A budapesti mikvék történetét és a rituális fürdők mibenlétét bemutató sorozatunk záró részéhez érkeztünk. Ebben a fürdők egy ritkábban tárgyalt funkciójáról, az edények kóserolásáról lesz szó, két nemrégiben a kezembe került kapcsolódó történettel kiegészítve.
Mit kell megmeríteni?
Eddig olyan mikvékről ejtettünk szót, ahova nők vagy férfiak jártak alámerülni. A rituális fürdőknek azonban van más szerepük is, mégpedig a kóser háztartásban. Az emberek megmerüléséhez használt fürdők mellett meg kell még említeni az edénymikvét is.
Ezek ahhoz az előíráshoz kapcsolódnak, miszerint ha az ember nem-zsidó helyen vesz az ételek-italok készítéséhez, tárolásához, tálalásához vagy elfogyasztásához való eszközt (pl. edények, evőeszközök, tányérok, poharak stb.), akkor azt egy kóser mikvébe merítve kell megszentelni az első használat előtt1. Ez az előírás minden olyan fémből vagy üvegből készült konyhai eszközökre vonatkozik, amely érintkezik az étellel2. Nem kell megmeríteni (tojvelozni, tajvlizni) a fából készített eszközöket3 és általánosan elterjedt szokás szerint a műanyagot sem4. Emellett nem kell „megmikvézni” a textíliákat sem vagy az étellel nem érintkező asztalneműket, mint pl. egy fém szalvétagyűrű.
Előkészületek a merítéshez
A mikvébe merítés előtt minden matricát, árcédulát és egyebet maradéktalanul el kell távolítani az edényről, másként nem érvényes a megmerítés5, ahogy egy embernél sem kóser az alámerülés, ha nem ér hozzá a víz mindenhol, mert valami rá van ragadva a bőrére (chácicá – lásd Szabad-e körömlakkal alámerülni? című keretes írásunkat)6. Ugyancsak el kell távolítani az esetleges rozsdafoltokat7.
Az alámerítéshez, mivel ez bibliai előíráson alapul, még áldást is mondunk: …ál tvilát kéli(m)8.
Ha nem-zsidó helyről vettünk használt edényt, akkor előbb ki kell kóserolni, és csak aztán lehet tojvelozni. A sorrendet nem lehet megfordítani, ahogy a Sulchán áruch is rögzíti9.
Mit nem kell megmeríteni?
Egyszer használatos tárgyakat nem kell tojvelozni, így pl. a konzervdobozokat vagy az eldobható alutepsiket, mert nem számít „fontos edénynek”10. Még akkor is, ha az ember később úgy dönt, a konzervdobozt vagy a kávésüveget újra felhasználja, nem kell megmikvézni, mert mikor „fontos” edénnyé vált, már zsidó kézben volt11.
Ebből ered az az elterjedt félreértés, miszerint egyszer szabad használni az edényeket a mikvézés előtt – ez azonban nincs így, minden újonnan a birtokunkba került edényt, ami előtte nem-zsidó tulajdonban volt, megmerítéssel kell megszentelni. Ha mégis főztünk vagy tálaltunk olyan új edényben, ami nem volt mikvében, attól még az étel kóser marad, csak mihamarabb pótolni kell a mikvézést12.
Miért jó, ha van külön edénymikve?
Nagyon sok helyen nem a merülőmedencében tajvlizzák az edényeket, hanem külön kis „kéjlim mikvét”, edénymerítő mikvét építenek erre a célra. Erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy pl. egy üvegpohár kiesik mikvézés közben az ember kezéből, és összetörik a medence alján. A mikve medencéje így tele lesz üvegszilánkkal, ami nagyon veszélyessé tenné a merülést benne. Ezt elkerülendő építenek elkülönített edénymikvéket.
Így van ez Budapesten is, a Kazinczy utcai mikve épületében. A jobb oldali bejárat a férfiak és nők fürdőihez vezet, a bal oldali pedig az edénymikvéhez. A kéjlim mikve történetéről nem áll rendelkezésemre adat, de valószínűleg ugyanakkor épült, mint a fürdőház többi része, 1930-ban. Annyi tudható, hogy 2004-ben Szűcs-Szabó Smil szervezte meg az edénymikve rendbehozatalát.
