Dávid zsoltárai

Dávid titkos biográfiája

„Istenem, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, [leselkedő] ellenségeim ellenében. Ne dobj oda ellenségem indulatának, mivel hamis tanuk támadtak rám, bosszút lihegnek. Azonban én hiszem hogy még meglátom az Örökkévaló jóságát az élők földjén. Reménykedj az Örökkévalóban, légy erős és bátor szívű és reménykedj Istenben” (Zsoltárok 27:11–14.).

„Apám és anyám elhagyott” – panaszolja itt Dávid. Már elmondtuk a metafora néhány számba jöhető magyarázatát, amihez hozzátehetjük Dáát Mikrá egy további értelmezését. Eszerint ezt az egész zsidó nép, mint kollektív, mondja, elsírva bánatát, hogy mindenki elhagyta, ahogy ezt a próféta kijelenti: „Te vagy az apánk, mert Ábrahám nem ismer bennünket, Izrael [Jákob] nem törődik velünk, Istenem Te vagy a mi atyánk” (Jesája 63:16.).
A Rásitól idézett elképesztő Midrás magyarázathoz (Dávid arról lamentál, hogy szülei nem is akarták világra hozni őt, csupán saját élvezetükkel törődtek…) itt kell hozzátennünk egy további, ismeretlen Midrás információt.

A moabita dédnagymama

Azt, hogy Dávid apai dédanyja a moabita származású Rut volt – mindenki tudja. A hagyomány szerint ezt ellenségei minden lehető és lehetetlen alkalommal szemére hányták, és ezzel nemcsak azon képességeit kérdőjelezték meg, amik egy király működéséhez szükségesek – hanem kétségbe vonták zsidó származását is! Ez persze rosszindulatú inszinuáció volt csupán, hiszen a háláchá szerint a kirekesztő passzus („Ne jöjjön ammonita és moabita Isten gyülekezetébe” – 5Mózes 23:4.) csak az említett két nép férfiaira vonatkozik, de nem a nőkre. Másrészt pedig Rut szabályosan betért, magára vállalván a zsidó ember, zsidó nő, minden vallási kötelezettségét.
Ehhez tesz hozzá az említett, ezoterikus Midrás egy fantasztikus történetet (ami valószínűleg, ilyen vagy olyan formában, a nép száján forgott). Íme a sztori, ami kétségtelenül Dávid nem-hivatalos, titkos, biográfiájának része:
„Lásd, én vétekben születtem, anyám vétekben fogant engem…” – mondja Dávid a zsoltárokban (51:7.), amikor Nátán a próféta jött és megrótta őt Bát-Sevá miatt. Mivel mentegetőzik itt Dávid? Azzal, hogy születésének körülményei tették őt hajlamossá a vétekre. Miben nyilvánul ez meg? Abban – mondja Ibn Ezra –, hogy a rossz ösztön már születésének pillanatától munkálkodik az emberben. Mások szerint Évára utal, az első nőre, aki csak azután szült, miután vétkezett.

A lojális cselédlány

Erre a zsoltárversre, ezt értelmezendő, mondja a Midrás (Jálkut Hámáchiri):
Egyesek szerint Dávid a „szeretett feleség” fia volt, mások szerint éppen ellenkezőleg, az ún. „gyűlölt feleség” fia volt (lásd ez ügyben 5Mózes 21:15.). Jisáj (Dávid apja) különváltan élt feleségétől már több mint három éve. Ezek után volt neki egy fiatal és szemrevaló cselédje, akit megkívánt. Azt mondta neki: lányom, készülj fel és gyere be hozzám este, és én adok neked egy felszabadító (elbocsátó) levelet (ami felszabadítja a rabszolga státusából).
Ment a cseléd úrnőjéhez, Jisáj feleségéhez és azt mondta neki: – Mentsd meg magadat úrnőm és engem – az urat pedig attól hogy pokolra kerüljön!
Kérdi az úrnő: – Miről van szó? Mire a cseléd elmondta neki a történteket töviről hegyire, mire a feleség azt kérdezte: – Lányom, mit tehetek, hiszen már három éve egy ujjal nem nyúlt hozzám!
Mondá a cselédlány: – Úrnőm, készítsd fel magad – én is így teszek – majd este amikor Jisáj azt mondja: csukd be az ajtót, te bejössz, én meg kiosonok. Így is történt: este a cseléd eloltotta a lámpát, majd amikor az ajtóhoz ment, hogy bezárja – kiment a cseléd és bement a feleség. Ezután az egész éjszakát együtt töltötték (Jisáj nem vette észre a turpisságot, vagy úgy tett mintha nem venné észre…) és az asszony teherbe esett.
Mivel azonban Jisáj a cselédlányt kívánta és szerette – a megszületett fiú – Dávid – vörös lett, az egyetlen ilyen testvérei között. Emiatt a fiúk meg akarták ölni anyjukat és az újszülött Dávidot de Jisáj leintette őket, mondván: hagyjátok békén, majd megtesszük pásztornak, aki a nyájat legelteti (és nem lesz szem előtt).

Az eldugott zabigyerek

Így maradt ez titokban 28 évig. Amikor az Örökkévaló azt mondta Sámuelnek, a prófétának: „Menj, hadd küldjelek el a Bét-Lechem-i Jisáj házába…” (1Sámuel 16:1.) – hogy fiai közül királyt válasszon Saul helyett, aki nem állta ki az isteni próbát – Jisáj egymás után bemutatta neki mind a hét fiát, de a próféta mindet elutasította, mondván „nem ez az”; „nem ez az” majd Sámuel megkérdezte: ennyi az egész, nincs több? Ekkor Jisáj nem mert hazudni és kénytelen-kelletlen elmondta, hogy van még egy, „a kicsi”, aki a nyájat őrzi. Sámuel kérte, küldjenek érte, majd amikor jött, „pirospozsgás, szép szemű és jó kinézésű” (uo.) – Isten azt mondta Sámuelnak: „Kend fel, mert ez az!” „Amikor Dávid megjött a legelőről, az olaj a szaruban pezsegni kezdett, ilyen csodálatos módon jelezve a prófétának, hogy „ez az”.
„Amikor felkente és Dávid fejére öntötte a szent olajat – az kijegesedett, mintha drágakövek lennének fején, úgy csillogott… Jisáj és fiai ott álltak körös-körül, vacogva és (a haragtól) remegve, mondván: Ez a Sámuel csak azért jött hogy megszégyenítsen bennünket és közölje egész Izrael népével, hogy van egy törvénytelen gyerek a családunkban – – – Dávid anyja pedig titokban örül és boldog, nyíltan pedig szomorú…” (Jálkut Hámáchiri, Zsoltárok 118:22.).
(Folytatása következik)
Naftali Kraus