel az általuk jól ismert, fiatalabb generációk vannak kidolgozva, és ez nagy segítséget jelent az élő rokonok kutatásában. Ahogy megyünk visszafelé az időben, egyre hézagosabbak és pontatlanabbak az adatok, ezért ezeket a fákat némi fenntartással kell kezelnünk.
Ha sikerül eljutni egy-egy családfaág végére, és megvan a rokonunk neve, már csak őt magát kell megtalálnunk. Ebben segíthet a social media – ha különleges neve van a keresett személynek, jelentősen jobbak az esélyeink, mintha gyakori névvel rendelkezik. Érdemes feltenni a kérdést a Facebook számos családfakutató csoportjának egyikében is. A magyar kutatókat a Zsidó múlt – Családkutatás csoport fogja össze, de több izraeli, amerikai és nemzetközi oldal is segítséget nyújthat.
Ha minden kötél szakad – DNS
Világszerte egyre népszerűbbek a származási genetikai vizsgálatok, amelyek segítségével azon túl, hogy megtudhatjuk, honnan jöttek a felmenőink, élő rokonokat is találhatunk. Ha a korábban már említett módszerek nem vezetnek eredményre, érdemes elvégezni egy DNS-tesztet. A rokonok örökítőanyaga, a DNS a rokonság mértékétől függően tartalmazhat azonos szakaszokat, és minél többen küldenek be mintát az ezzel foglalkozó cégeknek, annál nagyobb lesz a merítés – nő az esély, hogy egyezést, és ezáltal élő rokont találjunk az adatbázisukban. Mivel az egyezés mértéke függ a rokonsági foktól, kapunk egy becslést is, hogy az egyezésünk alanyával körülbelül milyen fokú rokonságban állhatunk. Minél távolabbi a rokonság, annál nehezebb megtalálni a közös őst, de ha mindkét félnek alaposan kidolgozott családfája van, az egyező neveket átnézve hamar rábukkanhatunk.
Pár hónapja felhívott egy kedves ismerősöm, hogy csináltatott egy DNS-vizsgálatot, és a férjem mint harmad-unokatestvér jelenik meg a DNS-egyezések listáján. Mivel ő is, és a férjem is alaposan utánajárt a családfájának, pillanatok alatt megtaláltuk az egyezést: a közös ős Grünfeld Lázár volt, az egyiküknek az ükapja, a másikuknak pedig a szépapja. A harmad-unokatestvérség majdnem stimmelt, csak egy generációs eltolódással: az ismerősöm valójában a férjem édesanyjának a harmad-unokatestvére. Azóta a friss rokonok fel is keresték együtt Grünfeld Lázár és neje sírját a losonci temetőben.
A temetők
Nagyon furcsán hangozhat, de élő rokont a temetőben is találhat az ember!
Néhány éve az egykor népes Weinberger család történetén dolgoztam. Weinberger Márkusnak és Grósz Júliának tíz gyermeke született a 19. század utolsó évtizedeiben. Közülük heten érték meg a felnőttkort, és két testvér leszármazottai élték túl a vészkorszakot. A családtörténet-kutatás fontos eleme a sírok felkeresése, mert sokszor olyan információ is szerepelhet egy-egy sírkövön, ami az anyakönyvekben nem. Ezért elmentem mindegyik Weinberger testvér sírjához, és az egyiküké nagy meglepetéssel szolgált.
Weinberger Dezső 1945 őszén halt meg leukémiában. Úgy tudtuk, hogy egyetlen gyermeke volt, Magda, aki egy kispesti fogtechnikus felesége lett. Ő és gyermeke szerepel a kispesti áldozatok listáján, a férje pedig munkaszolgálatosként halt meg. Ezen az ágon tehát nem tudott túlélő rokonról a család. Nagy volt hát a meglepetés, amikor Dezső sírját felkeresve kiderült, hogy nemcsak ő és neje, hanem Magda lányuk is oda lett eltemetve, méghozzá 2012-ben! A sírkőről kiderült tehát, hogy Magda bizony túlélte a Soát, és újra férjhez ment. Nem ez volt az egyetlen meglepetés: a síron látszott, hogy rendszeresen gondozzák. Műanyag fóliába csomagolva egy levelet hagytam a síron, amiben kértem a rejtélyes látogatót, hogy vegye fel velem a kapcsolatot. Néhány héttel később csörgött a telefon: „nemrég jártam édesanyám sírjánál, és megtaláltam a levelét…” Kiderült, hogy Magda fia, Tamás is tévesen szerepel a kispesti listán. Így az eredetileg két ágon túlélő Weinberger-fának lett egy harmadik ága is, a rokonok nagy örömére.
Megjelent: Egység Magazin 33. évfolyam 169. szám – 2023. augusztus 23.