Több éves késéssel pénteken egynapos díjmentes utazással megindult Tel-Aviv első, „piros” villamosvonalán a közlekedés, olvasható a Neokohn oldalán.

A „piros” járat Izrael kereskedelmi központjának, a Tel-Aviv körüli agglomerációnak, Gus Dánnak különböző részeit köti össze a várossal, a déli Bat Jam elővárostól Petach Tikváig közlekedik.

Az új villamos bírálói elsősorban azt nehezményezik, hogy szombaton és a zsidó ünnepeken, évente hetvenkét napon a vallásosok követelésére leállítják a főként szekuláris, vagyis nem vallásos negyedekben és városokban haladó járatot.

Emiatt számos tüntetést terveznek, és Tel-Aviv polgármestere is távolmaradásával tüntetett a csütörtöki szalagátvágó ünnepségen, mely után Benjámin és Sara Netanjahu villamosra szállt Miri Regev közlekedési miniszter társaságában.

Az első villamosok péntek reggel 5.40-kor indultak egy időben a Petach Tikva-i és a Bat Jam-i végállomásról valamint egy harmadik megállóból – de három órával a szombat kezdete előtt, péntek délután már megszűnik a forgalom és csak másnap este, egy órával szombat végeztével, szombat este fél tízkor indul újra.

Szombat estétől öt és fél sékel (mintegy ötszázötven forint) lesz a jegy ára a vonal egyes szakaszain, de tizenkét sékelbe (mintegy ezerkétszáz forintba) kerül az utazás a vonal teljes hosszán, 24 kilométeren és harmincnégy állomáson. A járat nagyrészt a föld felett közlekedik kötött vágányon, de Tel-Aviv belvárosában nyolc megállót a föld alá helyeztek.

Az első járat megindítása után tovább folynak az építési munkálatok két további vonalon, melyek a tervek szerint 2026-ban és 2028-ban készülnek el.

A három villamos Gus Dán tizennégy városában százharminckilenc állomást tartalmaz majd.

A piros vonalat 2015-ben kezdték építeni, s többször emelni kellett a beruházás költségvetését, amely végül mintegy tizenkilenc milliárd sékelt (mintegy kétezer milliárd forintot) emésztett fel.

Megszakítás