Valódi bojkott nélküli, sikeres holokauszt emlékévről, vitatott emlékművek legitimációjáról és az új „Együttélés Házáról” is beszélt a Kormány kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a zsido.com – nak adott interjújában. Dr. Latorcai Csaba diákokat és közmunkásokat is bevonna a zsidó temetők és zsinagógák felújításába.
Magyarország beszélgetésünk napján (ápr. 9.) pont egy hónapja az IHRA – soros elnöke. Az IHRA egy nemzetközi oktatási, a holokauszt emlékezetére vigyázó szervezet. Épp egy éve kezdték el építeni a Szabadság téri emlékművet, amely folyamatosan indulatot gerjeszt, sokan a történelmi emlékezés meghamisításának nevezik. Mit gondol erről az ellentmondásról?
Rögtön az elején szeretném tisztázni, hogy a Szabadság téri, német megszállásnak emléket állító szobor nem holokauszt emlékmű, még ha sokan úgy is gondolják. Fontos és helyes tehát, ha komoly diskurzus zajlik róla, hiszen, mint minden korban, most is a ma emberei formálják az emlékezetpolitikát, az emlékezés kultúráját. A Szabadság téren ugyanakkor nem csupán egy emlékmű található, hanem van ott egy másik is, amely jóllehet felszabadítási emlékműnek készült, ám ma már mégsem a felszabadításról, hanem Magyarország szuverenitásának sok évtizedes korlátozásáról is szól. Azt gondolom, hogy hazánknak ez a korlátozott vagy éppen a gyakorlatban nem létező szuverenitás éppen 1944. március 19-én kezdődött, így a két emlékmű kiegészíti egymást. Mind a kettő ugyanarról szól a mában: Magyarország 1944 és 1990 között elvesztette szuverenitását. Éppen ez az – nézetem szerint – ami miatt van létjogosultsága egyszerre két, hasonló üzenetet hordozó emlékműnek jelen lennie a szabadságról elnevezett téren.
A hivatalosan a német megszállás áldozatainak emlékművén Németországot egy agresszív madár, Magyarországot angyal reprezentálja. Nem érzi ezt az angyal-figurát félrevezető torzításnak?
Nem szeretném a szobor esztétikai tartalmát minősíteni. Véleményem szerint az ön felvetése inkább esztétikai kérdést feszeget.
Az viszont történelmi tény, hogy Magyarországon gyakorlatilag nem volt ellenállás a nácik bevonulásakor. Budapesten sok ember tapsolt a német katonáknak. Nem nevezném angyali ártatlanságnak ezt.
A demokratikus berendezkedésű országok jogrendjében ismeretlen a kollektív bűnösség fogalma. Amiatt, hogy egy megszálló hadsereg láttán néhány ezer ember tapsolt, nem lehet olyan következtetést levonni, hogy az ország vagy az ország többsége lelkesen fogadta volna a német megszállást. Pláne nem lehet egy egész nemzetet bűnösnek nevezni, mint ahogy az történt a II. világháborút követően.
Én az utóbbit sosem tenném, de az ott egy problémás emlékmű, amelynek sorsa a mai napig bizonytalannak látszik, hiszen civilek tüntetnek ellene rendszeresen. Nem változhat meg a Kormány álláspontja?
Jelenleg nincs napirenden semmiféle változtatási szándék az emlékművet illetően. Ugyanakkor nyitottak vagyunk minden vitára, egyeztetésre.
A tavalyi holokauszt emlékévnek voltak vitatható elemei is. Bojkottal, lemondatásokkal, támogatások el nem fogadásával vagy éppen elfogadásával. Hogyan értékeli az eseményeket?
Teljes mértékben sikerként értékelem az emlékévet. Az a cél, hogy megmozgassuk a társadalmat, hogy legyenek olyan események, amelyeken részt vesznek a közösségek, sőt még közbeszéd témájává is tud válni a holokauszt, maradéktalanul teljesült. Könyvek jelentek meg, filmek készültek, kiállítások nyíltak, emlékművek kerültek átadásra szerte az országban. Számos eszmecsere folyt a témáról. Ebből a szempontból mindenképpen sikerként értékelem az emlékévet. Minden emlékévnek az a célja, hogy hozzon valamiféle változást a társadalomban. Ez a változás a viták ellenére, vagy éppen pontosan a viták okán megtörtént. Maga a Mazsihisz elnöke is úgy értékelte, a viták nagy része abból fakadt, hogy 2014-ben három választás is volt. Nagyon sok vita nem is feltétlenül a Kormány és a zsidó szervezetek között zajlott. Sok esetben pártpolitikai jellegű, párt ideológiai kérdésekről zajlott a diskurzus. Voltak olyan döntések, amelyek önmagukban is vihart kavartak a zsidó közösségen belül is. De hála Istennek, ezeket a vitatott kérdéseket az év végére mind sikerült feloldani. Ezért történt, hogy jóllehet a Mazsihisz bojkottot hirdetett az év közepén, a bojkott a gyakorlatban nem igazán valósult meg, mert mire megvalósulhatott volna, ezek a viták addigra elrendeződtek. Így a kormányzati támogatások 90-95%-ban a Holokauszt Emlékév céljainak megfelelően felhasználásra kerültek.
