Egy régi kép – sok kisgyerek

 

Nincs érdekesebb, mint egy régi kép, ami előkerül a láda fiából. A múlt banális titkai, rég nem látott haverok, Holocaust töredékek (“te tudod miért akarnak megölni minket?” – kérdezte Szigony a kis Glücköt) – a nagy semmi, ami egy sor kis valami mozaikjából áll össze.

Nemrég hunyt el New-Yorkban, kilencven és egynéhány éves korában az Obi. Ne tessék megijedni, nem a mi Obink, hanem a nagyapja. Kezdetben volt a nagy Obi és ahol van nagy Obi, ott van egy csomó kis Obi is. Persze ne hülyéskedjük el a dolgot, az Obi rebbe volt a Tajrászban, vagyis az egyik talmud-osztály oktató melámedje, akit a chászid rebbekifejezéssel illettek, mivel akkor még, a 30–40-es években, a magyaroknak nem volt rebbéjük és a Kazinczyból kipofozták azt a szemtelen pólisit is, aki Jácmáh Pürkonét volt képes mondani… Egyik osztálytársunk édesapja volt a fő pofozómester.

Majdnem mindent, ami elmondható volt róla – a nagy Obiról – már elmondott illusztris kollegánk, Deutsch Gábor, kinek emlékezete kútfejéből olyan sztorik ugranak ki, amelyek még Pallas Athénét is megszégyenítik, pedig az aztán igazán tudott ugrani [lásd “Csőd a mészárszékben” az Egység 40. számában].

Maradt a kép, ami előkerült a láda fiából és az Egység szerkesztője felkért mindenkit, próbálja azonosítani ki-kicsoda ezen a történelmi képen.

Hát kérem szépen, szégyellem bevallani, de nem találtam meg magamat a képen, pedig akkoriban én is itt ott voltam a környéken. Akiket tudtam azonosítani, az Obi nagyapa a kép közepén (nagy kunszt, meg van jelölve egy fehér nyíllal), mellette jobbra a Zingica (alias Singer Jenő, vagyis Jüde Dov Singer, később az izraeli Givát Smuél főrabbija), Jáákov vagyis a kis Singer apukája (ahogy a kis Obi mondaná utolérhetetlen magyarságával), aki itt volt Pesten orth. főrabbi két évig Hoffmann rabbi helyett.

Mellette jobbról a Faholc (alias Holczer Imre, Jichák, aki pár évvel ezelőtt még szomszédja volt a nagy Obinak New York egyik legelőkelőbb negyedében, a patinás Williamsburgban). A kép két szélén ülő rebbét nem vagyok képes felismerni, ámbár a baloldali gyanúsan ismerős.

További gyanúm, hogy ez itt két (ha nem több) összevont osztály, mivel 1947-ben nem volt a Pesti Tajrász Emesz (magyarul: Igaz Tóra) egy osztályában több mint 40 gyerek.

De nincs mese, tessék mindenkinek felvenni az olvasószemüveget, kézbe a nagyítóüveget és – lássuk csak: A rebbék sorában az első balról kétségtelenül a Lőwinger Jancsi (Jáákov Mose, ma tiszteletbenálló építészmérnök Tel-Avivban). Mellette jobbra nagy valószínűséggel a “kis Weisz” (akiről édesanyja mondta egyszer a Tajrász igazgatójának, a felejthetetlen Bödönnek, hogy “az én fiam egy fein stikele Weisz”).

No de ne ugráljunk ide-oda, kezdjük fent, az első álló sorban, jobbról balra:

Az első a “kis Glück” (a Pindi, kibbuc Sluchot, majd a vallásügyi minisztérium számvevője, Jeruzsálemben) mellette a Sléró (Schlesinger Simi [Jósua] ma Herzlia), majd az Ádlach (Ádler József, Bné-Brák–New-York), utána a negyedik a Farkovits Ottó (becenevének említése nem illik bele az Egység profiljába), állítólag már nem él (zl). Ötödiknek elmegy a Sleró (a Schlésinger Róbert, aki nem tévesztendő össze a Sléróval, ez egy tipikus bödöni disztinkció).

