1493-ban, csupán néhány hónappal a spanyolországi zsidók kiűzése után Daniele da Norsa, sikeres itáliai zsidó üzletember házat vásárolt Mantovában, a Piazzetta di San Simonén. Minthogy vallási meggyőződésével ellenkezett a homlokzaton látható kép, a helyi püspökkel való egyeztetést követően eltávolíttatta azt a házfalról. Az eset szomorú véget ért és a da Norsa család drágán megfizetett érte, írja az aish.
A tény, hogy egy zsidó eltávolíttatta háza faláról Mária képét, hatalmas felzúdulást keltett a helyi lakosság körében, attól függetlenül, hogy püspöki engedéllyel történt. Az egykori festmény helyén hamarosan a családot elítélő graffitik jelentek meg. 1495 májusában egy katolikus körmenet résztvevői azt állították, hogy istenkáromló graffitit láttak ugyanazon a falon. Zavargások törtek ki, és kövekkel dobálták a da Norsa-házat. Daniele hivatalos védelmet kért Francesco Gonzaga mantovai őrgróftól, és hamarosan kapott is egy igazolást arról, hogy a képet a püspök beleegyezésével távolította el, házának kővel való dobálása pedig a kimeríti nyilvános rend tiltott megzavarásának fogalmát. A da Norsa család szerencsétlenségére azonban nem az őrgróf, hanem annak ágyasa, Isabelle d’Este írta alá a levelet, ugyanis Gonzaga éppen harcokat vívott otthonától távol. Amikor két héttel később értesült az esetről, azonnal megsemmisítette az asszony döntését és 110 aranydukát megfizetésére kötelezte a zsidó tulajdonosokat, hogy legyen miből fedezni az új szentkép megfestését. Elrendelte továbbá, hogy az új festményen ő maga is szerepeljen teljes harci díszben, megdicsőülten mosolyogva Máriára.
Az Andrea Mantegna által megalkotott, mesterműnek tartott képet Napóleon katonái vitték magukkal Franciaországba, ma a Louvre-ban tekinthető meg. Gonzagának azonban nem volt elég az új festmény. Katonai veszteségeinek palástolására a közvélemény figyelmét és haragját a zsidó család felé irányította. Elkobozta és leromboltatta az otthonukat, helyére pedig felépíttette a Santa Maria della Vittoria templomot, mely a mai napig áll. A történet utolsó elemét a Mantegna-iskola egy másik mesterének festménye jelenti, mely Mantegna képével együtt az újonnan felépített templomban kapott helyet. A Zsidók Madonnája képen emlegetett festmény az előző ellenpárja: míg az első az őrgrófot ünnepli, a második a zsidó családot alázza meg, akiknek ráadásul még fizetniük is kellett azért, hogy a korabeli keresztény művészetben nagyon ritka módon a da Norsa család néhány tagja szerepeljen a kép alján.
A művészettörténészek szerint a realisztikusan ábrázolt arcok megfelelnek a valóságnak és a kortársak minden bizonnyal felismerték a da Norsa család ily módon megalázott tagjait. Daniele és fia a szemlélőre néznek, felesége és fiának felesége pedig alázatosan lefelé fordítják a tekintetüket. Sorsukat rezignáltan fogadják, belülről talán forronganak a megaláztatás miatt, de kifelé nem mutatják. A férfiak ruháján ott látható, a kerek rota, melynek viselését a negyedik lateráni zsinat rendelte el a zsidók számára. Érdekesség, hogy a család felmentést kapott a megalázónak szánt jelvény viselése alól, ez tehát nem realisztikus részlet. Kalapjuk sárga és vörös, e két szín viselését a zsidó férfiak fejfedőjén sokszor rendelték el megkülönböztető jelzésként. A nőkön érdekes módon nincsen rota. Ha valaki ennyiből sem értette volna meg a család becsmérlését és megalázását, egy táblán a következőt olvassuk latinul: Debilatta Haebraeorum Temeritate – a zsidók vakmerőségének vége. Miből állt a vakmerőségük? Valószínűleg abból, hogy egyenlő elbánásban akartak részesülni, egyenrangú polgárok akartak lenni a XV. századi Európában.