Heisler András nyilatkozata erre a gondolatra utalhat. A Mazsihisz elnöke szerint a kormány soha nem látott gesztusokat tett a Síp utcai szervezet felé. Ezzel próbálva konszolidálni a viszonyokat. Mivel érdemelte ki ezt a Mazsihisz?
A Mazsihisz komoly és erőteljes szereplője a hazai zsidóságnak, de a kormány nem csak velük, hanem több más zsidó szervezettel közösen tárgyalja meg a hazai zsidóság kérdéseit. A Kormány nem önmagában a Mazsihisz felé tett a gesztusokat, hanem az egész magyarországi zsidó közösség felé.
Mik ezek a gesztusok?
Olyan programokat hirdettünk meg, amelyek a zsidó közösség valódi problémáira nyújthatnak megoldást. Zsinagóga felújítások, temetők rekonstrukciója, de ilyen például az újraindított Zsidó Közösségi Kerekasztal, ami 3 havonta rendszeresen ülésezik. Ezen intézkedéseknek is köszönhetően ki tudott alakulni egy folyamatos szakmai párbeszéd, amelyhez az első lépést a Kormány tette meg.
Ami a kerekasztalt illeti: kik kapnak meghívót, kik vehetnek részt? Egyáltalán miért van szükség egy vallási kisebbségnek ilyen fórumra a kormány szerint? Miért pont a zsidónak?
Amikor néhány évvel ezelőtt a Zsidó Közösségi Kerekasztal megalakult a hazai zsidó közösséget képviselő, meghatározó szervezetek kaptak meghívást a közös munkára. Azóta többen is jelezték, hogy csatlakozni kívánnak a Kerekasztalhoz és a Kormány soha nem utasított el senkit. Hogy miért pont a zsidósággal folytatott párbeszédre született egy ilyen kerekasztal? Ez nem egyedi a kormányzati munkában. Vannak más, hasonlóan konszenzust kereső kormányzati fórumok is. Ilyen például a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, ahol ott ülnek a gazdasági élet szereplői, a munkavállalók, az egyházak, a tudomány és a civil szervezetek képviselői is, vagy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács is hasonló fórum. Az számomra is rejtély, hogy a sajtót miért a Zsidó Közösségi Kerekasztal érdekli a legjobban. Talán azért, mert az őket érintő társadalmi kérdések mintegy fokmérői az össztársadalom tolerancia szintjének is. Valószínű, hogy ez lehet az oka a sajtó kiemelt érdeklődésének.
Hogyan alakul ki a zsidó kerekasztal tematikája? Mit tart a legnagyobb eredménynek eddig?
Általában a kormány egy-két napirendi javaslattal él, és előzetesen kikéri a Kerekasztal tagszervezeteinek véleményeit és javaslatait is. Mit tartok a legnagyobb eredménynek? A tiszta, őszinte eszmecserék lehetőségét. A Kerekasztalon mindenki tudja, melyek azok a tárgyalt témák, amelyek érzékenységüknél fogva fokozott figyelmet igényelnek. Eredmény az is, hogy rendszeresen monitorozzuk a zsidóság, a holokauszt és Izrael megjelenítését a köznevelés egyes területein, hiszen most ültetjük a gyakorlatba azokat a változásokat, amelyeket az elmúlt években elindítottunk. A holokauszttúlélők és azok valamilyen okból gondoskodásra szoruló leszármazóinak helyzetéről is egyre konkrétabb tervek vannak kialakulóban – hála a rendszeres egyeztetéseknek.
Ami egész konkrét terv, a kormány elkötelezett: 4,5 milliárd forintot különítettek el csak erre az évre ahhoz, hogy elinduljon 15 zsinagóga megújulása idehaza, továbbá hozzákezdenek közel 1500 zsidó temető rekonstrukciójához is.
Kezdjük azzal, hogy ma mind a zsinagógák, mind pedig a temetők állapota tragikus. Ez pedig azért van, mert azokat az embereket, akik korábban gondozták őket vagy imádkoztak bennük 1944-45-ben meggyilkolták. Ebben nagyon komoly felelőssége volt az akkori magyar államnak. E felelősségét elismerve döntött a kormány a zsidó temetők és a zsinagógák felújításáról. Jelentős támogatást nyújtunk a magyar zsidó kulturális örökség felújításához és fenntartásához. Ezek, a sajnos többnyire nagyon rossz állapotban lévő zsinagógák a magyar és az európai kulturális örökségünk szerves részei. Művészeti és kulturális értékük legalább akkora, mint egy református vagy katolikus templomnak. A szegedi zsinagóga, vagy a világhírű bécsi építész, Otto Wagner budapesti alkotása, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga páratlan értékek. Ha nekünk ilyen kincseink vannak, akkor az a normális, hogy ezeket felújítjuk és (ország-világ előtti büszkeséggel) láthatóvá, látogathatóvá tesszük.
