Dávid zsoltárai

Agrippa király áldozata

 

„Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben, kik az Örökkévalót félitek, dicsérjétek Őt; Jákob utódai, mindannyian dicsőítsétek Őt, rettegjetek Tőle Izrael utódai mind! Mivel nem veti meg és nem utálja a nyomorult nyomorúságát, nem rejti el orcáját előle. Segélykiáltását meghallgatja. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt.” (Zsoltárok 22:23–26.)

 

(folytatás a 17. számból)

 

Egy ízben (második?) Agrippa király – aki a második Szentély utolsó éveiben volt Judea (római vazallus) uralkodója, egy napon ezer égő áldozatot akart bemutatni. Odaüzent a főpapnak, hogy kéri tartsák fel számára ezt a napot és senki más ne mutasson be aznap áldozatot. A főpap jó képet vágott a dologhoz. Mit is tehetett volna? A király az király, nomeg ezer ökör, ugye?

Erre jött, pont aznap egy szegény zsidó, kezében egy pár galambbal. Adná oda a papnak hogy mutassa be Az meg mutatja neki a királyi dekrétumot: ma itt csak Agrippa áldoz…

Mondá erre a szegény zsidó: Uram, főpapom! Én madarász vagyok. Naponta átlagban négy galambot sikerül fognom. Kettőből megélek, kettőt feláldozok. Ha nem mutatod be – ezzel veszélyezteted megélhetésemet. Nem volt mit tennie: a főpap bemutatta a szegény ember áldozatát.

Aznap éjjel Agrippa álmodott. Álmában hangot hallott, amely azt mondja: egy szegény ember áldozata megelőzte a tiédet!

Másnap felelőségre vonta a főpapot: Hát nem meghagytam neked hogy ma senki ne áldozzon rajtam kívül?!

Mondá a főpap: Uram, királyom. Mondtad, persze hogy mondtad. De jött egy szegény ember, két galambbal – – – stb., és elmondta neki a történetet, úgy ahogy volt, majd megkérdezte: mit tettem volna? Nem kellett volna elfogadnom a galambpárt?

Mondá Agrippa, a király: helyesen cselekedtél, hiszen írva van: „nem veti meg a szegény áldozatát”.

 

* * *

 

Agrippa belátta hogy a kohanita helyesen cselekedett, sőt ő maga idézte a zsoltárverset, ami a főpap tettét retroaktíve legalizálta – a királyi ukáz ellenében. Ez a midrási történet, amely az utolsó zsidó király alakját pozitív színekben láttatja – nem áll egyedül. Agrippa – bár származása körül voltak egyes tisztázatlan foltok – kivívta a vallásos zsidók és a Szánhedrion rokonszenvét, amikor tiszteletben tartotta a farizeusok által őrzött szokásokat és magát a Halachát.

Itt a Midrás hoz még két, az áldozatokkal összefüggő történetet, amelyek mind a tézist támasszák alá: nem a mennyiség a fontos, hanem a jószándék, a káváná. Ha az tiszta, istenes, akkor két galamb, vagy akár egy marék liszt, többet nyomnak a latban mint Básán ökrei.

 

A francia és spanyol áldozat…

 

A másik történet egy ökörről szól amelyet gazdája húzott az oltár felé, hogy feláldozza. Az ökör megmakacsolta magát – és nem ment egy tapodtat sem. Jött egy szegény ember és kezében egy csomó zöldség (amit valószínűleg azért hozott, hogy feláldozza). Odatartotta az ökör elé és az ment utána. Azon az éjjel az ökör gazdája álmot látott, amiben azt mondták neki hogy a szegény ember zöldsége megelőzte az ő ökrét.

Egy másik történet egy szegény asszonyról szól, akinek még egy tized véka lisztje sem volt (ez a minimum amit áldozatul lehet hozni) és ezért egy maréknyi lisztet hozott és kérte a papot mutassa be áldozatként. Az meg megszégyenítette a szegény asszonyt, mondván: nézzék csak mit hoz ez? Mi van itt áldozni való? Mi van itt ennivaló? Ez a kohanita is álmot látott, amiben megrótták őt: nem szabad megszégyeníteni a szegényt, mert amit tett, az olyan mintha a lelkét áldozná…

Az utolsó sztoriban amit a Midrás itt hoz, már nyílt bírálat hangzik el a kohaniták ellen, akik az áldozatokból élnek: Egyszer volt egy ember – aki külföldön élt – és francia meg Spanyolországból hozta áldozatát Jeruzsálembe. Látta hogy a kohanita kivesz egy maréknyit a hozott lisztből és bemutatja Minchá áldozatként – a többit pedig megeszi. Mondta az ember nagy bánatában: Jaj nekem, mennyit fáradoztam, milyen messziről hoztam áldozatomat – csak azért hogy ez (a kohanita) megegye?!

Erre mindenki vigasztalni kezdte mondván neki: Nézd csak a kohanita, aki csak néhány lépést tett, hogy a nagy teremből az oltárhoz érjen – és ilyen nagy az érdeme – te aki olyan messziről fáradtál ide – annál nagyobb az érdemed” (Sochér Tov és Vájikrá rábá, 3:6.).

Érdekes hogy Slomo Buber, a Sochér Tov tudományos kiadója, francia és Spanyolország helyett (régies héberséggel Gállia és Iszpámjá) két egymáshoz közel fekvő de Jeruzsálemtől távol eső judeai helységet jelöl meg, mint ahonnan az illető áldozatát hozta…

Amit a Midrás tanmeséi prózai nyelven mondanak el – ugyanezt találjuk a Zohár kabbalisztikus, költői nyelvén:

„Jer és lásd – mondja a Zohár – a szegény ember áldozata duplának számit az Örökkévaló előtt, mivel ő szívét-lelkit is feláldozza, azon kívül amit konkrét hoz – mivel ő nincstelen – – – amikor a szegény ember a kevéske lisztet hozza áldozatként, az égben kihirdetik, hogy az Örökkévaló nem veti meg a szegény nyomorúságát…” (Zohár, Vájikrá, 9:2.).

Naftali Kraus