DÁVID ZSOLTÁRAI

 

Minden jó Cionból jön

    “A karmesternek, Dávidtól. Azt gondolja az aljas, hogy nincs Isten, romlottak és utálatosak tetteik, senki nem tesz jót. Az Örökkévaló letekint a menyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi Istent? (De) mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki nem tesz jót, egyetlen ember sem. Nem tudja a sok gonosztevő, aki úgy eszik népemet, ahogy a kenyeret eszik – de Istent nem szólítja – hogy majd egyszer nagyon megretten, mert Isten az igazakkal tart. A nyomorult tervét csúffá tehetitek, de az Örökkévaló az ő oltalma! Bárcsak eljönne Cionból Izrael szabadulása, amikor az Örökkévaló visszahozza népe foglyait, vigadjon Jákob, örüljön Izrael” (Zsoltárok 14:1–7.).

    Főleg az utolsó mondat alapján ezt a zsoltárt is a gálut siratásaként értelmezik. Mint majd látni fogjuk – az 53. zsoltár majdnem szó szerint azonos ezzel a zsoltárral. Rási szerint az ittenit Dávid – próféciaként – Nebuchadnecárról írta, aki lerombolja a Szentélyt anélkül, hogy katonái közül bárki is tiltakozna ezen barbár cselekedet ellen, míg az 53. zsoltárt Tituszra vonatkozik. Málbim szerint ezt a zsoltárt Dávid eredetileg egy előttünk ismeretlen ellenségére írta, akitől csodával határos módon sikerült megmenekülnie. Amikor aztán elérkezett Száncheriv bukásának híre, Chizkija idejében – ami igazán nagyszabású csoda volt – akkor látván, hogy ez a zsoltár mennyire megfelel, hozzáírtak néhány szót és arra az eseményre (is) alkalmazták. Most is, akkor is Dávidnak tulajdonították.

    A návált mi aljasnak fordítottuk, ami a héber szó elsődleges jelentése; Dáát Mikrá szerint ez a “gonosz” egyik szinonimája, ami itt azt jelenti, hogy rossz Istennek és rossz az embereknek. Ugyanakkor a návál egyúttal esztelent is jelent (hiszen különben hogyan tagadhatná Isten létét…). Így fordítja e zsoltárt a Tárgum valamint Ibn Ezra is.

    A dolog logikája önmagából következik. Aki azt hiszi, hogy nincs Isten, az biztos abban, hogy anarchia viszont van. Mindent szabad; azt teszel, amit akarsz – senkinek nem tartozol számadással. Így aztán érthető hogy “senki nem tesz jót”. Miért is tenne?

Nem szabad a gazda

    A költő válasza az istentagadó aljasnak: Isten lenéz az égből, és látja az embereket. Nem igaz az, hogy anarchia uralja a világot, és “szabad a gazda” – mindenki azt teszi, amit akar. Az isteni igazság működik, Isten szemmel tartja a világot és az embereket, és azt akarja, hogy az emberek is tekintsenek rá.

    Dáát Mikrá, mint eddig is, elvonatkoztatja a zsoltárt ilyen-olyan történelmi eseményektől. Összehasonlítván ezt a zsoltárt a 12. zsoltárral, szerinte a költő az emberek romlottságát ostorozza. Lehet – teszi fel D. M. – hogy a rosszak, a gonosztevők, akikről itt szó van, azok idegen népek, akik elnyomják Izraelt – és lehet, hogy ez a “belső ellenség”, Izrael gonoszai (Ris’é Jiszráél), akik elnyomják a gyengéket és kihasználják a szegényeket. Akár így van, akár úgy – hangsúlyozza Á.Ch. – a költő üzenete egyértelmű: ahol istentagadás van, ott romlottság, feslettség, az emberi kapcsolatok lezüllése a jellemző.

“Eszik, mint a kenyeret”

    A zsidóüldözésre nem csak itt használja a Biblia az “evés” metaforáját. “Mert elemésztette Jákobot…” – mondja a zsoltáros (79:7.), és ott is az áchál (evés) ige szerepel.

    Az egyik midrásbölcs a szentélyt elpusztító pogányokra vonatkoztatja az “evést”: Amikor az ellenség behatolt a Szentélybe, mindent, amit ott találtak – felzabáltak. Találtak gidákat a napi áldozatok raktárában – megették őket. Találtak az asztalon színkenyeret – megették azt anélkül, hogy áldást mondtak volna rá… (Sochér Tov).

    A chászid metafora Szimcha Bunimnak, a szentéletű psiszhai rebbének, tulajdonítja az alábbi, idevonatkozó magyarázatot:

    Egyszer reb Szimchá Bunim megkérdezte közeli híveitől, miért hozta az Örökkévaló Fáraóra a csapásokat, hiszen az isteni elrendelés szerint Izrael fiainak idegenben kellett lenniük, száműzetésben, ahol megdolgoztatják és kínozzák őket. Akkor mennyiben hibás ebben Fáraó, hogy ilyen büntetést érdemel? Hiszen ha nem ő, lett volna egy másik uralkodó, aki elvégzi azt, amit Isten elrendelt? Válasza: ellentétben a zsidókkal, akik minden micvát azért tesznek, mert Isten azt elrendelte és megparancsolta, és ezzel Isten akaratát teljesítik nagy lelkesedéssel és előtte mondanak egy szöveget (amelyben azt mondják, hogy ezennel teljesítem Isten parancsát, stb. – lösém Jichud) – Fáraó nem tette ezt. Ő nem azért üldözte és kínozta a hébereket, hogy ezzel teljesítse az isteni elrendelést, hanem azért, mert gonosz volt és gyűlölte a zsidókat, és nem mondta el a Lösém Jichud szövegét, mielőtt a hébereket kínozta és a folyóba ölte… és ezért kapta a büntetést, a csapásokat. Vagyis – úgy kínozzák és üldözik a zsidókat, mint aki kenyeret eszik, de nem mond rá áldást… (Ámárot Töhorot).

    A Midrás – mint rendesen – Ézsauval azonosítja a gonoszt, aki gondolatban (szó szerint szívében) tagadja Istent, mintegy engedélyezve magának, hogy azt tegyen, amit akar. Ézsau kétszínű: magában Jákob megölését tervezi, de nyíltan szépen beszél apjával, Izsákkal, és annak áldásáért könyörög.

Minden jó Cionból jön

    “Bárcsak eljönne Cionból Izrael szabadulása” – mondja a költő. A Midrás hozzáteszi, hogy minden jó, ami Izraelt éri – Cionból jön: a Tóra, az áldás, Isten jelenése, segítsége és maga az élet. Minderre idéz a Midrás egy-egy írásverset, amelyek a tézist vannak hivatva bizonyítani.

    “Vigadjon Jákob, örüljön Izrael”. Miért örüljön és vigadjon Jákob jobban mint Ábrahám, vagy Izsák? – kérdi a Midrás.

    Azért – mondja Rés Lákis – mivel ha a zsidók vétkeznek, Jákob érzi ezt a Machpéla barlangban. Ugyanígy, amikor eljön a megváltás ideje, Jákob jobban örül ennek bárki másnál, mivel ő hivatalos az ünnepi lakomára…

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 34. szám – 2014. augusztus 13.