Jáir Hoffman rabbi, az internet népszerű háláchá-tudósa egy érdekes zsidó jogi témát, a szombat reggeli kidus egyik fontos, bár kevéssé ismert törvényét foglalta össze a VINnews ortodox hírportálon.

Ezt a bizonyos háláchát öt szempont határozza meg:

  1. a szájüreg térfogata,
  2. az étel fontosságának kérdése,
  3. az üdítő – például Coca-Cola – fogyasztása,
  4. a bor ivása és
  5. az Ezra háSzófer döntése.

A háláchá ismertetése előtt a rabbi részletesen megvizsgálta ezeket a pontokat.

A szájüregi térfogat

Minden ember testfelépítése kicsit más, más a nőké, a férfiaké, a gyermekeké. Az arányok eltérhetnek az egyes etnikumok esetében, és természetesen a szájüreg nagysága („malé lugmáv”) az egyének szintjén is különbözik. A szájüreg térfogata függ az életkortól, a zsírpárnáktól, a bőr rugalmasságától, a mirigyek működésétől stb., annyi azonban megállapítható, hogy a „malé lugmáv” átlagosan 44-60 milliliter folyadék befogadására képes.

A szájüreg mérete azért kulcsfontosságú, mert egy „kezájit” mennyiségű (nagyjából másfél tojás méretű, azaz mintegy 112 milliliter) bort szükséges meginni annak érdekében, hogy a kiduson eleget tegyünk annak a micvának, hogy ne mondjunk hiábavaló bráchát, vagyis áldást. Ugyan ennyit kell elfogyasztani egyébként a hávdálá (a szombat végét jelző szertartás) esetében is.

Az étel fontossága

Egyszer Ráv Joszef Sálom Elyashiv (1910–2012) a napi Gemárá előadásán az áldások kapcsán elmagyarázta, hogy még mielőtt a CháZáL, vagyis a Misna Bölcsei bevezették volna az evés előtti áldásokat, létezett az a szokás, hogy az ételek fogyasztásában egy bizonyos sorrendet követtek. Ez látható például Izrael hét termésének leírásakor is: 

„Mert az Örökkévaló, a te Istened elvisz téged jó országba, hol vízpatakok vannak, források és mélységek, melyek erednek a völgyben és a hegyen, oly országba, hol búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma (terem), oly országba, hol olajfa és méz van; oly országba, a hol nem szűkében eszel kenyeret, ahol nem szenvedsz hiányt semmiben oly országba, melynek kövei vas és hegyeiből rezet vágsz. És midőn eszel és jóllaksz, áldd az Örökkévalót, a te Istenedet ama jó országért, melyet neked adott.” (5Mózes 8:7–10.)

Miután a Tórában szereplő utóáldás mellett a Misna Bölcsei elrendelték az étkezés előtti áldásokat, a hangsúly, ezáltal az elsőbbség, az ételről az előáldásra került át.

Az üdítőital 

Az üdítőitalok közül minden bizonnyal a legismertebb a Coca-Cola, amely a világ szinte összes boltjában és bárjában beszerezhető. A Coca-Colára pedig – csakúgy mint a szőlőmentes, egyéb kóser italokra – mondott áldás a „sehákol”.

Ahol van Coca-Cola, ott van Chábád is

Van egy mondás, miszerint ahol van Coca-Cola, ott van Chá­bád is.

A bor

A bor zsidó rituális szempontból kétségkívül a legfontosabb ital, a szombat reggeli kidust is természetesen borra mondják. A bor fontossága miatt pedig más italok – így például a Coca-Cola is – háláchikus értelemben „táfel”-lé vagyis másodrendűvé válik, és a Sulchán Áruchban foglaltak szerint elveszti az áldását a borral szemben (Oréch Chájim 174:2.). Hasonlóképpen, mint amikor valaki sajtot eszik sós keksszel, akkor csak az utóbbira mond áldást, a sajtra nem.

Ezra háSzófer

Ezra háSzófer és a bét dinje vezették be az időszámításunk előtti 5. században, hogy az evés és ivás előtt is áldást kell mondani. 

Tehát, amit csak kevesen tudnak, hogyha valaki megiszik a fentiekben leírt mennyiségű bort, akkor a további italokra már nem kell áldást mondania!

Ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy ennél a háláchánál is van néhány részlet, amire figyelni kell. Ahhoz, hogy a szombati kiduskor a Coca-Colára vagy bármilyen egyéb italra ne kelljen áldást mondani, az szükséges, hogy az ember kellő mennyiségű borra mondja a kidust, mert ha nem issza meg az előírt mennyiséget, akkor ez a háláchá nem érvényes. 

Továbbá az sem elhanyagolható szempont, hogyha valaki előtt nem volt az asztalon Coca-Cola, vagy ha korábban egyáltalán nem állt szándékában inni belőle, akkor – ha elé teszik – mégis bráchát kell mondania rá mielőtt inna belőle. Viszont, ha vendégségben van egy másik vallásos zsidó otthonában, aki szokásból csak később teszi az asztalra az üdítőitalt, akkor támaszkodhat a vendéglátó előrelátására, s ebben az esetben nem kell mondania áldást a kólára.

Kívánunk egy szép szombatot!

Megszakítás