Amikor második fiának világra hozatala közben Ráchel életét vesztette, szeretett férje, Jáákov nem szállította holttestét Hevronba, családja hagyományos temetkezési helyére, és nem is vitte be a közeli Betlehem temetőjébe, hanem az út mellett hantolta el, magányos sírba. Bölcseink szerint Jáákov profetikusan látta előre, hogy a babilóniai száműzetésbe vonuló zsidók azon az úton vonulnak majd el, és a zsidó anyák példaképe, Ráchel megkönyörül majd rajtuk és közbenjár értük, ők pedig reményt merítenek belőle. Ráchel sírja azóta is, két és félezer évvel a babilóniai száműzetés után is megnyugvást és erőt ad az ott imádkozóknak. Ráchel először a saját helyét áldozta fel mint első feleség, nehogy nővére, Lea megaláztatásnak legyen kitéve, majd a sírhelyét is átadta neki, és ő maga magányos sírban nyugszik, hogy ott lehessen a leszármazottai számára évszázadokkal később is. Ráchel, az örök zsidó anya mások jóllétéért és biztonságáért bármit feláldozott gondolkodás nélkül. Ez a korlátlan szeretet és anyai odafigyelés az, ami napjainkig is a legifjabb ősanya sírjához vonzza a megnyugvást keresőket, elsősorban a gyermekre vágyó asszonyokat. Haláláról chesván hó 11-én (idén november 5-én) emlékezünk meg.
A 2008-2009-es gázai háború vége felé elterjedt a szóbeszéd, hogy fekete kendőbe burkolt, magát Ráchelnek nevező asszony segíti a Gázában harcoló izraeli katonákat. Az egyik beszámoló így hangzott:
„A fiam egységének feladata a Gáza város körüli területek megtisztítása volt. Az egyik ház előtt egy feketébe öltözött asszony jelent meg és arabul kezdett kiabálni: »Menjetek innen, ez veszélyes!« A katonák úgy vélték, hogy a nő talán csak a családját védi, de nem kockáztattak, a csapat vezetője felhívta a hadtest vezetőjét és továbbmentek a következő célponthoz. Ott is megjelent ugyanaz az asszony és ugyanazt mondta. A katonák úgy gondolták, hogy valószínűleg a Hamász alagúthálózatán át juthatott oda. Az egyik katona még rá is kiabált… Aztán elmentek egy harmadik házhoz – a nő ismét megjelent. A katonák mozdulni sem tudtak.”
A katonák ezt követően kapcsolatba léptek azzal az egységgel, melynek az aláaknázott házak felrobbantása volt a feladata. Arra kérték őket, hogy vizsgálják meg ezt a három épületet. Mindhárom ház alá volt aknázva!
Később Smuel Élijáhu, Cfát rabbija, Mordecháj Élijáhu néhai szfárádi főrabbi fia is beszámolt az esetről.
„Vannak katonák, akik azt mondják, hogy bizonyos helyeken, ahova bementek, egy nő volt, aki azt mondta nekik egyes épületekről, hogy ne menjenek oda be, mert alá van aknázva. Azt mondta, hogy Ráchelnek hívják…”
Smuel Elijáhu rabbi az apjához fordult, hogy tisztázza a kérdést a számára. Mordecháj Élijáhu rabbi éppen egy életveszélyes betegségből épült fel. A háború kezdete előtt nem kevesebb mint három alkalommal járt Ráchel sírjánál.
„Megkérdeztem tőle, emlékszik-e arra, amit az áldott emlékű Sálom Mucáfi rabbiról mondott nekem egyszer. A második világháború során, amikor már úgy tűnt, hogy a németek bevonulnak a Szentföldre, a rabbi Ráchel sírjánál imádkozott az ítélet ellen és azt mondta, hogy látta Ráchelt imádkozni.”
– a rabbi emlékezett, fia pedig folytatta:
„Elmondtam neki a történetet, amit hallottam, és megkérdeztem: »Elhiggyük? Igaz?« Ő pedig azt mondta: »Igen, igaz«. Megkértem, hogy magyarázza meg és szó szerint ezt felelte: »Azt mondtam neki: Ráchel, háború van! Ne fojtsd vissza a sírást [ld. Jirmeja31:14-16]. Lépj Isten elé, és imádkozz azon katonák jóllétéért, akik életüket áldozzák Izrael Népéért, imádkozz, hogy ők támadjanak és ne őket támadják.« Azt mondtam neki [Mordecháj Élijáhu rabbinak]: »Akkor tudja meg, hogy ő [Ráchel] valóban így tett«. Azt kérdezte erre: »Említette, hogy én küldtem őt?«.
„Mindenki döntse el saját maga” – folytatta Smuél Élijáhu rabbi. – „Ha ez a katonák kiemelkedően magas szintje és ez az imádság nagyszerű ereje, akkor ki mondhatna bármit ezek ellen?
Fotó: Wikipédia