Mit jelent a zsidó érdek? Egyáltalán elegáns dolog-e „érdekekről” és nem „értékekről” beszélni egy vallási közösség esetében?
A kérdés valójában sokkal mélyebben penetrál. Ahhoz, hogy a fenti két kérdés megválaszolásához egyáltalán hozzá tudjunk kezdeni, először arról kell beszélnünk, hogy mit is jelent, ha van egyáltalán ilyen, a zsidóság.
Zsidónak lenni ugyanis még nem jelent egyet a zsidósággal. Zsidónak lenni jelenthet származást, amely a történelmi tapasztalatok alapján jelenthetett stigmát, de alapvetően teljesen irreleváns, így egy akár mások által ránk aggasztott jelzőt. Az bizonyos: a pozitív tartalmat keresés és megélés nélkül nehezen fedezhetjük csak fel.
A „zsidóság” ezzel szemben lényegi jelentést takar, valami olyat, ami önmagában a külvilág
és a környezet ítéletétől függetlenül jelentéssel bír. Ha zsidónak lenni mások ítéletére való reakciót jelentene,
akkor zsidónak lenni egy üres, „értékmentes” fogalom lenne, amihez így „érdeket” sem lehetne hozzárendelni.
Ha zsidónak lenni önmagában véve pozitív tartalom nélküli, idejét múlt fogalom, akkor az csakis az alapjogokból, antiszemitizmus elleni küzdelemből, a holokauszt emlékezetéből, így emberi méltóságunkhoz való jogunkból levezethető kontextusban jelenik meg.
Ha valaki számára „elviselhetetlen a pajeszos kaftános zsidók látványa”, mert „ateista”, ahogy ezt egy jegyzett párt vezető képviselője mondta, akkor bizonyára a „zsidó érték és érdek” fogalma számára értelmezhetetlen. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy ő „bizonyára nem lehet antiszemita”, „hiszen egy holokauszt túlélő fia”, úgy tudja az antiszemitizmus elleni felháborodással, a toleranciával a demokrácia védelmében politikai meg-
győződéseket szolgálni, hogy közben akár antiszemitákat is megszégyenítő indulatokkal tesz kijelentéseket zsidóságról.
Azonban, ha zsidónak lenni pozitív tartalmú fogalom, olyan mindennapi élmény, amiben zsidónak lenni nemcsak egy szenvedéstörténet, hanem egy felszólító mondatban is megfogalmazható, olyan saját jogú érték, ami nem valamire adott válaszban vagy valamilyen magasabb rendű küzdelemben, hanem saját jogon jelent valamit, akkor lehet arról is beszélni, hogy van zsidó érdek.
Ha létezik zsidóság, jelentse ez akár a hit mindennapi megvallását, a közösséghez tartozás aktív megélését, a háromezeréves szellemi örökség aktív ápolását, a zsidó őshaza büszke felvállalását, akkor létezik zsidó érdek is, amely ezeket az értékeket vallja.
De miben manifesztálódhat a „zsidóság”, a pozitív tartalmú identitás? A válasz a cselekvés paradigmájában keresendő.
„Többet ér egy cselekedet, mint ezer sóhaj” – mondta egyszer az előző lubavicsi rebbe, Joszéf Jichák Schneersohn. Fájlalhatjuk, hogy vannak, akik – közel nyolcvan évvel a holokauszt után is – kétségbe vonják a bűnösök felelősségét. Sóhajtozhatunk a közállapotok romlottságán és sajnálkozhatunk a bújtatott antiszemita kampányok felett. Újra és újra bizonyíthatjuk saját magunk számára, hogy lelkiismeretünk tiszta. Mondhatjuk: mi egyetlen alkalmat sem mulasztunk el, hogy helyre tegyük az eltévedőket és álnokokat, megbántottságunktól vezérelve minden egyes alkalommal protestálunk.
A kérdés azonban megmarad: mit érünk el a sértett protestálással? Mi marad a fújtató sóhajtozás után? Mit ér a reflexív önigazolás?
1910-ben az orosz rabbik egy konferencián vettek részt Péterváron egy sorsdöntő időszakban. A cár egy, a zsidó oktatást ellehetetlenítő dekrétumot hozott. A sok száz éves orosz jesivák veszélybe kerültek. A korabeli vezető orosz rabbik azért jöttek össze, hogy valahogy elérjék a szörnyű rendelet visszavonását. Pár nap után szomorúan kellett konstatálniuk, hogy minden igyekezetük eredménytelen volt. Sálom Dovber Schneersohn rabbi, az ötödik lubavicsi rebbe, a helyzetet látva elájult, és miután felvitték a szobájába és magához tért, zokogni kezdett. Amikor a konferencia egy másik résztvevője, Soloveitchik rabbi utánament és megrökönyödve látta a zokogó rebbét, a következővel próbálta vigasztalni: Miért sír, lubavicsi rebbe, hiszen mi mindent megtettünk?
„Azért jöttem ide, hogy elérjem a kitűzött célt, és nem azért, hogy elmondhassam, mindent megtettem…” – válaszolt a rebbe.
Ha zsidónak lenni egyet jelent az alázat emlékével, akkor a zsidóság azonos az örök sértettségre alapozó protestálással, és óhatatlanul párosul a pozitív cselekvés nélküli tehetetlenséggel és kiszolgáltatottsággal.
Ha viszont van zsidó érték, akkor van cselvő zsidó identitás, a zsidóságot saját jogon megvalló, megélő cselekvő zsidó érdek is. Olyan zsidó érték, amely többet jelent embertársaink antiszemita érzületei elleni felháborodásnál. Olyan zsidó érték és érdek, amely a ma és holnap megéléséről, és nem a lelkiismeretünk megnyugtatásáról szól.
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 103. szám – 2018. február 13.