Hét tenger, négy folyam

“Dávid zsoltára: Az Örökkévalóé a föld és mindaz ami betölti; a földkerekség és lakói. Mivel Ő tengerekre alapozta és folyamokon szilárdította meg. Ki mehet fel az Örökkévaló hegyére és ki állhat meg szent hegyén? A tisztakezű, és lelkiismeretes-szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után és nem esküszik hamisan. Áldást nyer az ilyen az Örökkévalótól, igazságot üdve Istenétől. Ilyen a nemzedék, amely Hozzá folyamodik; [ti] akik Jákob Istenének arcát keresik (szelá). Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk; emelkedjetek föl ti ősi ajtók, hogy bevonuljon a dicső király! Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Isten; az Örökkévaló, aki a harcok hőse. Emeljétek föl fejeteket ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bevonulhasson a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek Ura – Ő a dicső király (szelá).” (Zsoltárok 24:1–10.)

Értelemszerűen, ezt a három részből álló zsoltárt akkor mondták-énekelték, amikor a Frigyládát a Szentélybe vitték. Ha Dávidnak tulajdonítjuk – ahogy ezt Kimchi és mások teszik – akkor ez arra az esetre vonatkozik, amikor Dávid felvitte a Frigyládát Kirját Jeárimból Jeruzsálembe (2Sámuel 6.) – de még nem kezdték meg a Szentély építését, amit Salamon kezdett el – és fejezett be – Dávid halála után. Bölcseink szerint (a Talmudban és a Midrásokban) ezt a zsoltárt akkor mondták, amikor Salamon felavatta a Szentélyt, és ünnepélyes keretek között bevitte a Frigyládát a Szentek Szentjébe (1Királyok 8.), lásd a továbbiakban. Megint mások szerint a fejezet egy olyan esetet örökít meg, amikor a háborúba kivitt frigyládát visszavitték helyére. Erre utalna itt az a kitétel, miszerint: “az Örökkévaló a harcok hőse”.

Tiszta kéz – tiszta szív

Miután a zsoltár első része “bemutatta” az Örökkévalót mint a világmindenség urát- – a továbbiakban az ünnepi menet résztvevői, akik kísérik a Frigyszekrényt – felteszik a kérdést: ki az, akinek szabad a belépés a Szentélybe; ki az, aki Isten hegyére (Morijá) léphet? Mik a kritériumok? – kérdi a nép a kohanitákat, vagy a rabbikat – mivel tudják, hogy csak bizonyos feltételek teljesítésével lehet a Szentélybe belépni. Ovádjá Szforno a kérdést az eljövendő, messiási idők beli Jeruzsálemre vonatkoztatja, ahová nem mindenki érdemesül felmenni.
A három feltételt tartalmazó válasz első látásra teljesen szellemi feltételeket szab és nem említi a gyakorlati parancsolatok betartását, mint előfeltételt: tiszta kéz és szív; aki “nem sóvárog hiábavalóság után”, vagyis nem esküdözik fölöslegesen (“úgy éljek én hogy”), és nem esküszik hamisan. A kettő nem ugyanaz.
A “tiszta kéz” alatt azt érti a legtöbb kommentátor, hogy nem tulajdonítja el más javát, illetve nem tesz semmi rosszat. A “tiszta szív” – amit lelkiismeretes szívnek fordítottunk – a gondolatok tisztaságára utal, míg a különböző esküktől való tartózkodás a beszéd választékosságát fejezi ki: aki nem esküdözik nyakra-főre – még ha nem is hamisan – az ad szavára, minden szót megrág, meggondol, amíg kimondja őket. Kimchi összegezi: a három feltétel együttese a gondolat, beszéd és cselekvés összességét adja. Az igaz ember az, aki mind a háromban visszafogott, ura nemcsak szavának és tetteinek – hanem gondolatai csapongását is fékezi.
A feltételek a kérdezőket kötelezik, az ő feladatuk megállapítani mennyiben felelnek meg az elvárásoknak. Sehol nincs előírva, hogy a Szentély látogatói valamiféle ellenőrzésnek voltak kitéve, amelyek megszűrték a látogatókat. Ez persze lehetetlen is, hiszen még nem találtak fel olyan készüléket, ami a “tiszta szív – tiszta kéz” követelményét ellenőrizni tudná.
Kimchi – a Midrások nyomán – említi azokat a korszakokat, amikor a nép nagy többsége megfelelt ezeknek a kritériumoknak, vagyis istenes életet élt: Jósua és az őt követő Öregek idején; a Bírák és Sámuel próféta idején, amikor az Írás tanúsága szerint “Izrael egész háza sóvárgott az Örökkévaló után” (1Sámuel 7:2.), majd Dávid és Salamon és az istenfélő királyok idején. Ekkor a három kritérium a gyakorló zsidóság ismérveivel párosult.

Az ősi kapuk felemelik fejüket

Szembeötlő a hasonlóság zsoltárunk és a 15. zsoltár között, ahol szintén azt kérdezi a dalnok, ki az, aki Isten Hajlékában lakhat, és ki élhet Szent Hegyén? Ott 11 kritériumot állít a költő; itt megelégszik hárommal. Egyes feltételek hasonlósága meglepő és az Olám Hátánách nevű modern kommentár megpróbálja közös nevezőre hozni őket. Hasonló retorikus kérdések megtalálhatók egyes prófétáknál is (mint Jesájá 33:14.; Michá 6:6.).
Aki a kritériumoknak megfelel, az áldást nyer Izrael Istenétől. Ez a válasz a kérdésre, “ki mehet fel a hegyre”: nemcsak hogy felmehet, hanem áldással tarsolyában távozik. A költő hozzátesz még egy ismertetőjelet: ezek az istenkeresők, akik minden nemzedékben Jákob Istenének arcát kutatják. Miért Jákob?
Dáát Mikrá szerint “Jákob a zsidó nép poétikus elnevezése. Akik a kapuban állnak, illendően bemutatkoznak: mi vagyunk, Jákob, bebocsátást kérünk.
A kapukhoz intézett szimbolikus felhívás a frigyláda hordóinak szájából hangzik el. Ott állnak a Szentély kapui előtt és – miután elmondták magukról, hogy ők bizony megfelelnek az előfeltételeknek és ennélfogva kérik magukat a kapukat: nyíljanak ki. A gyakorlatban persze a felhívás a kapusoknak szól (Dáát Mikrá).
A Talmudban és a Midrásokban több helyütt elbeszélt csodálatos történet Dávid érdemének tudja be, hogy a kapuk “felemelkedtek” miáltal a Frigyszekrény bevihetővé vált. A két verzióban elmondott történet szerint: “amikor Salamon felépítette a Szentélyt, és be akarta vinni a Frigyszekrényt a Szentek Szentjébe, kiderült, hogy a kapu ugyanolyan magas, mint a Frigyszekrény – 10 ámá – (ámá-könyök – napjainkban kb. 48 centiméter) – ily módon nem lehetett bevinni. Mondott erre Salamon 24 könyörgő imát, de ez sem segített, amíg csak azt nem mondta “Istenem, ne fordulj el fölkentedtől; gondolj arra, hogy milyen kegyes voltál szolgádhoz, Dávidhoz” (2Krónikák 6:42.). Ezt hallván a kapu felemelkedett és a Frigyszekrény a helyére került (Sochér Tov). Egy másik verzió szerint nem a kapu magasságával volt a baj, hanem a Szentély kapujai beragadtak és nem akartak kinyílni semmiképpen, amíg Salamon az említett verset el nem mondta.
(folytatás következik)
Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 26. szám – 2014. november 12.