A francia hatóságok még mindig nem hajlandók a tett antiszemita indítékával szembesülni.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, egy párizsi muszlim bevándorló megölt egy idős zsidó asszonyt, majd kidobta lakása ablakából,  állítása szerint a Korán utasítását követve. Az elkövető korábban többször szórt zsidóellenes átkokat a nő és lánya felé. A rendőrség szerint a bűncselekménynek nincs antiszemita indítéka. Az áldozat családja ezzel nem ért egyet, és az ügyészséghez fordultak jogorvoslatért. A család szerint a rendőrségi eljárás hozzá nem értésről és érdektelenségről tanúskodott. Kiderült, hogy az idős nő többször kért segítséget az önkormányzattól. Elpanaszolta, hogy gyakran inzultálják a környéken élők, és ezért azt kérte, hogy a város más részén találjanak számára bérlakást.

“A nővérem nagyon félt ettől az embertől, aki koszos zsidónak nevezte, de nem akart név szerint hivatkozni rá panaszában, mert attól tartott, hogy akkor még nagyobb veszélynek tenné ki magát.” – mondta William Attal, az áldozat testvére. “Azt szeretnénk elérni, hogy a gyilkosságot iszlamista és antiszemita indokból elkövetett bűncselekménynek ismerjék el.” – tette hozzá.

Sarah Halimi gyilkosa a 27 éves Kobili Traore Maliból vándorolt be Franciaországba. Április 7-én hajnalban behatolt a nyugdíjas óvónő lakásába, és súlyosan bántalmazta. Tette elkövetése közben “Álláhu Ákbár” és “Megöltem a sátánt!” kiáltásokat hallatott. A kiérkező rendőrök terrortámadásra gyanakodtak, és erősítést kértek. Amikor a terrorelhárító egység megérkezett, a támadó kihajította Halimi holttestét az ablakon.

A gyilkost elfogták, jelenleg pszichiátriai megfigyelés alatt tartják. A zsidó közösség aggodalmának adott hangot ezzel kapcsolatban. Attól tartanak, hogy ha mentálisan instabilnak ítélik, akkor elkerülheti, hogy tettének megfelelő büntetésben részesüljön. Francis Kalifat, a zsidó közösségeket képviselő ernyőszervezet, a CRIF elnöke a La Figaro napilapnak adott interjúban elmondta, hogy véleménye szerint Franciaország ismét nem hajlandó szembenézni azzal a ténnyel, hogy a zsidókat pusztán származásuk miatt támadják, vagy akár gyilkolják meg az országban. A zsidó szervezetek azt is nehezményezik, hogy a sajtó szinte teljesen elhallgatta az ügyet. Számos francia akadémikus is nemtetszésének adott hangot az antiszemita és különösen a muszlimok által elkövetett antiszemita támadások eltussolása miatt. Bizonyos feltételezések szerint a Halimi-gyilkosság körüli csend egyik oka az lehetett, hogy éppen a francia elnökválasztás előtti kampányidőszakban történt, és a sajtó nem akarta, hogy az eset miatt növekedjen a bevándorlás- és muszlimellenes Maria Le Pen támogatottsága.

Forrás: Algemeiner