Hosszan tartó betegséget követően, július 22-én (áv 4.) életének 49. esztendejében elhunyt Davidovics Joszi (László), a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga rabbihelyettese.

Davidovics László 1975-ben született Nyíregyházán, mélyen vallásos ortodox családban. Szülei kiemelkedő példát mutatva nevelték gyermekeiket, maguk is nagy tiszteletben álló tagjai voltak a vallásos zsidó közösségnek. Izraeli jesivákban is fejlesztette tóratudását, majd 2015-ben a budapesti OR-ZSE Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen rabbihelyettesként végzett. Több, mint negyed évszázadot dolgozott előimádkozóként és tóraolvasóként, emellett húsz éve foglalkozott rituális felügyelettel, itthoni és külföldi rabbik és rabbinátusok alkalmazásában.

Temetésére a Gránátos úti ortodox temetőben került sor, utolsó útjára hatalmas tömeg kísérte. A gyászolók között vallásos és nem vallásos zsidók, ortodox haszidok és neológok is képviseltették magukat csakúgy, mint Joszi nem-zsidó munkatársai azokról a helyekről, ahol kósersági felügyelőként dolgozott. Mindez tökéletesen tükrözi azt a szellemiséget, ami egész életére jellemző volt: nem tett különbséget az emberek között, munkájával és életével minden zsidót szolgált.

A temetésen elsőként Paskesz Zeev, majd Ober­lan­der Báruch rabbi mondott búcsúbeszédet, kiemelve az elhunyt különleges személyiséget és a magyarországi zsidóságért tett érdemeit, valamint azt, hogy éppen a zsidó nép legnagyobb gyászidőszakában hagyott itt bennünket Davidovics Joszi. Utolsóként testvére, Davidovics Jiszráél (György) rabbi búcsúzott: beszélt arról az erőről, amivel Joszi elhúzódó betegségét viselte. Mint mondta, a legnagyobb fájdalmak közepette is csak azzal foglalkozott, hogy minden rendben menjen az általa felügyelt konyhákon és szeretett közösségeiben. Arra kérte az egybegyűlteket, kövessék elhunyt testvérét a minden zsidó testvérünkre kiterjedő szeretetben és tegyenek meg egy micvát az elhunyt emlékére. 

Davidovics Joszi mindenütt jelen volt, mégis sokszor láthatatlanul tette a dolgát, nyújtott segítséget és egyengette a magyarországi vallási élet útját éppúgy, mint hozzá forduló barátaiét. Halála felmérhetetlenül nagy űrt hagy maga után a magyar zsidóság életében.

Iszár Joszéf hálévi emlékéből fakadjon áldás!

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 44. szám – 2023. július 27.

 

Megszakítás