Az izraeli fejlesztésű Simplify segítségével az aviofóbiában szenvedők is nyugodt lélekkel léphetnek a fedélzetre – már amennyiben a járványügyi korlátozások ezt lehetővé teszik – írja a Jerusalem Post.

Forrás: Unsplash

A szigorú izraeli utazási korlátozásoknak és a több ezer törölt repülőjáratnak talán azok örültek valamennyire, akik avifóbiában szenvednek, azaz rettegnek a repüléstől. Egy okostelefonra telepíthető alkalmazás azonban olyan hatékonyan oldja a repüléstől való félelmet, hogy hamarosan azok is nyugodtan foglalhatnak maguknak jegyet, akiket egyébként már a levegőbe emelkedés gondolatától is kiráz a hideg.

Az „egyszerűen repülj” és „leegyszerűsíteni” szavak játékos összevonásából született Simplifly név az applikáció céljára utal: rettegést kiváltó élményből hétköznapi tevékenységgé változtatni a repülést. Az androidos készülékekre és iPhone-ra ingyenesen letölthető alkalmazás pilóták és repülési szakemberek által készített videókat és szöveges magyarázatokat kínál héber és angol nyelven.

Hamarosan elérhető lesz a „cseteljen egy pilótával” szolgáltatás is, amelyen keresztül egy valódi pilótával lehet majd párbeszédet kezdeményezni.

A Simplifly jelenleg több mint kétórányi videóanyagot kínál olyan témakörökben, mint a repülésre való felkészülés, a repülőtéri eljárások részletezése, repülésbiztonság, a repülés fizikája, repülőgéptípusok, stb… A felhasználók igen magasra értékelték az applikációt: a nekik adott 4,6 pont mellett a szöveges értékelések is nagyon kedvezők.

Az alkalmazást fejlesztő cég alapítója egy izraeli pilóta, Álon Pereg, aki azután döntött a piacra lépésről, hogy sikerült feloldania egy barátja lányának rettegését a repüléstől.

„Miután segítettem neki, már képes volt repülőre szállni. Thaiföldre utazott, ahol eljegyezte a vőlegénye. Azt mondta, hogy nagyon boldoggá tettem és szeretné, hogy másoknak is segítsek” – számolt be a kezdetekről Pereg.

Ezt követően született meg a Simplifly, amely annak ellenére válik egyre népszerűbbé, hogy a repülések száma a koronajárvány miatt drasztikusan lecsökkent. A legtöbbször Amerikában töltik le az applikációt, de nő az izraeliek érdeklődése is iránta.

„Az emberek jelenleg leginkább a jövőbeli utazásaik miatt töltik le, de sokan beszámolnak arról, hogy a repüléstől való félelmük folyamatosan nyomasztja őket” – mondta Pereg.

Az izraeli nemzeti légitársaság, az El Al tanulmánya szerint az emberek 10-20 százaléka szenved aviofóbiától. Egy részük annyira fél a repüléstől, hogy nem is képes repülőgépre ülni. Egyikük, a Máále Ádumimban élő S. így beszél szorongásáról:

„Ez egy irracionális dolog. Tudom, hogy autót vezetni sokkal veszélyesebb, mint repülni, de ez a félelem nem magyarázható meg észérvekkel, valami egészen más forrásból ered. Nagyon szeretnék eljutni távoli helyekre, de nem tudok repülőre ülni”.

Pereg abban reménykedik, hogy a lehető legtöbb szakértői információ átadásával csökkenthető ez a gyakran megmagyarázhatatlan félelem. Az El Al is fontos eszközként tekint a Simplifly-ra. A céggel együttműködve kínál olyan csomagot az utasainak, amely segít legyőzni a repülés miatt érzett félelmeket. Az El Al utasai hat hónapon keresztül férhetnek hozzá az alkalmazáshoz, továbbá a repülőgépek videólejátszóira is feltöltik azt, hogy repülés közben is lehessen követni, az írott anyagot pedig eljuttatják az utaskísérőknek, hogy annak felhasználásával tudják megnyugtatni a zaklatott utasokat.

Nyitókép: Álon Pereg a pilótafülkében (forrás: a SimpliFly Facebook-oldala)