Még a föld mélyén, a sötét alagutakban is volt, ami fényt adott. A hit és a zsidó hagyomány ereje tartotta életben a túszként fogva tartott Eli Sharabit.
Eli Sharabi, az egyik legismertebb volt izraeli túsz 491 napon át raboskodott a Hamász föld alatti alagútjaiban. Bár korábban nem élt vallásos életet, a fogságban újra felfedezte a hitet, amely nap mint nap erőt adott neki és rabtársainak. Történetét a Túsz című könyvében meséli el, amely most magyarul is megjelent, és amelyről november 19-én személyesen is beszél majd a budapesti Libri Nyugati téri könyvesboltban. Steiner Zsófia írása.
Így változott Eli Sharabi vallásos zsidó identitása
Legutóbb, azóta kiszabadult túszról írtunk, hogy hogyan adott nekik erőt a hit mélyen Gáza alatt, a terroralagutak fogságában és az elszigeteltség lélekölő pillanataiban is. Ám nem ők az egyetlenek, akik szorosabban kötődnek a zsidóságukhoz az egykori túszok közül.
Az egyik legismertebb túsz, Eli Sharabi nem különösebben vallásos ember. A fogságban mégis a zsidó hagyományok és a hit adott neki erőt. Így vallott erről egy interjúban:
„Tel-Avivban nőttem fel, egy hagyományőrző családban, ahol szombaton és az ünnepeken zsinagógába jártunk.”
Eli kamaszként költözött a „balhés környékről”, ahol éltek, Be’eri kibucba, és annyira megszerette, hogy családot is ott alapított. Itt azonban szekulárisabb életet élt, a péntek esti kidusuk inkább családi hagyományt jelentettek, mint vallási szokást.
„Attól a pillanattól kezdve, hogy az elrablóim betuszkoltak az autójukba, ösztönösen elkezdtem mondani a Smá Jiszráélt, és 491 napon át soha nem hagytam abba.”
Eli volt az, aki tartotta a lelket a vele együtt raboskodókban. Más imákat is mondtak társaival, például a reggeli áldásokat. „Ez segített megőrizni az ép eszünket, és fenntartotta a kapcsolatunkat Izraellel és a zsidósággal. Még 50 méterrel a föld alatt is szükséged van arra, hogy érezd a kötődést.”
Vízre és negyed pitára mondták a kidust
A péntek esték a rabságban is különleges szerepet játszottak az életükben. Elénekelték a ház asszonyát dicsérő Éset chájil dalt és kidust mondtak, igaz, csak vízre és egy negyed pitára, mert másuk nem volt, a szombat végén pedig elénekelték a hávdálá áldásait.
Eli úgy érezte, az Isten-i gondviselés kísérte őt rabsága idején: „Ezek a pillanatok összekötöttek minket az emlékeinkkel, lelki erővel töltöttek el, és hatalmas reményt adtak. Néha ez a lelki erő többet ért, mint egy étkezés.”
Eli hazatérése után szinte azonnal tfilint kért, hogy teljesítse az imaszíjak felvételének micváját. A fogságáról írt visszaemlékezése, a Túsz, best seller lett, és most a magyar közönség is elolvashatja. Sőt, személyesen hallgathatja meg Eli Sharabit, 2025. november 19-én 17 órától, a Libri Nyugati téri könyvesboltjában, ahol dedikálja is könyvét.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.