Az átadott információ miatt indította el Izrael a hatnapos háborút.

Slomo Gázit, az izraeli hírszerzés egykori vezetője szerint a zsidó állam elsöprő győzelmét nagyban segítette a marokkói titkosszolgálat együttműködése. A beszámoló szerint II. Hasszán király tudósította Izraelt arról, hogy mi hangzott el az arab államok találkozóján 1965. szeptemberében, Casablancában. A megbeszélés résztvevői elsősorban arról tárgyaltak, hogy mikor és hogyan pusztíthatnák el Izraelt összehangolt támadás során. Az átadott anyagból kiderült, hogy az Izrael megtámadását tervező országok vezetői élesen megosztottak és hadseregeik rendkívül alacsony készültségi szinten állnak.

Slomo Gázit
Slomo Gázit
E hírek és az izraeli titkosszolgálat eredményei alapján döntött úgy az izraeli katonai vezetés, hogy megelőző csapást mérnek ellenségeikre 1967. június 5-én. Ennek keretében lebombázták az egyiptomi katonai repülőtereket, megsemmisítve szinte a teljes, korszerű szovjet technikával felszerelt egyiptomi légierőt, mely addig a legnagyobb veszélyt jelentette a zsidó államra. Ezt követően az izraeli hadsereg elfoglalta Egyiptomtól a Sínai-félszigetet és a Gáza-övezetet, Jordániától Jehudát, Somront és Jeruzsálem keleti részét, Szíriától pedig a Golán-fennsíkot.

A marokkói király titokban rögzítette az arab vezetők tanácskozását, majd ezt megosztotta Izraellel. A tanácskozás előtt azt is engedélyezte, hogy az izraeli titkosszolgálatok – a Moszad és a Sin Bét – emberei egy egész emeletet elfoglaljanak abban a casablancai hotelben, ahol a megbeszéléseket tartották. A tanácskozás megkezdése előtt azonban arra kérte az izraelieket, hogy hagyják el a szállodát, mert túl nagynak érezte a lebukás veszélyét. Később azonban minden információt átadtak nekik.

Támadásra induló izraeli Mirage vadászgépek
Támadásra induló izraeli Mirage vadászgépek
„A felvételek, melyek hírszerzési értéke egészen különlegesen nagy volt, azt bizonyították, hogy az arab országok háborúra készülnek, amire fel kell készülnünk. Az is világossá vált azonban, hogy sem az áhított arab egységet, sem szilárd Izrael-ellenes frontot nem igazán sikerült létrehozniuk” – mondta Gázit, aki akkoriban a hírszerzés kutatási részlegét vezette. „A felvételekből kiderült, hogy teljesen felkészületlenek voltak a háborúra. Megtudtuk, hogy az egyiptomi páncélos alakulatok rettenetes állapotban vannak, s így teljesen alkalmatlanok a bevetésre. Jiszráel Tál, az izraeli páncélosok parancsnoka nem hitte el, hogy valóban ennyire rossz helyzetben lennének az egyiptomiak. Később láttuk, kinek lett igaza…” – tette hozzá Gázit.

Lebombázott egyiptomi vadászgépek
Lebombázott egyiptomi vadászgépek
A felvételek elemzése után az izraeli hadvezetés szilárdan hitte, hogy az egyiptomi hadsereg legyőzhető. Az izraeli lakosság és a kormány nagy része rettegett a háborútól, az ország megsemmisülésétől tartottak, de a katonai vezetés magabiztos volt. A villámgyors, minden képzeletet felülmúló izraeli győzelem őket igazolta.

Izraeli tankok nyomulnak Jeruzsálem jordán megszállás alatti negyedeibe
Izraeli tankok nyomulnak Jeruzsálem jordán megszállás alatti negyedeibe
Gázitot évekkel később, azt követően nevezték ki a hírszerzés élére, hogy 1973-ban a titkosszolgálatok nem vették komolyan a háborúra utaló jeleket, és Izraelt felkészületlenül érte a jom kipurkor indított támadás…

Forrás: Times of Israel

Megszakítás