A lengyelek több zsidót öltek meg mint megszálló németet – börtön járhat ezért az állításért.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a lengyel ügyészség mindenképpen fogást akart találni a nemzetközileg elismert, lengyel származású amerikai történészen, Jan Tomasz Gross-on, aki közölte, kész felvenni a harcot az igazság érdekében a bíróságon is. Az ügyészség ugyanis felülvizsgálja az egyszer már lezárt vizsgálatot. Gross a Haaretz c. izraeli lapnak azt nyilatkozta: nem gondolja, hogy történelmi kérdéseket a bíróságon kell eldönteni. Gross azóta áll a támadások középpontjában, hogy megírta: a kutatásai alapján a lengyelek több zsidót öltek meg a második világháború alatt, mint megszálló németet. Miközben nem vonja kétségbe az ellenállók érdemeit sem.

Gross szerint az ellenállók nagyjából 30 ezer németet öltek meg, miközben mások 100-200 ezer zsidót. A történész, aki történelemhamisítással vádolja a kormányt, már vagy 15 éve kutatja a lengyel történelemnek ezt a területét, ami sokak dühét váltotta ki. A lengyel ügyészség olyan intézmények véleményét kéri ki az ügyben, amelyek a jobboldali kormányhoz kötődnek és elég egyértelmű az álláspontjuk, ami már kiderült más állásfoglalásaikból is.

A kormány kilátásba helyezett egy olyan törvényt is, amely alapján büntetni lehetne, ha valaki a lengyeleket náci bűnökkel illetné.

 Kép: haaretz.com