Dávid Zsoltárai

A csalafinta házaló

 

„Az Örökkévaló törvénye [Tórája] tökéletes, felüdíti a lelket. Az Örökkévaló intő szava [tanúsága] határozott, bölccsé teszi a hülyét [is]. Az Örökkévaló rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Örökkévaló parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. Az Istenfélelem tiszta, örökké tartó. Az Örökkévaló döntései igazak, mindenben igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, sőt színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is. Szolgádat is figyelmeztetik: ha megtartja azokat, jutalma bőséges. A tévedéseket ki veheti észre? [Tehát] Titkos bűnök miatt ne büntess meg! A kevélységtől is tartsd távol szolgádat, ne uralkodjék el rajtam. Akkor feddhetetlen maradok, nagy vétkektől mentes. Fogadd kedvesen szám mondásait és szívem gondolatait, Istenem, Sziklám és megváltóm!” (Zsoltárok 19:8–15.)

 

Innen kezdve, a fejezet második részében, a költő a Tórát dicsőíti, ami a balgát is megokosítja. Ámosz Cháchám szerint itt a peti (balga, együgyű) kifejezés egy olyan emberre utal, aki tanulatlan, de nem született hülye. Egy ilyent okosít meg a Tóra azáltal, hogy tanulmányozza.

A fejezet vége felé Dávid imádkozik és – alkudozik. Először tévedésből fakadó vétkekről beszél, majd titkos vétkekről, amikről senki nem tud, csak Isten és ezért enyhébb elbírálást érdemelnek, majd a végén „sok vétekről” beszél, már nagyok és súlyosak – és főleg – szándékosak. Erre mondta Simon bár Jocháj, hogy „milyen nagyok a cádikok, akik »rászedik« a Teremtőt és addig-addig beszélnek, amíg az megbocsát nekik. Főleg tudják, hogyan kell dicsérni Őt”.

A Midrás itt elmondja mit és hogyan tett Dávid, hogy Istent dicsérje és bocsánatát elnyerje. Először az egekkel dicsérte, majd amikor Isten kérdezte, mit kíván, először a kis vétkekre kért bocsánatot, majd a nagyokra, a szándékosakra, a főbenjárókra. „Majd azt mondta: te nagy Isten vagy és az én vétkeim nagyok. Illik a nagy Istennek, hogy megbocsássa a nagy bűnöket!”

 

„Egy kis hagyma, egy kis kenyér…”

A „nagy vétek” alatt Dávid – a Midrás szerint – Bát-Sevá elcsábítását értette férje életében. Dávid tudta, hogy itt nagyot botlott és ezért állandóan azon imádkozott, hogy ezen vétke bocsánatot nyerjen.

Dávid viselkedése és fokozatos alkudozási metódusa a Midrást egy csalafinta szamaritánus házaló viselkedésére emlékeztette. „Mondá ráv Áchá: Dávid itt úgy viselkedett mint egy szamaritánus ószeres, aki bemegy egy házba és először csak egy kis vizet kér. Miután ivott, kérdi, nincs véletlenül egy kis fej hagyma? Miután adnak neki, azt mondja: hát lehet hagymát enni kenyér nélkül?… Addig, amíg jól beeszik… Így csinált Dávid is…” (Sochér Tov).

 

Izrael harci dala

 

„A karmesternek: Dávid zsoltára: Hallgasson meg téged az Örökkévaló a veszedelem napján; legyen oltalmad Jákob Istenének neve! Küldjön neked segítséget Szentélyéből; támogasson Cionból! Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen, szelá. Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet. Akkor örvendezünk győzelmednek és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az Örökkévaló minden kérésedet. Tudom, hogy az Örökkévaló győzelemre viszi [vitte] felkentjét; válaszol[t] neki szent egeiből, győzelmes jobbjának hőstetteivel. Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat dicsérik, mi pedig Istenünk, az Örökkévaló nevét emlegetjük. Ők összerogytak, elestek, mi pedig felkelünk és fennmaradunk! Örökkévaló, segítsd meg a királyt, hallgass meg bennünket, ha hozzád kiáltunk!” (Zsoltárok 20:1-10.)

