DÁVID ZSOLTÁRAI

 

Romolus és Rémus a Midrásban

    “Azt mondja magában (a gonosz), elfelejtette az Isten (a szegényt), eltakarta arcát, mintha nem is látta volna. Állj elő, Istenem, ne feledkezz meg a nyomorultakról! Miért vetheti meg Istent a vétkes; miért mondhatja magában, hogy nem lesz számonkérés?! Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője. Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon! Uralkodik az Örökkévaló mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. Az alázatosak kívánságát meghallgatod, Istenem; megerősíted a szívüket, feléjük fordítod füledet; véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.” (Zsoltárok 10:11–18.).

   (Folytatás a 24. számból)

    Dáát Mikrá (Ámosz Cháchám) azt érzi ki a fenti versekből, hogy a vita itt nem filozofálgató epikureusokkal folyik, akik elvi okokból tagadják Isten létezését és ebből következik negatív hozzáállásuk – hanem kegyetlen zsarnokokkal, akik kizsákmányolják és elnyomják embertársaikat; ebben teljesen gátlástalanok, nem félik Istent, mivel biztosak abban, hogy az Örökkévaló “nem figyel oda” és nem kéri számon tőlük tevékenységüket.

    Lehetséges – teszi hozzá Ámosz Cháchám – hogy itt konkrétan azokról a nem zsidókról van szó, akik Izraelt szorongatják és gyalázzák Izrael Istenét, aki “nem segíti népét”. Ezek a nem zsidók – a zsoltár szavai szerint – azzal kérkednek, hogy uralmuk örökké tart. Ezzel azt veti szembe a költő, hogy Isten fog örökké uralkodni, így “a pogányok kivesznek országából”. A kettőt a Midrás bölcsek összekötik: mikor fog az Örökkévaló örökkön uralkodni? Amikor kivesznek a pogányok országából. (Sochér Tov)

“Az árvának te vagy a segítője”

    A Midrás itt Izrael és a “negyedik hatalom”, vagyis a római hatóságok közötti, elképzelt vitát idéz. Amikor a római megszállók fejadót követelnek Erec Jiszráél lakosaitól, – ezek azzal érvelnek, hogy árvákat nevelnek (és nincs pénzük). A hatóság azt válaszolja, hogy egyrészt ő gondoskodik az árvákról, másrészt pedig – gúnyosan – Jákob Istenéhez küldi a zsidókat, akit “az árvák atyjának és az özvegyek mentorának” neveznek (Zsoltárok 68:6.). Menjetek hozzá, Ő majd segít nektek – mondja a római katona.

    A Midrás itt hozzáteszi az említett vitához, hogy a nem zsidók árváit is Izrael Istene istápolja. Ezzel kapcsolatban elmondja az ismert mitológiai történetet a két árváról, Romulusról és Rémusról, akiket, miután anyjuk meghalt, egy nőstényfarkas szoptatott, amíg fel nem cseperedtek. Amikor felnőttek, ők rakták le az alapjait Rómának, amit Romulusról neveztek el… (Sochér Tov és Jálkut). A Midrás ezen szavaiból – meg abból, amit Nebuchadnecárral kapcsolatban mond – enyhe szemrehányás érezhető ki: Izrael Istene volt az, aki könyörületből – hogy az árvákat istápolja – nem hagyta a két árvát meghalni, illetve uralomra segítette Nebuchadnecárt, akik aztán Isten ostora lett a zsidók ellen…

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 26. szám – 2014. augusztus 7.