A muszlim fiatalok 65 százalékának csökkent a zsidók iránti gyűlölete, miután holokauszt-oktatáson vettek részt.

A Kenti Egyetem háromezer diák bevonásával vizsgálta a részvevők zsidók és más kisebbségek iránti attitűdjét az Anne Frank Trust által szervezett oktatási program megkezdése előtt, közvetlenül utána és egy év elteltével – derül ki a Jewish News írásából.

A szervezet kilenc és tizenöt év közötti gyerekek számára szervez és bonyolít le oktatási programokat az előítéletesség témakörében, Anne Frank naplója alapján. A felmérés szerint a program befejezte után az oktatásban részt vett muszlim tanulók közel kétharmada kedvezőbben tekintett a zsidó közösségre, mint korábban és 55 százalékuk egy év elmúltával is ezen a véleményen volt. „Az antiszemitizmusról és az ahhoz hasonló, egyéb előítéletességről szóló oktatás után a diákok nagyobb szimpátiát éreznek más vallások, nemzetiségek és kultúrák iránt. Anne Frank naplójának kétszeres szerepe van ebben: egyszerre hordoz egyetemes és jellegzetesen zsidó üzenetet. A szöveg a szabad életre inspirál, a történet tragikus vége pedig felhívja a figyelmet arra, hogy mi történhet, ha hagyjuk elszabadulni az antiszemitizmust” – monda Tim Robertson, az Anne Frank Trust főigazgatója.

Az oktatási program sikere ellenére nem mindenhol látják szívesen a szervezet képviselőit. Több iskola visszautasította a program bevezetését a „közösségben tapasztalható feszültségre” hivatkozva.

A Kenti Egyetem kutatása London, Leeds, Manchester, Cumbria, Birmingham, Newcastle, York, Reading and Dundee iskoláira terjedt ki, ahol a diákok 59,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a tanultak hatására kedvezőbb véleménye alakult ki a zsidókról. Ha kizárólag a muszlim diákok válaszait nézzük, akkor ez a szám 65,7 százalékra növekszik. A tananyag nemcsak az antiszemitizmusról, hanem minden más negatív előítéletről is szól, ami meglátszik a felmérés eredményein is. A résztvevők 87,6 százaléka mondta, hogy a kérdőívben megjelölt csoportok (feketék, keresztények, mozgássérültek, nők, cigányok, zsidók, szexuális kisebbségek, férfiak, muszlimok, idősek, menekültek, fehérek) közül legalább egy irányában csökkent az előítéletessége.

„Az Izraelben és Gázában zajló szörnyű események soha sem látott mértékű antiszemitizmust váltottak ki Nagy-Britanniában és az iszlámellenesség is erősödött. Egy ilyen időszakban rendkívül fontos, hogy tényeken alapuló és hosszan tartó hatást kifejtő megoldással csökkentsük a gyűlölködő gondolkodást és viselkedést” – mondta Nicola Cobbold, az Anne Frank Trust elnöke.

 

Megszakítás