 

Tipikus zsidó harci dal, amely a győzelmet nem a fegyverek – hanem Isten segítségétől reméli. Szerzőjét illetően a helyzet ugyanaz, mint a többi zsoltárok esetében: lehet, hogy Dávid írta és lehet, hogy Dávidnak ajánlották, vagyis imádkoztak, hogy harcait sikerrel vívja meg, amikor hadba vonult.

Rási megfordítja a sorrendet: szerinte ezt Dávid mondta-énekelte, amikor a sereget, élén Joávval, a hadvezérrel harcba küldte, míg ő maga Jeruzsálemben imádkozott és könyörgött, hogy Isten segítse győzelemre fegyvereiket. Rási itt idézi bölcseinket, akik azt mondták, hogy „Ha nem Dávid (érdeme) – nem győzött volna Joáv csatáiban” (Szánhedrin 49a.). Vagyis a szellemi vezetés, az ima, a micvák által kiérdemelt „jó pontok” és a stratégia, a hadtudományok valamint a fegyverek együttesen okozták a zsidó hadsereg győzelmeit ellenségei felett.

Ibn Ezra idéz egy véleményt, mely szerint ez a zsoltárvers a Messiásra vonatkozik.

És miért említi az Örökkévalót mint Jákob Istenét inkább, mint a két másik ősatyáét? Azért, mert éppen Jáákov volt az, aki igen sok megpróbáltatáson ment keresztül és Isten megsegítette.

 

Égi jelek alapján írt hadijelentés

 

Dáát Mikrá (Ámosz Cháchám), tartalmilag két részre osztja ezt a zsoltárt is. Az első 5 versben a nép beszél a királyhoz, áldását küldi a katonaságnak és Isten segítségével sikert és győzelmet kíván nekik. Tízszer fordul itt elő az egyes szám második személyben elmondott áldásformula: hallgasson meg, erősítsen, segítsen, támogasson, stb., stb. Ezt csak a királynak lehet mondani, aki egyben rendszerint a hadsereg főparancsnoka is. Ámosz Cháchám a kifejezéseket az egyes ismert imaszövegek nyelvére fordítja le, illetve azokkal helyettesíti be – főleg a Szlichot imákból vett, általában ismert szövegekkel.

A második részben – 7-10 versek – egy narrátor (vagyis előimádkozó) mondja a szöveget – a nép nevében – mindenki füle hallatára. Itt kifejezi bizonyosságát abban, hogy az ima meghallgatásra került és Isten megsegíti a királyt. Ámosz Cháchám megjegyzi: nem tudjuk, honnan olyan biztos ez az ismeretlen narrátor, hogy az ima meghallgatásra talált és „lehetséges, hogy a zsoltár másik része már később, a győzelem után – került felolvasásra, illetve lett kihírdetve”. Eszerint ez egy összetett zsoltár, aminek nagy részét a „baj idején” recitálták, míg a vége már egyfajta győzelmi jelentés volt. Eszerint érthető az „Ők összerogytak, elestek” – mint a parancsnokság hadijelentése. Ez a psát, az egyszerű, szöveghű értelmezés vonulata, ami főleg a bibliakritikusok szájából várható.

Azonban Ámosz Cháchám itt, szokásától eltérően, hoz a Midrás szelleméhez közelálló értelmezést is. Eszerint egyszer történt, hogy könyörgés közben tudták meg, hogy az ellenség összeomlott – és ennek megfelelően fejezték be a könyörgő szöveget, immár optimista hangulatban (és múlt időben – míg a zsoltár eleje jövőidőben van szövegezve). Más értelmezés szerint miközben áldozatot mutattak be – hadbavonulás előtt – láttak a kohaniták olyan – égi – jeleket, amik a közelgő győzelemre utaltak (például: égi tűz jött le és felemésztette az áldozatot, vagy ehhez hasonló jelek, ahogy ezt bölcseink itt-ott említik).

Eddig Ámosz Cháchám a fejezet összefoglalójában közölt feltevései. Valóban, a Talmud egy helyen említ egy konkrét esetet a hasmóneus időkből, amikor egy fiatal Makkabeus dandár lecsapott az antióchiai görög helyőrségre – mégpedig Jom Kipur napján, és a főpap hallott a Szentek szentjében, szolgálatteljesítés közben, egy Égi Hangot (bát kol), ami közölte, hogy „a fiatalok győzelmet arattak”.

 

(Folytatás következik)

Naftali Kraus