A börgöndi repülőtéren ejtőernyős megemlékezést tartottak Szenes Hanna, az angol hadsereg hősi halált halt ejtőernyős tisztje, Izrael állam nemzeti hőse születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából.

Június 20-án az Aviator Klub csapatának ugrása, az izraeli zászló lehozatala után kóser borral koccintottak Hanna áldott emlékére.

Az eseményen köszöntőt mondott az Izraeli Nagykövetség részéről Itay Tavor nagykövet helyettes és Róbert Péter történész.

Őket követte Masa Anita és Tamás, akik Hanna két megzenésített versét adták elő, majd gyászima hangzott el Rosenfeld Dániel Imre kántor recitàlásában.

Az eseményen jelen volt a Magyarországi Cionista Szövetség részéről Marta Susan, a Scheiber Sándor Kulturális Alapítványt pedig vezetője, Olti Ferenc képviselte.

Szenes Hanna (Anikó) magyar költő, zsidó származású brit ejtőernyős, izraeli nemzeti hős 1921. július 17-én született Budapesten.

Azon tizenhét magyar zsidó egyike volt, akiket az akkori brit fennhatóság alatt álló Palesztinában az angol hadsereg arra képezett ki, hogy ejtőernyővel Jugoszláviába ledobva megkíséreljék valamilyen módon megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását.

1944 márciusában értek földet, de csak májusban lépték át a magyar határt. Szenes Hannát egy csendőrjárőr elfogta, a Margit körúti fogházba került, kínozták, majd a nyilas hatalomátvétel után 1944. november 7-én a fogház udvarán agyonlőtték. Hamvait 1950-ben Izraelbe szállították és nemzeti hősként temették el a jeruzsálemi Herzl-hegyen.

Izraelben nemzeti hősként tisztelik, utcákat neveztek el róla, naplója, versei széles körben ismertek.

 

Forrás: neokohn.hu 

 
Megszakítás