Utána a “nagy Hammer” (Sándor, vagyis Áron Jesáje, aki itt Izraelben kacskaringós vargabetű után visszatért a magyar ortodoxia berkeibe és vallásos, istenfélő zsidóként fejezte be életét, amikor néhány évvel ezelőtt, egy szörnyű betegség terítette le (zl). A két utána következő ismeretlen (bár egyikük lehetek én is). A kilencedik valószínűleg Strasser Macu (Mordecháj), utána megint lehet hogy én vagyok, de nem biztos. Utána(m) talán Engelman Tibor (a szemüveggel). A két következő ismeretlen.

A következő sorban (második fentről) több az ismeretlen. Gyakorlatilag csak a Zingica fölötti világítóképű fiúban vélem felismerni a Szigonyt (Lőwinger Ervin – Pinchász – Dagi); ma New-Yorkban egy iskolabusz vállalat boldog tulajdonosa, aki nem elég, hogy üres óráiban verseket ír, hanem még el is küldi őket – nekem. (Hogy a mamája néha eljött – jóval később, a csornai jesivába, megmosni az Ervinke lábát – az most nem tartozik ide.) Mellette (balra a negyedik) úgy tűnik Áser (Usi) Deutsch (Bimbula), Deutsch Gábor Izraelben élő testvére, 10 gyermek boldog édesapja. A következő ismeretlen, utána talán Kohn Harry (akit mindenki irigyelt, és szekált, fantasztikus nevéért. Méghogy Harrry!).

Marad az utolsó, alsó, ülő sor. Itt, úgy tűnik, a fiatalabbak vannak a többség ekkor már 14-15 éves volt; én valószínűleg már Jesivában. Itt alig ismerek valakit, inkább csak találgatok: középen, az Obi és Zingica között, (talán) a kis Schőnberger, (Ervin Schőni, aki már akkor dollárral üzletelt). Mellette jobbra (talán) a Lebovits (Liba, kinek a nővére a csabai ros-jesive felesége lett, rengeteg ízléstelen vicc alapanyagát szolgáltatva). A sorban harmadik (jobbról) talán a Vini (Winográy – Ne ugrálj) Laci, (akinek az apja orosz hadifogoly volt, elvette a Vini anyját és itt maradt Magyarországon. Neki szokta a Ros jesiva Csornán, reb Dóvid Kremer, naponta mondani: Jaszef-Jehüdó, maradj már csendben. Ma ő is itt van Izraelben, évekig ő adta ki a belügyminisztériumban a fegyverviselési engedélyeket). Mellette balra (talán) az Engelke (Engel Tibor, az egyetlen fiú, aki Angyalföldről jött be naponta a Dob utcai Tajrászba. Rajta köszörültem korán kifejlett szociális érzékemet).

Nini, most látom hogy a “Liba” tulajdonképpen Engelke mellett ül balról, de ez sem biztos.

Sajnos ennyi az egész. Jó páran nincsenek a képen. Nem találom Kesztenbaum Pétert, (nem rokona a sakternak), de lehet, hogy temetésre ment, ő már akkor kedvelte ezt a műfajt. Schlanger Laci sincs itt (bár ki tudja), Spitzer Gabi sem.

Volt egyszer egy Tajrász, volt egyszer egy osztály (vagy több) volt egyszer egy Obi.

* * *

Apropó Obi, aki ennek az egész tetemrehívásnak az apropója, van valami, ami a kitűnő D.G. cikkből kimaradt.

Amikor Obi a mészárszékben (is) volt, meg a Tajrászban is, úgy szokott “leszaladni egy percre”, hogy azt mondta “fiúk, ti csak cházeroljatok” (vagyis ismételjétek a tanult gemórepenzumot). Amikor aztán, órák multán, visszajött, lelkiismeretesen megkérdezte: na fiúk,cházeroltatok?

Amikor egyszer egy papa megkérdezte, hogyan egyezteti össze stb. (tipikusan “magyar” kérdés), Obi a legkomolyabban ezt válaszolta: Uram, a Talmud szerint Ráchmáná libá bájjé (Szánhedrin 106b.). Ez egy majdnem lefordíthatatlan szójáték, ami azt mondja, hogy “az Isten a szívet kéri”. A szív (héberül lév) – arameus változata a libá, ami persze magyarul – liba…

Legyen Obi áldott emléke áldott és sikerüljön unokájának helyreállítania Pesten a Tóra (jog)folytonosságát. Hiszen Bölcseink szerint “A Tóra vissza-visszatér szálláshelyére”.
Naftali Kraus

 

Megjelent: Egység Magazin 12. évfolyam 47. szám – 2014. július 31.