Merülés az edénymikvében
Itt érdemes idézni a következő történetet Mertz reb Cheszkeléről (1908–1972), aki, miután a második világháború alatt Budapesten bujkált, 1950-ig a városban maradt, innen előbb Bécsbe, majd New Yorkba ment, ahol a Williamsburg negyedben telepedett le. (Én is emlékszem rá gyerekkoromból, mivel a zsinagógája csak egy fél saroknyira volt onnan, ahol laktunk, és nagybátyám nála imádkozott, így sokat mesélt róla, hogy milyen nagy cádik.) Reb Cheszkele 1977-ben megjelent könyvében13 olvasható egy életrajzi összefoglaló is, amelyben szerepel egy történet a budapesti tartózkodásáról, bár nem derül ki belőle, hogy a háború alatt vagy utána esett-e meg: „Volt egy idő, amikor ott [Budapesten] nem volt más mikve, mint az edénymikve, amiben sok üvegszilánk volt… Azokon a téli hideg napokon a víz teljesen megfagyott, hisz ezt [az edénymikvét] soha nem fűtötték és törni kellett a jeget. Megtörte a jeget és alámerült az üvegszilánkok között a jéghideg vízben”.
Az edénymikve nyitvatartásáról a 0620 936 4682-es számon lehet érdeklődni.
* * *
Adalék az újpesti mikvéhez
A háború utáni időkről és a fűtetlen mikvékről szerepeljen itt egy kis kiegészítés a korábban már többször említett újpesti mikvék kapcsán14. Illovics Gávriél Jehudá (1907–1979), aki a háború előtt hajdúsámsoni rabbi volt, a következőt írta 5710. szlichot 3. napján (1950. szeptember 5-én)15:
„Kérdés egy nő kapcsán, akinek Ros hásáná előtti napon lesz a tisztulásának a hetedik napja, és Újpesten lakik, ahol nincs kóser mikve vagy nem lehet azt felfűteni, ő pedig nem tud alámerülni hidegben és be kell jönnie Pestre a mikvébe. De ha ünnep estéjén fog alámerülni előírás szerint, nem fog tudni hazamenni gyalog, mert nagyon hosszú az út és fájnak a lábai. Szükség lesz elhalasztani a mikvét a sábesz utánra, ami jantev után következik16, ami [így] már a 11. napja lesz. Szabad-e a hetedik napján, nappal, még Ros hásáná előtt alámerülnie, hogy hazautazzon még a sötétedés előtt… Közben azt mondta nekem valaki, hogy a férj a bész dinnél is volt, megkérdezte őket és nem engedték meg17.” Érdekes, hogy már amikor lejegyzetelte a kérdést, akkor is bizonytalan volt abban, hogy az-e a probléma, hogy nincs egyáltalán mikve, vagy csak az, hogy nem lehet felfűteni, noha ebből a írásból tudjuk, hogy ekkor már nem működött Újpesten a mikve, annak ellenére, hogy még élt ott egy kis ortodox közösség18.
|
Szabad-e körömlakkal alámerülni?
Miért voltak Pesten szigorúbbak, mint Szatmárban?
Mi a chácicá? A háláchá előírja, hogy mielőtt egy nő alámerül a mikvében, alaposan meg kell tisztálkodnia (cháfifá)21, biztosítva, hogy ne legyen rajta chácicá, vagyis semmi ne tapadjon a testéhez, ami elválasztaná a bőrt a víztől. Ha akárcsak egy kis piszok is megakadályozza, hogy a víz mindenütt hozzáérjen, nem teljes az alámerülés22. Így például, ha van rajta sebtapasz, azt el kell távolítania23; ha a körme alatt van egy kis piszok, ami nem engedi a vizet a bőrhöz, azt ki kell tisztítania24; még a szájban, a fogak között sem maradhat semmi, annak ellenére, hogy csukott szájjal kell merülni25. Felvetődik a kérdés, mi a helyzet, ha a mikvébe menő nőnek ki van lakkozva a körme. Chácicá-e a körömlakk. Ez a kérdés két helyzettel kapcsolatban merül fel: a mikve esetében is és a rituális kézmosásnál (nötilát jádájim)26. Sőt, akkoriban, amikor a mindjárt vizsgált vélemények születtek, még a férfiakkal kapcsolatban is felmerült, mert közülük is voltak, akik lakkozták a körmüket.
