Nyolcvan gyermekkel és fiatal családokkal a fedélzetén érkezett meg a legújabb alijajárat Izraelbe.
Száznegyven új bevándorló (olá) érkezett Franciaországból Izraelbe augusztus 3-án egy különleges, kifejezetten családok számára szervezett repülőjárattal. A kezdeményezést az izraeli Alija és Integrációs Minisztérium, a Szochnut (Jewish Agency for Israel) és a Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagykövetség (ICEJ) közösen valósította meg.
A járaton Ofir Szofer alija- és integrációs miniszter, valamint Doron Almog vezérőrnagy (ny.), a Szochnut elnöke is elkísérte az új olimokat (bevándorlók) Izraelbe. Az érkezők között számos fiatal család volt, összesen 80 csecsemővel, gyermekkel és tinédzserrel, akik már az idei tanévet az izraeli oktatási rendszerben kezdik meg.
Több mint hétezer franciaországi zsidó költözött Izraelbe 3 év alatt
A 2023. október 7-i terrortámadások óta több mint hétezer franciaországi zsidó költözött Izraelbe. A mostani járat is azt jelzi, hogy továbbra is növekszik a Franciaországból érkező alijázók száma, egyre több zsidó család dönt úgy, hogy Izraelben építi fel jövőjét.
A repülőút egyik legmeghatóbb pillanata 35 ezer láb magasságban következett be, amikor minden új bevándorló megkapta hivatalos izraeli személyazonosító számát. Szimbolikus jelentőségű pillanat volt, hiszen még a földet érés előtt hivatalosan is izraeli állampolgárokká váltak.
A járaton három ikerpár is utazott, a négy hónapos Mia és Ethel, az öt hónapos Noam és Nerly, valamint a tizenegy éves Noa és Avidán. A legidősebb utas a 85 éves Annie volt, aki élete álmát valósította meg azzal, hogy alijázott, és újra együtt lehetett Izraelben élő gyermekeivel.
30 százalékos növekedés
Az Alija és Integrációs Minisztérium, valamint a Szochnut adatai szerint 2026 júliusának végéig mintegy 2400 franciaországi új bevándorló érkezett Izraelbe, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A Franciaországból történő alija iránti érdeklődés 2023. október 7. óta jelentősen megnőtt. Míg 2023-ban 1097 francia zsidó költözött Izraelbe, addig 2024-ben számuk 2234-re emelkedett, 2025-ben pedig már 3357 új olé érkezett Franciaországból.
A növekvő érdeklődést jól mutatja az is, hogy 2023. október 7. óta világszerte 80 ezer zsidó nyitott alijadossziét a Szochnut Globális Alija Központján keresztül, amely az Alija és Integrációs Minisztérium támogatásával működik. Közülük körülbelül húszezren Franciaországból jelentkeztek, és csak 2026 eleje óta mintegy 2800 új kérelmet nyújtottak be, ami közel 30 százalékos növekedés tavalyhoz képest.
Az új bevándorlókat a Ben Gurion repülőtéren ünnepélyes fogadtatás várta. Családtagjaik mellett az Alija és Integrációs Minisztérium és a Szochnut képviselői, a Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagykövetség támogatói, valamint izraeli ifjúsági mozgalmak tagjai izraeli zászlókkal, zenével és tánccal köszöntötték őket.
„Megható látni, hogy fiatal családok éppen most döntenek az alija mellett. Gyermekeiket Izraelben, a zsidó nép otthonában szeretnék felnevelni”
– mondta Ofir Szofer alija- és integrációs miniszter. Hozzátette, hogy az elmúlt években számos reformot vezettek be, hogy megkönnyítsék az új bevándorlók beilleszkedését, többek között a diákokat segítő programokkal, a szakmai képesítések elismerésének egyszerűsítésével és lakhatási támogatásokkal.
„Az alija Izrael növekedésének egyik motorja”
Doron Almog, a Szochnut elnöke úgy fogalmazott: „Az alija Izrael növekedésének egyik motorja. Látni a Franciaországban izgatottan felszálló gyermekeket, akik már izraeli állampolgárként szállnak le a repülőről, valamint azokat a szülőket, akik minden nehézség ellenére új életet kezdenek itt, a cionizmus erejét bizonyítja.
Minden új család erősíti Izrael Államát.”
A Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagykövetség elnöke, Jürgen Bühler szerint a Franciaországból érkező alija növekedése különösen biztató a jelenlegi biztonsági helyzetben. Mint mondta, szervezetük megtiszteltetésnek tekinti, hogy támogathatja ezt az új bevándorlási hullámot, amely jelentős mértékben hozzájárul majd Izrael gazdasági, társadalmi és kulturális életéhez.
Forrás: jns.org Fotó: Szochnut. Jobbról: Doron Almog, a Szochnut elnöke, Ofir Szofer alija- és integrációs miniszter, valamint egy Franciaországból alijázott család.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.