JÁRNI – ÁLLNI – ÜLNI
„Boldog ember az, aki nem járt (el) a bűnösök tanácsa szerint, a vétkesek ösvényén nem állott, és nem ült a gúnyolódok társaságában. Hanem az Örökkévaló törvényében leli örömét, és a Tórában elmélkedik éjjel-nappal. Olyan is lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el lombja. Siker koronázza minden tettét. Nem így a gonoszok, hanem mint a pelyva, amit szétszór a szél. Így nem állhatnak meg a gonoszok az ítélet idején, sem a vétkesek az igazak közösségében. Mivel tudja az Örökkévaló az igazak útját, míg a vétkesek útja pusztulásba vész.” (Zsoltárok 1:1–6.)
„Boldog az ember – állapítja meg az első zsoltár első sora – aki nem jár (el) a bűnösök tanácsa szerint, a vétkesek ösvényén nem állott, és nem ült a gúnyolódok társaságában”. Járni, állni, ülni – három kategória. Ha nem járt ott, hogyan állhatott, és ha nem állt – hogyan ülhetett le? – kérdik a kommentátorok a Talmud nyomán. Válaszuk: láncreakcióról van szó: aki arra jár, meg fog ott állni, és a végén le is ül. Vannak, akik a gúnyolódók alatt nem azokat értik, akik viccelődnek és könnyelműsködnek, hanem azokat a velejükig romlott embereket, akik ékesszólóan tudják előadni sanda nézeteiket, és ezzel sokat ártanak embertársaiknak.
Azonban – folytatja a költő – nem elég az, hogy valaki nem teszi a rosszat és ölbe tett kézzel ül, hanem az Örökkévaló törvényeiben kell, hogy lelje örömét, vagyis a Tórában, mivel nincs légüres tér; ott ahol nincs Tóra – oda benyomul a nihilizmus, a romlottság.
A Midrás szerint 20 alkalommal fordul elő a zsoltárok könyvében a „boldog” kifejezés, szemben a Jesájá könyvében hússzor leírt „Jaj annak” kifejezéssel.
Az éjjel-nappal folytatott tanulás Józsua könyvében fordul elő először, mint kötelező előírás „És mélyedj el benne éjjel-nappal” (Jósuá 1:8.). Bölcseink szerint a reggel és este elmondandó Smá Jiszráéllal – szükség esetén – le lehet tudni a kötelező „éjjel-nappali” tanulást.
Ugyanott a Midrás egy érdekes megjegyzést fűz ehhez Jehudá a Fejedelem nevében. Eszerint „a zsoltárok örökérvényűek, minden nemzedékhez szólnak, és ne olvassák őket úgy, ahogy Homéroszt olvassák (vagyis mint egyszerű profán poétikát), hanem tanulmányozzák őket akárcsak a legfontosabb háláchákat” (Midrás Thilim 1.).
A Homérosszal való összevetés azt sugallja, hogy voltak idők, amikor a zsidók a görög kultúrát kultiválták, míg a bölcsek ezzel szemben a zsoltárokat helyezték előnybe – ami igencsak érthető.
A Midrás, itt is – „szokása szerint” – konkrét példákat említ: „megtalálja” azokat az embereket, akik nem járták a vétkesek ösvényét. Ezek Ábrahám, aki nem tette magáévá a Bábel torony építőinek téves felfogását, Lévi törzsének fiai, akik nem vettek részt az aranyborjú készítésében, illetve Korách fiai, akik elhatároltak magukat apjuk pártütő tevékenységétől.
Az Ávsálom lázadás visszhangja
„Dávid zsoltára, amint menekült fia, Ávsálom elől. Mennyien szorongatnak, uram, mennyien fordulnak ellenem? Hányan mondják nekem: nincs menekvése Istenénél! De te uram pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki felemeled fejem. Hangosan kiáltok az Örökkévalóhoz és ő meghallgat szent hegyéről (szelá). Lefekszem, alszom és felébredek, mivel az Örökkévaló gyámolít engem. Nem félek a sok ezernyi néptől, amely körülvesz engem. Állj mellém Örökkévaló, szabadíts meg, Istenem. Hiszen minden ellenségemet arcul verted; kitördeled a gonoszok fogait. Az Örökkévalónál a segítség, legyen áldásod népeden!” (Zsoltárok 3:1-9.).
A zsoltárok harmadik fejezete Dávid lelkiállapotát tükrözi, amikor egyik fia pártot ütött ellene, és a királynak menekülnie kellett fővárosából, Jeruzsálemből, hogy puszta életét mentse a „szépfiú” Ávsálomtól és akarnok híveitől. Maga a lázadás háttere, lefolyása és kimenetele részletesen le van írva Sámuel könyvében (2Sámuel 15–19. fejezetek), és melegen ajánljuk olvasóinknak, olvassák el a történetet akár a héber eredetiben, akár magyar fordításban.
A költő – akár maga Dávid, akár valaki más – itt egyes szám első személyben mondja el búját-baját, anélkül hogy részletezné, pontosan elmondaná mikorról, miről van szó. Ha nem lenne az első bevezető mondat – amit a modern kommentátorok a fejezet címének neveznek – nem tudnánk, hogy itt a fia elől menekülő Dávidról esik szó. Ebben az esetben a zsoltár olyan ember szájába adja mondanivalóját, akit körülvesznek ellenségei, de ő bízik Istenben, és hisz abban hogy segítségével kilábal a bajból.
Dáát Mikrá szerint, abból a kitételből, hogy „hányan vannak ellenem” valamint hogy „nem félek a sok ezernyi néptől”, arra lehet következtetni, amit Chusáj tanácsolt a lázadó királyfinak: „Gyűjtsd magadhoz egész Izraelt, Dántól Beér Seváig, hogy annyian legyenek, mint a tengerparton a homok…” (uo. 17:11.). Az pedig, hogy „nincs menekvése Istenénél”, Simi ben Gérá, a Benjámin törzsbeli patrícius átkára reflektál. Ez örömmel vette az Ávsálom lázadás hírét és amikor a menekülő Dávid Bahurimba érkezett, elébe jött Simi, kővel dobálta és becsmérelte, mondván: „Gyere csak gyere te vérengző, elvetemült ember! Megtorolja rajtad az örökkévaló Saul házának minden kiontott vérét, aki helyett te király lettél, és odaadta az örökkévaló a királyságot, fiadnak Ávsálomnak…!” (uo. 16:7–8.).
Mivel ebben a zsoltárban szerepel az a kitétel, hogy „lefekszem, alszom és felébredek”, ennél fogva bevették a zsoltárt a naponta mondott, alvás előtti imába (lásd Zsidó Imakönyv, Budapest, 1996, 162. oldal).
A zsoltár utolsó mondata – „az Örökkévalónál a segítség, legyen áldásod népeden!”, Dáát Mikrá szerint ősidőkben, mint harci jelszavak szerepeltek a zsidó hadseregben, amikor az harcra készen állott.
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 4. szám – 2014. augusztus 5.