A nemzetközi CTeen ifjúsági szervezet európai csapatai évente egyszer hatalmas közös programra hívják a fiatalokat. Tavaly Budapesten találkoztak, idén pedig Bécs volt a házigazdája az összejövetelnek.

Budapestről húszfős csapat utazott az osztrák fővárosba, ahol másik 250 fiatallal találkoztak, húsz különböző euró­pai országból. „A legkevesebb, amit mondhatunk róla az az, hogy igazán emlékezetes élmény volt!” – mondta a magyar CTeen egyik vezetője, Sophie Bassman. „Csütörtök délután indultunk el, hogy ne maradjunk le semmiről. Újra találkoztunk azokkal a barátainkkal, akikkel tavaly találkoztunk az Európai sábáton alkalmával Budapesten.”

A hétvége során izgalmas játékok és komoly programok is várták a fiatalokat. „A városban megnéztünk néhány történelmi helyszínt, köztük a Stadttempel zsinagógát és a bécsi zsidó élet központját képező Juden Platzot, ahol beszélgettünk egy holokauszttúlélővel és gyertyát gyújtottunk a vészkorszakban meggyilkoltak emlékére” – meséli Sophie, aki férjével Tzemmy-vel harmadik éve vezeti a CTeen Hungary-t. A korán beköszöntő sábesz belsőséges élmény volt mindenki számára: „Tele imával, közös étkezéssel, beszélgetésekkel, játékkal és sok-sok nevetéssel: ez biztos, hogy örök élmény lesz.”

A szombat kimenetele után a lányok egy trambulinparkba mentek, a fiúk pedig egy izgalmas focitornára – és a képek alapján nehéz lenne megmondani, ki szórakozott jobban, ám az este ezzel nem ért véget. „A Lauder főiskolán svédasztalos vacsora, fagylalt és gofri várt ránk. Egy tóramásoló megtanított minket arra, hogyan írják a héber betűket a tintába mártott lúdtollal.” A program vendége ezután egy ukrajnai fiatal volt, aki megindítóan beszélt kortársai élményeiről.  Végül meglepetés táncpartival zárult az este.

Vasárnap a Práterbe tett kirándulással búcsúztak egymástól a régi és új barátok. „Nagyon nagy élmény volt, és nagyon fontos, hogy együtt ünnepeljünk, büszke zsidókként megannyi tinédzserrel, egész Európából!”

A CTeen egyike azoknak az ifjúsági csoportoknak, melyek a lubavicsi Rebbe kezdeményezésére jöttek létre. A szervezetek célja, hogy a fiatalok úgy ismerjék meg hagyományukat és kerüljenek közelebb zsidó gyökereikhez, hogy közben vidámságban, örömben és önfeledt szórakozásban legyen részük. A magyar CTeen programjaira várják a zsidó fiatalokat, részletekről az Instagramon és a Facebookon tájékozódhatnak.

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 11. szám – 2022. december 8.