Ami szép, az nem akadály: a körömlakk nem feltétlenül chácicá Dédnagyanyám testvére, Grünwald Eliezer David (1867–1928) szatmárnémeti rabbi hosszú responsumot írt a témában27. Az volt a konklúziója, hogy meg lehet engedni, azért, mert a festett köröm nem hogy nem zavarja a nőket, mintha piszok lenne, hanem kifejezetten szépítkezésre használják és örömmel tölti el őket. A háláchában az az alapelv, hogy ha van az ember testének egy kis részén chácicá, ami nem zavarja (miut vöéno mákpid), akkor az nem akadálya a merülésnek28. Ami pedig szebbé teszi az embert, az természetesen nem zavarja, ezért meg lehet engedni a szépen lakkozott körömmel való merülést. Férfiak számára azonban még a rituális kézmosáshoz is chácicának számít, mert a lakkozás nem annyira elfogadott szépítkezési módja a férfiaknak. Mesteremtől, Grünwald József (1903–1984) pápai rabbitól hallottam, aki 1928-1941-ig szatmári dáján is volt29, hogy fent említett nagybátyja, Grünwald rabbi azért is foglalkozott a kérdéssel, mert Szatmáron sok modern nő volt, akik azonban ragaszkodtak a rituális tisztaság előírásaihoz, és még jártak mikvébe. Grünwald rabbi meg akarta nekik könnyíteni az utat, hogy különleges nehézség nélkül járhassanak megmerítkezni30, annak ellenére, hogy természetesen sokkal jobb, ha teljesen tiszta, lakk nélküli körömmel mennek alámerülni a nők31.
A szigorúbb pesti vélemény Grünwald rabbinak ez a rendelkezése nagyon elterjedt a rabbinikus irodalomban és sokan hivatkoznak rá32. Azonban a napokban jelent meg egy könyv Vájágéd Mose címmel. Szerzője Katz Mose Jehudá Léb (1907–1944), Katz Áser Ánsel (1881–1944) szombathelyi rabbi fia. Mose Jehudá rabbi mesteremnek, Grünwald József pápai rabbinak volt a sógora. Nagyon híres és elismert tudós volt, annak ellenére, hogy fiatalon hunyt el, mindössze 37 évesen lelte halálát Auschwitzban. Ennek ellenére, csodával határos módon, rengeteg hátrahagyott jegyzete megmenekült, ezekből már több könyv is megjelent. A most napvilágot látott 600 oldalas műben a fenti pszák-hoz azt a megjegyzést teszi hozzá33, hogy „de hallottam, hogy Pesten nem engedik alámerülni, ha van lakk a körmein. Valószínűleg ezt csak kerítésként csinálják [vagyis szigorításként, elismerve, hogy háláchikusan meg lehetne engedni]”. Csodálkozom, hogy amit Szatmáron meg kellett engedni az 1920-as években, azt nem engedték meg a ’30-40-es években Pesten. Talán a magyarázat az lehet, hogy valószínűleg Szatmáron csak egy mikve volt, így ott muszáj volt mindenkit fogadni. Ezzel szemben Pesten volt külön neológ mikve is, ahogy korábban írtuk, a Rácfürdőben34 majd a Erzsébet körúton35, így az ortodox mikvében nem kellett annyira alkalmazkodni a modernebb nők elvárásaihoz36.
