A világhírű focista nemrég nyilvánosan beszélt arról, hogy gyermekként ugyan nem kapott vallásos neveltetést, de a zsidó közösség tagjának érzi magát.

„Bármilyen módon is zsidóként tekintesz magadra?” – tették fel a kérdést David Beckhamnek a JW3 nevű zsidó közösségi fórumon Londonban. „A nagypapám zsidó volt anyai ágon, ezért igen, úgy tekintek magamra” – mondta hallgatósága előtt a világhírű labdarúgó. „Nem kaptam zsidó neveltetést, de mint mondtam, a nagyapám az volt és amikor zsinagógába mentünk, én is részese lettem [a közösségnek]” – tette hozzá.

A 41 éves sztár zsidósághoz fűződő kapcsolatára már korábban is felfigyelt a média. Bal karjára az „Én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem az enyém” bibliai idézetet tetováltatta héberül. Elmondása szerint nagy hatást gyakorolt focista pályafutására zsidó nagyapja, aki 2009-ben 83 éves korában hunyt el – olvasható a Jerusalem Post oldalán.

A rendezvényen Beckham arról beszélt, mennyire sajnálja, hogy csak legidősebb gyermeke, Brooklyn rendelkezik emlékekkel zsidó nagypapájáról.

„Tényleg csak ő emlékszik rá. És nyilván hallott akkor a vallásról, de nagyon kicsi volt még” – mondta Beckham, aki az UNICEF nagyköveteként vett részt a rendezvényen.

Kép forrása: Jerusalem Post

Megszakítás