A mai napig a zsidó Emma Lazarus 1883-ban írott verse köszönti az Amerikába érkező bevándorlókat, áll az Izraeli Nemzeti Könyvtár írásában. Az 1880-as évek pogromjai elől menekülve zsidók tömegei érkeztek az Újhazába. Az amerikai zsidó költőnő,
Emma Lazarus úgy érezte, tennie kell valamit értük.
A fiatal tehetséget, Emmát először apja, a gazdag cukorgyáros Moses Lazarus karolta fel, és ő adta ki a tizenéves lány első verseskötetét 1867-ben. Ettől fogva az amerikai irodalmi elit – vallási különbségeik ellenére – egyre inkább befogadta és támogatta őt. Zsidóságát érdemnek fogták fel, ami kiemelte őt a többi költő közül egy olyan korszakban, amikor a gazdag kiváltságosok lappangó antiszemitizmusa egyre csak erősödött a kelet-európai zsidó bevándorlók tömegeinek érkezésével.
Amikor a gyilkos pogromok 1881-ben egész közösségeket kényszerítettek menekülésre Oroszországból, Amerikában elharapódzott a bevándorló- és zsidóellenesség. Ez a reakció mélyen megérintette Lazarust, aki egyébként családjához hasonlóan egyáltalán nem volt vallásos, ám zsidóságát büszkén vállalta. Költészetében ettől fogva egyre-másra bukkantak fel a zsidó témák, melyekkel korábban nem foglalkozott. 1882-ben adta ki „Egy semita dalai” című kötetét, melyben többek közt a zsidókat harcba szólító makabeusokról írt. Szfárádi gyökerei előtt való tisztelgésként a spanyol aranykor zsidó verseit fordította és zsidó témájú színdarabot írt Tánc a halál felé címmel, melyben – jó évtizeddel Herzl előtt – a zsidó nacionalizmus témakörét boncolgatta. Leghíresebb verse a következő évben, 1883-ban jelent meg Az új Kolosszus címmel, melyet a Szabadság-szobor megalkotásának céljával kiírt művészeti aukció alkalmából publikált és mely a mai napig díszíti a világ egyik leghíresebb műalkotását.
A szobrot Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak közös értékeik, többek közt a szabadság és az egyenlőség emlékműveként.
Lazarus, látva zsidó testvérei szenvedését, olyan maradandó üzenetet szeretett volna nekik küldeni, mely az új, ismeretlen hazában fogadja az üldöztetések elől menekülő zsidókat.
Elképzelte elfojtott fájdalmaikat és félelmeiket és arra vágyott, hogy a Szabadság-szobor őrizze a biztonságos kikötőbe érkező, a veszélyek elől éppen csak elmenekült testvéreit, új, jobb életet ígérve a hátrahagyott nehézségek helyett.
Szavai életet és célt adtak a hatalmas szobornak, célt, mely jóval túlmutat az eredeti eszmén, a szabadság és egyenlőség ideológiáján. A vers reményt ad az üldöztetés elől menekülő új bevándorlóknak. A szobrot 1886-ban leplezték le nagy ünnepség keretében. Emma Lazarus nem lehetett jelen, a szervezők ugyanis úgy vélték, hogy a szabadság és egyenlőség ünneplése közepette a nők esetleg sérüléseket szenvedhetnek, ezért kizárólag férfiakat hívtak meg a nagyszerű eseményre. Emma Lazarus versét 1903-ban vésték fel a szoborra.
Fotó: Wikipédia
