103 éves korában meghalt az az egykori magasugró, akit a nácik zsidó származása miatt eltiltottak a Berlinben rendezett olimpián való részvételtől.

Margaret Bergmann Lambert New Yorkban hunyt el – erősítette meg a sajtónak unokahúga. 1936 júniusában, egy hónappal az olimpia előtt Gretel Bergmann, ahogy akkor hívták, a legjobb eredményeket érte el, győzelemre esélyes volt. A nácik először kifejezetten akarták, hogy induljon, ezzel demonstrálva a külföldiek felé, hogy minden rendben van Németországban. Nem sokkal később azonban arról kapott tájékoztatást, hogy nem kvalifikálta magát a versenyre, még az addigi eredményeit is törölték a nyilvántartásból – olvasható a jta.org cikkében.

A JTA is beszámolt arról 1936 július 16-án, hogy Bergmann kikerült a német olimpiai csapatból. A Goebbels által felügyelt korabeli lapok azt írták róla, hogy „nem lett volna esélye a kiváló amerikai és japán versenytársakkal szemben”. A számot végül a magyar Csák Ibolya nyerte picit gyengébb eredménnyel, mint amit korábban Bergmann ugrott (Csák Ibolya is szép kort élt meg, 2006-ban halt meg 91 éves korában).

1937-ben sikerült papírokat szereznie és kivándorolni az Egyesült Államokba. 1980-ban az izraeli Wingate Intézet beválasztotta a legkiválóbb zsidó sportolók közé és egykori hazája Németország is elismerésekben részesítette, szülővárosában stadiont neveztek el róla. 2004-ben az HBO dokumentumfilmet szentelt az életének.

 

Kép: n-tv.de

 

Megszakítás