Valamikor az előző évszázad elején egy magyar zsidó a hegyes-völgyes Galíciában utazgatott, s feltűnt neki, hogy a szatócsboltok és a firmák fölött függő táblákra kifejezetten szép hangzású zsidó neveket festettek. Vajon ennyire gazdag emberek élnek itt – töprengett –, akik felmenői meg tudták fizetni a flóra, a fauna és a természet legszebb német megfelelőit?
Közszájon forgott, hogy amikor II. József császár kötelezővé tette a birodalomban élő zsidóknak, hogy német vezetéknevet vegyenek fel, akkor csak a szerencsésebbek és a gazdagabbak juthattak egy-egy szebb névhez, mint például Lilienfeld, az egyszerű, szegény zsidóknak viszont meg kellett elégedni valamely tulajdonságuk fordításával, mint mondjuk a Klein.
Itt ugyan egymást érte érte a Rosenberg, Veilchen és a Mondglanz, azonban a jómódnak semmi jele sem mutatkozott. A dallamos és kellemes nevek eredetét végül egy majd’ száz esztendős helyi zsidó aggastyán mesélte el.
Amikor a császár rendeletbe adta, hogy a zsidóknak családnevet kell viselniük, akkor a birodalom legtöbb tartományában a lehető leggyorsabban teljesítették a feladatot. Másképp állt a dolog viszont Galíciában, ahol a kapzsi hivatalnokok elhatározták, hogy a lehető legnagyobb hasznot fogják húzni a dologból, s csak súlyos aranyerszények árán adnak „rendes” nevet a zsidóknak, egyébként pedig idétlen vagy gúnyos neveket aggatnak a kérvényezőknek. De ugyan honnét vettek volna akár csak egy-két aranyat a szinte nyomorsorban élő galíciai zsidók…?
Az egyik galíciai kisvárosban a zsidók a rásekol, vagyis a hitközség elnökének a házában gyűltek össze, s egyik a másikat túlharsogva panaszkodott. „Hát mi az a név, amit nekem adtak: Löwenschein?” – kiáltott az egyik. „Áh ugyan, az semmi az én Sternkatz-omhoz képest, a sógoroméról nem is beszélve, aki Knödeljud lenne!” – kontrázott egy másik. „Jaj nekem, mit szóljak akkor én, aki Kuhloch lett, a vejem meg Rotznase!” – jajdult fel egy harmadik.
Minden okuk megvolt a panaszra, hiszen csakugyan különös, nevetséges és sokszor sértő nevet akartak rájuk erőszakolni. S éppen ez, a szegény zsidók kicsúfolása volt a célja a csinovnyik uraknak, akik csak csengő pénzszóért cserébe hagytak fel ízléstelen heccükkel.
A lebegő, rongyos szélű kaftánok és ősz szakállak hullámzása közepén ült a fejét a kezeibe temetve rásekol, aki csak hosszú órák panaszáradata után szólalt meg: „Panaszkodtok, szitkozódtok. Egy a bajotok, de mégsem halljátok meg a másik szavát. Hát mit nyertek ezzel? Veres szemeket, kaparó torkokat, de segíteni fognak-e ezek rajtatok? Nem! Mert mi rajtuk csak sok pénz segítene. De mivel abból kevés sincs, ezért csak sok okossággal oldhatjuk meg bajunkat, viszont a dühös ember nem tud józanul gondolkozni, ezért hát mindenkit arra kérek, nyugodjon meg!”
Lassan lenyugodtak a kedélyek, hosszabban tanácskoztak, végül mindenki elégedett mosollyal az arcán távozott.
Másnap reggel, ünneplő ruhás, hosszú kocsisoron közeledtek a zsidók a városháza felé, melynek ablakaiban a hivatalnokok már dörzsölgették a kezüket. Szinte már a kezükben érezték a súlyos aranytallérokat, amikor a legnagyobb megdöbbenésükre a menet nem állt meg, hanem továbbvonult a főúton. A hivatalvezető kiküldte írnokát, hogy megtudja mit jelentsen ez, mire a szolga hamarosan előadta, hogy a zsidók a kerületi főhivatalba mennek, „Hogy ott megköszönjék a kegyet, hogy családnevet kaphattak kegyelmedtől. Cikornyás betűvel írták a köszönőlevelet, melyet minden zsidó az új nevén írt alá: Löwenschein, Sternkatz, Knödljud, Kuhloch, Rotznase stb.”
Kiszaladt az összes vér a gazember hivatalvezető arcából. Túljártak a zsidók az eszén, mindjárt fény derül a korruptságra s ő tömlöcbe kerül. „Hogy a mennydörgős menykő ütne valamennyibe! Nem mehetnek a kerületi főhivatalba! Szaladj utánuk és rendeld elém a rásekolt.” – üvöltötte szolgájának a vezető.
De a rásekol azt mondta, addig bizony meg nem jelenik a városházán, amíg biztosítékot nem kapnak, hogy a zsidóknak rendes neveket írnak az okmányokba. Így hát mit volt mint tennie a gaz hivatalvezetőnek, mint megígérte.
Az anyakönyvvezetőnek szikrát hánytak a szemei, szinte csikorgott a toll, úgy írta be a zsidó családok új neveit: Rosenberg, Veilchen, Mondglanz, Sternlicth, Blumenthal stb. Hát így jutottak szép nevekhez a szegény galíciai zsidók…
| K. A., „Miért van a galicziai zsidóknak szép vezetéknevük?”, Zsidó Hiradó, 1893. 3. évf. 1. szám, 3–5. oldala alapján. |
Fotó: Fortepan / Szántó István dr.