Ezzel a nagyszabású tervvel egyúttal összmagyar örökséget is ápoljuk. Az Európa Tanács egy határozata szerint a zsidó temetők az összeurópai kulturális örökség részei is. E határozat arról is szól, hogy az országok felelősek a saját területükön lévő örökségért. Mi ezzel a programmal egy új, jó gyakorlatot szeretnénk felmutatni és meghonosítani az Európa Tanács tagállamai között.
Sajnos jelenleg a legtöbb helyen nem sok esély van rá, hogy a felújított zsidó imaházakban rövid időn belül a lendületes hitélet is újraindul. Ezzel tisztában vagyunk. Határozott szándékunk, hogy a zsinagógák eredeti funkciójuknak megfelelően, szakrális helyekként újulnak majd meg. A felújítások többségét úgy tervezzük, hogy a hitéleti alkalmak megtartása mellett, közösségi terekként is lehessen használni a zsinagógákat. Olyan épületeket szeretnénk átadni, ahol közösségi programokat is lehet majd szervezni. Azt is be lehet mutatni hitelesen, hogy mi volt az épület eredeti funkciója, hova lettek a hajdani hívek. Közvetlenül tapasztalatot lehet szerezni a zsidó közösségről, a holokausztról, az antiszemitizmusról. Ez a Kormány nemzetközi vállalásaival és értékrendbeli elkötelezettségeivel is egy irányba mutat.
A temetőknél ugyanez a helyzet. Abban gondolkodunk, hogy a következő pár évben a kisközösségek részt fognak majd venni szerte az országban az elhagyott temetők rekonstrukciójában. A diákok a kötelező iskolai közösségi szolgálat által, a közmunkaprogram résztvevői pedig mintegy mintaprogramként lehetnek bevonhatók. A temetőrekonstrukciós programra csak az idén egymilliárd forintot tervezünk. Ezekben a hetekben véglegesítjük a pályázati felhívást. Alapvetően közösségek pályázataira számítunk. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a nyár végén már több helyszínen is zajlik majd a munka.
Ami a zsinagógákat illeti a budai várban is vannak – igaz a föld alatt – felújításra váró, valódi gótikus kincsnek számító zsinagógák. Ön szerint azokra is gondot fordít majd a kormány?
A vár felújítására életre hívott Hauszmann-terv több ütemből épül fel és még nem ismerjük valamennyi ütemet. Meglátásom szerint nem kizárt, hogy a tervbe bekerüljön az ön által említett zsinagógák feltárása, funkciójuk újragondolása. Hangsúlyozni kívánom ugyanakkor, hogy ennek a projektnek nem én vagyok a felelőse. Ami viszont biztosnak látszik az az, hogy Rumbach Sebestyén utcai pazar imaházat nem csupán zsinagógaként, hanem múzeumként, az „Együttélés Házaként” is lehet majd látogatni 2017 után. Legalábbis a zsinagógát kezelő Mazsihisz-nek ez a szándéka. És mivel a zsinagóga felújítását ők fogják menedzselni, így a Kormánynak nincs kétsége afelől, hogy ez így is fog megvalósulni.
Ha már az „Együttélés Háza” szóba került. Mit gondol, mikor nyithatja meg kapuját a Sorsok Háza?
Csakis akkor, ha lesz egységes koncepció és minden fél számára konszenzusos megoldás. A Kormány ebben elkötelezett. Ha ehhez évek kellenek, akkor évekre lesz szükség a megnyitáshoz. Ne feledje, hogy Európa legnagyobb holokauszt emlékintézményéről beszélünk. Hiba lenne, ha kapkodva hoznánk döntéseket.
Így a beszélgetésünk végére maradt egyszemélyes kérdés: ön 22 éves kora óta van a politikában. Itt kezdett a Miniszterelnökségen. Édesapja, Latorcai János, aki most a Parlament alelnöke, szintén régóta politikai közszereplő. Önnek 4 gyermeke van és négy végzettsége. Nem sok ennyi politika a családnak?
Én úgy nőttem fel, hogy a politika a családi beszélgetések része volt. Nálunk ez volt a megszokott, a mindennapi. Teológusként és mélyen hívő emberként, számomra a politika közösségi szolgálat. Nekem az a természetes, hogy hittel műveljem azt, amihez képességem van. Tanítok két főiskolán, ha pedig időm engedi, akkor kiélem kutatási vágyamat. Kutatásaim fókuszában a magyar közigazgatás történetének egyes érdekes aspektusai vannak. Hogy mi érdekes a közigazgatás megismerésében? A közigazgatást a politika irányítja, de a politika döntéseit a közigazgatásnak kell végrehajtania. Ez az egymásra utalt kettősség csak akkor lehet működőképes, ha mindkét szereplő kooperatívan végzi a munkáját. Gondoljunk csak bele, milyen pozitív fordulatot hozhatott volna Magyarország XX. századi történelmében, ha a politikai elitnek a háborúból való kiugrási kísérletét az apparátus, a közigazgatás is támogatta volna. Azt, hogy milyen fordulatot hozhatott volna, leginkább a magyarországi zsidóság tudja. De azt is tudjuk, hogy a történelemben nincs olyan, hogy „ha”.
Wallenstein Róbert