A járvány miatt az idős emberek közül sokan hónapok óta nem beszélgettek senkivel. A Joint szerint az is életbevágó, hogy az emberek ne szakadjanak el teljesen a közösségüktől.

 A 67 éves Irina Krivulja egyedül él az ukrajnai Khmelnyeckiben. Gyermekei nem születtek és nincsenek már élő családtagjai sem. A társaságot elsősorban a helyi zsidó közösség biztosítja a számára. A járvány előtt nyolc idős asszonnyal járt össze, hogy egy kis helyiségben, teát iszogatva társalogjon.

Krivulja szociális életét a Meleg Otthon nevű program tette lehetővé, melyet a Heszed nevű zsidó jótékonysági szervezet tartott fent. A koronavírussal járó korlátozások azonban véget vetettek ezeknek a találkozóknak is és az idősödő, vagy idős emberek magukra maradtak.

 „A kialakult helyzet miatt nem tudunk találkozni. Mindenki igyekszik nagyon elővigyázatosan viselkedni. Utoljára három hónappal ezelőtt láttuk egymást” – mondta az asszony, aki mobiltelefonja segítségével próbálja tartani sorstársaival a kapcsolatot, a készüléke azonban alig működik. Számítógépet pedig még sohasem használt életében.

Az Ukrajnai Zsidó Hitközség erre a problémára reagálva kezdett internet előfizetéssel ellátott tableteket osztogatni a rászorulóknak. Az anyagi fedezetet az egykori Szovjetunió területén működő JDC (Joint) alapítványa biztosítja. A cél 12 000 dollár összegyűjtése, melyből negyven tabletet vásárolnak magányosan élő, idős zsidók számára Oroszországban, Ukrajnában, Fehéroroszországban, Moldovában és Grúziában.

„Márciusban, amikor bevezették a karantént, mindannyian online kommunikációra váltottunk. A fiatalok cseteltek vagy a Zoom alkalmazást használták. Arra kerestünk megoldást, hogy miként segíthetnénk a korlátozások ideje alatt az egykori Szovjetunió országaiban élő időseket” – mondta Alexej Lidovszki, a JDC alkalmazottja, aki az ukrajnai programot vezeti. „A járvány előtt, az idős embereket a rokonaik és az önkénteseink is látogatták, most azonban senki sem néz rájuk. Ráadásul a legtöbb idős ember ebben a térségben nem tud laptopot vagy okostelefont vásárolni magának” – tette hozzá.

A fentiek orvoslására a PR szakértőként dolgozó Lidovszki, aki újságíróként is működik az ukrajnai Krivoj Rogban, útjára indította a „Mondj igent a kommunikációra!” elnevezésű adománygyűjtő programot, mely a charidiy.com weboldal felületén működik. Bár a jelenlegi helyzet nem igazán kedvez az adománygyűjtésnek, hiszen sokan vesztették el a munkájukat vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe, már több mint 1100 dollár érkezett a számlára, melyből öt tabletet tudnak megvásárolni. Ezeket Ukrajnába és Oroszországba küldik.

„Rájöttem, hogy felesleges kivárni, amíg összejön mind a 12000 dollár. Miért ne kezdhetnénk el az akciót most rögtön?” – mondta Lidovszki és hozzátette, hogy az első megajándékozottak kitörő örömmel fogadták a készülékeket. A tableteket, ha kell, különleges igényekhez szabják. Az egyik idős asszony például a közelmúltban veszítette el a látását, így az ő készüléke vakoknak kifejlesztett applikációkkal érkezik.

A tabletekre egyébként átadás előtt installálják az összes szükséges kommunikációs programot, kifizetik egy évre előre az internet költségét és elmagyarázzák a használatát. Ezen felül egy forró drótot is üzembe helyeznek, melyet bármikor felhívhatnak az idősek, ha technikai problémáik akadnának. Tervezik, hogy online találkozókat, például főzőprogramokat is tartanak majd a felhasználók számára. A szervezők remélik, hogy a tabletek a járványhelyzet elmúlta után is jó szolgálatot tesznek az embereknek.

„Még ha a koronavírus el is tűnik, ezeknek az idős, alacsony jövedelmű, beteg és magányos embereknek továbbra is gondot fog okozni a kommunikáció és a közlekedés. Azt gondolom, hogy a tabletek még hosszú évekig jó szolgálatot tesznek majd a számukra” – mondta Lidovszki.

Az idős embereket különösen megviseli a járvány és az azzal járó korlátozások. A volt Szovjetunió számos országában az idősek szinte házi őrizetbe kerültek. Oroszországban például a 65 év felettiek még egy rövid sétára sem léphetnek ki az otthonaikból. Ukrajnában a 60 év felettiek csak az otthonuk két kilométeres körzetében mehetnek gyógyszertárba vagy élelmiszerüzletbe, de ezt is csak abban az esetben, ha nincs senki, aki elvinné nekik a szükséges termékeket. Moldovában pedig a 63 éven felüliek kizárólag reggel 9 és 11 óra között intézhetik el a bevásárlásukat.

A zsidó szervezetek a térség minden országában sokat tettek azért, hogy az egyedül élő, idős emberek sem szenvedjenek hiányt semmiből. A JDC az egykori Szovjetunió 11 országában oszt ételt összesen 80 000 nélkülözőnek, akik közül minden második holokauszt-túlélő. A korlátozások miatt az élelmiszert gyakran kerékpárral vagy személyautóval szállítják ki, mert sok helyen leállították a tömegközlekedést.

Az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 30 000, otthonához kötött ember mindennapi ebédjéről gondoskodik. Az élelmiszer önmagában azonban nem minden.

 „Ezek a tabletek is életmentőek. Sok magányos, idős ember olyan egészségügyi állapotban van, hogy képtelen elhagyni az otthonát és most még látogatókat sem fogadhatnak” – mondta Alla Magasz, a moszkvai JDC dolgozója, aki maga is adakozott a kezdeményezés javára.

Krivulja asszony a következő hetekben kapja meg a tabletet, amit nagyon vár, ám kicsit tart attól, hogy nehéz lesz megtanulnia a kezelését.

„Teljesen elámultam, amikor meghallottam, hogy ingyen kapok egy ilyen tabletet. Tudom, hogy ezek nem olcsók. Nagyon boldog vagyok!” – mondta, és hozzátette, hogy az első dolga az lesz, hogy felhívja egykori kedves szomszédját, Natasát, aki ma már az izraeli Netánján él. Nagyon közel állnak egymáshoz, mert a szomszédasszony virrasztott Krivulja mellett, amikor súlyos operáción esett át. Fél évvel ezelőtt tudtak utoljára beszélni egymással.

„Olyanok voltunk, mint a testvérek. Sajnos csak ritkán tudom felhívni, mert nagyon drága a telefonálás” – mondta az asszony, akinek többé ezzel sem lesz gondja, hála a tabletnek. További tervei közé tartozik, hogy régi filmeket nézzen meg, mert a televízió, ahol egyre csak a járványról, a megbetegedésekről és az elhunytakról beszélnek, már nem okoz örömet a számára.

zsido.com

Forrás: TOI