Körömlakk-kérdés a járvány idején A Covid-zárlat alatt többször foglalkoztam ezzel a kérdéssel. A járványügyi intézkedések miatt a nők nem tudtak elmenni manikűröshöz, lenőtt a körmük, ami miatt egy lakkozatlan rész alakult ki. Többször felmerült a kérdés, hogy mehetnek-e így a fürdőbe alámerülni vagy sem. (A géllakkot és a műkörmöt sokszor csak nehezen vagy egyáltalán nem lehet házi módszerekkel, speciális eszközök nélkül leoldani – a szerk.) Ugyanis Grünwald rabbi engedményének az alapja az, hogy a lakkozott köröm szépíti a nőket, de ha már lenövés lesz rajtuk vagy lepattogzik a lakk, akkor az már nem szép, sőt zavaró lehet a viselőjének így chácicának minősül. Mesteremtől, Gávriél Zinner rabbitól azt tanultam, hogy ilyen kérdésekben a szépség megítélésénél az a mérvadó, hogy elmenne-e az ember esküvőre így vagy sem. Az egyik esetben azt mondta az illető, hogy olyan pici a lenövés, hogy elmenne vele az esküvőre, így neki meg tudtam engedni, hogy elmehessen a lakkal alámerülni. |
Amíg van, aki vitatkozzon, nincs baj
Ezzel sorozatunk végéhez értünk. A Zsidó újságban megjelent19 szellemes történettel veszünk búcsút ettől a nagy témától:
„A machlajko lesem somajim20, a vallási érdekért vívott viszály áldásos is lehet. Amikor a paksi főrabbi, R. Sussmann Szófer [1828–1902] egyszer megkérdezte az akkori dunapataji sojchetot a hitközségbeli újságok ügyében és ez azt mondotta neki, hogy óriási viszály dúl a mikve ügyében, az egyik párt forrásvízből akarja, a másik esővízből, a főrabbi ég felé emelte kezeit s szívből mondotta: »hála a Mindenhatónak, hogy még vannak zsidók, akik egy mikve miatt képesek hajba kapni«”.
Adja a Jóisten, hogy az ezzel a cikkel teljessé vált nagy munkám a mikvékről hozzájáruljon a magyar zsidóság
emelkedéséhez, hogy a következő generációban is legyenek olyanok, akiknek a mikve kérdése ennyire fontos.
Legyen minél több kóser mikve, ahol a zsidó asszonyok a családi élet tisztaságáért alámerülhetnek.
1 Sulchán áruch JD 120:1.; 2 Uo.; 3 Uo. 6–7.; 4 Gávriél Zinner rabbi közlése. Lásd még Cvi Kohén: Tvilát kélim 11:147.; 5 SÁ uo. 2., 13.; Tvilát kélim uo. 5:1–3.; 6 SÁ uo. 198:1.; 7 SÁ uo. 120:13.; 8 Uo. 3.; 9 Uo. 121:2.; 10 Minchát Jichák responsum 5. kötet 32:1.; 11 Lásd Igrot Mose responsum JD 2. kötet 40. fejezet, 137. fejezet végén;Tvilát kélim uo. 4:13.; 12 SÁ uo. 120:16. RöMÁ.;13 Hár jéráe – Tiferet Jechezkél, második kiadás 1998, Sivché cádik 42. oldal végén; 14 Lásd Egység 113. szám 17. oldal végén, 138. szám 17. oldal; 15 Gáj jinászé responsum 374. oldal végén; 16 Nem teljesen világos ez, hisz abban az évben Ros hásáná csak hétfőn este köszöntött be; 17 Lásd SÁ uo. 197:3. és Nité Gávriél – Nidá 3. kötet 33. fejezet; 18 Még rabbijuk is volt 1956-ig: Weiser Eliezer (1907–1993), a Divré Eliezer című könyvek szerzője; 19 1926. december 24. 3. oldal; 20 Az atyák bölcs tanitásai 5:17.; 21 SÁ uo. 199:1.; 22 Uo. 198:1.; 23 NG uo. 11:28.; 24 SÁ uo. 198:18.; lásd még NG uo. 43:5.; 25 SÁ uo. 24.; 26 SÁ OC 161:1.; 27 Keren löDávid responsum 45. fejezet; 28 SÁ JD 198:1., OC 161:1.; 29 Toldot Vájchi Joszéf 1. kötet 274. oldal; 30 Lásd még Áchiezer responsum 3. kötet 33. fejezet;Böér Cvi responsum 1. kötet 80. fejezet; 31 SÁ JD 198:1. RöMÁ.; 32 Lásd például Böér Cvi uo.; Dibrot Élijáhu 2. kötet 20:22.; 33 Vájágéd Mose – Injánim 188. oldal; 34 Lásd Egység 113. szám 19. oldal végén; 35 Lásd uo. 115. szám 15. oldal; 36 Lásd Böér szárim responsum 5. kötet 9:2.
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 150. szám – 2022. január 20.