Hiába támadják a kormányt állandó jelleggel a szélsőséges Kuruc.info be nem tiltása miatt, az előző ciklusban is mindössze egy hónapra sikerült blokkolni a portált. A jelenlegi kabinet a szükséges diplomáciai utat végigjárta, még Orbán Viktor miniszterelnök is fordult korábban amerikai képviselőkhöz, hogy az országukban működő szerverekről üzemelő portál leállításához nyújtsanak segítséget. A hazánkat nemegyszer antiszemitizmussal vádoló Egyesült Államok ugyanakkor a szólásszabadságra hivatkozva nem tesz semmit.

Többször is jelezték már a magyar kormány képviselői az Egyesült Államoknak, hogy amerikai szerverről működik itthon a Kuruc.info – közölte tegnap érdeklődésünkre Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Amerika azonban a szólásszabadságra hivatkozva nem lép.

Itthon viszont a kormányt és az igazságszolgáltatást támadják az ügyben. Tegnap éppen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija írt arról, hogy véget kellene vetni az ügyetlenkedésnek, és itt az ideje, hogy egyszer és mindenkorra kezébe vegye az igazságszolgáltatás és a közigazgatás a Kuruc.info ügyét.

A napokban Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője pedig – egyértelművé téve, hogy „náci szenny(hon)lapnak” tartja a portált – az ügyészséget szólította fel Facebook-oldalán, hogy „törvényes kötelezettségének végre eleget téve egyszer és mindenkorra felszámolja ezt a gennyláda náci hírportált”. Tegnap már azt írta, hogy a „söpredék tombol”, a portál összes olvasója gyalázkodó üzenetekkel és telefonálásokkal szórakoztatja. – Mind a nyolcan hívogatnak – tette hozzá. Az ügyészség egyébként Deutsch első kijelentéseit visszautasította.

Fazekas Géza szóvivő az MTI-nek azt fejtette ki, hogy több eljárást is indítottak már a Kuruc.info, köztük M. Balázs ellen, aki a vádhatóság szerint főszerkesztőként rágalmazást követett el, miután közzétette a 2006. őszi események idején az ügyekben eljáró bírák, ügyészek személyes adatait. A Fejér Megyei Bíróság végül 2011 őszén bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette az érintettet.

A magyar diplomácia már számos lépést tett az Egyesült Államok irányába, hogy segítsenek a szélsőséges, magát hírportálnak hirdető Kuruc.info betiltása érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyáron az éppen az antiszemitizmus elleni fellépést sürgető kongresszusi képviselőket kérte, hassanak oda, hogy megszűnhessenek Magyarországon az Amerikából támogatott antiszemita provokációk, az Egyesült Államok kormánya ugyanis korábban már visszautasította az ilyen irányú kérést. Navracsics Tibor többször kérte az antiszemita, cigányellenes és gyűlöletkeltő tartalmáról hírhedt portál elérhetetlenné tételét, de rendszerint azt a választ kapta, hogy lehet, hogy Magyarország számára sértő ennek a honlapnak a tartalma, de a szólásszabadság amerikai fogalmába nem fér bele, hogy ők bármilyen tartalmat korlátozzanak. A Kuruc.info ellen a diplomáciai utat kimerítve számos kormánytag emelt már szót és kért segítséget.

A Kuruc.infóval többször is összefüggésbe hozott Jobbik tegnap azt bizonygatta, hogy a legolvasottabb jobboldali hírportálról van szó, ez azonban nem jelenti azt, hogy magyarországi székhelyű, szerverű vagy szerkesztésű oldal volna, így törvényeink sem vonatkoznak rá. A Kuruc.info elleni harc az előző ciklusban sem volt sokkal sikeresebb. 2008-ban néhány hétre ugyan leállította egy amerikai szolgáltatócég, ám később újraindult, ugyancsak amerikai szerverről.

Forrás: mno.hu

Megszakítás