JERUZSÁLEMI KRÓNIKA

 
Tévét 3 , 3596      MAKKABEUS HETILAP 7. évfolyam, 28 szám
 
————————————————————————————————–
 
 
JERUZSÁLEM ÉS A SZENTÉLY FELSZABADULT
 

Felavatták a megtisztított Szentélyt,

miután a Kohaniták kis korsóban szent olajat találtak ott

Jehudá, a Makkabi, győztes seregei élén bevonult Jeruzsálembe, és ellenállás nélkül elfoglalta a várost. Lüsziász Bét-Cúrnál elszenvedett vereségének hírére a szír seregek néhány héttel ezelőtt a Templom-hegytől északra fekvő Akra-erődbe vonultak vissza.

A zsidóság árulói, a hellenista zsidók ugyancsak az Akra-erődben kerestek menedéket, mivel joggal tartanak a honfitársaik bosszújától. A Szent Város bevétele után, Jehudá azonnal ostrom alá vette a szírek utolsó júdeai erődítményét.

Katonai szakértők szerint az Antiokhosz Epiphanész által mintegy tíz évvel ezelőtt épített és hatalmas készletekkel ellátott, rendkívül erős erődítmény akár hónapokig is ellenállhat, mielőtt megadásra kényszeríthetik.

A szír katonai parancsnok Jeruzsálem elfoglalását és az Akra-erőd ostromát “a szír-júdeai fegyverszüneti egyezmény durva megsértésének” nevezte.

 

Lerombolták a görög oltárt!

 

A Szent Város felszabadítása után teljes erővel folynak a megszentségtelenített Szentély helyreállítási munkálatai.

Jehudá, a Makkabi, és hűséges követői borzalmas állapotban találták a Szentélyt. Kapui kiégtek, a Szentély csarnokait és belső helyiségeit vandál módon megszentségtelenítették, az udvart gaz verte fel.

Jehudát és követőit azonban a megszentségtelenített oltár látványa háborította fel leginkább, hiszen a görögök saját bálványistenük, Zeusz oltárát helyezték az eredeti oltárra, s azon a zsidók iránti megvetésük jeléül nap mint nap disznót áldoztak.

Egy idősebb férfi a Zsoltárok Könyvéből azt a verset idézte, amelyik elítéli Izrael ellenségeinek bűnös tetteit és megtorlásért kiált. (A verset – lásd keretben)

Mikor befejezte, katonáink az oltárhoz léptek és lerombolták a pogány oltárt.

A csodálatos szent olaj

 

A tisztátalan görög oltár lerombolásával a probléma azonban még nem oldódott meg, mivel a zsidóság szellemi létét megsemmisíteni kívánó szír-görög szoldateszka mindenütt otthagyta mocskos névjegyét. Szándékosan megszentségtelenítették a főpap pecsétjét viselő szent olíva-olajat, hogy ezzel eleve megakadályozzák, hogy a zsidók meggyújthassák a Templomban a szent Menórát, a zsidó szellemiség, a monoteizmus jelképét.

Így most amikor Istenünknek hála felszabadult a Város és visszafoglalhattuk a Templomot – nem lehetett meggyújtani Menórát, mivel nem volt hozzá tiszta, szent, olaj. A kohaniták kétségbeesve kutatták át a Szentély minden zegét-zugát, hátha csodával határos módon mégis találnak egy kevés olajat, ami elkerülte a pogány vandálok figyelmét.

És itt és most csoda történt: valóban találtak egy kis korsó olajat, amin érintetlen maradt a főpap pecsétje. Most már meggyújthatjuk a lángot, azonban az olaj csak egy napra elegendő és legalább egy hét, esetleg nyolc nap kell, amíg a hagyományos eljárás szerint új olíva olajat lehet előállítani a papok (kohaniták) felügyelete alatt.

Tudósítónk szerint a Bét-Din úgy döntött, hogy a Menórát meggyújtják, és ezzel párhuzamosan megkezdik az új olaj elkészítését. (Vezércikkünk a 2. oldalon).

Lapzárta után:

Az olaj nyolc napig égett !!

Lapzárta után jelenti szentélyi tudósítónk, hogy az egy napra elegendő olíva olaj – kétségtelen isteni csoda folytán – nyolc napig égett, és közben a kohaniták már el is készítették azt a további mennyiséget, ami a Menóra fényének folytonosságát biztosítja. További részletek egyelőre nem ismeretesek.

“Meggyalázták Szent templomodat!”

 

Az alábbiakban a Szentély felszabaduláskor elmondott 79. zsoltárból idézünk:

Ászáf zsoltára.

Ó, Isten! Pogányok törtek örökségedre, meggyalázták szent templomodat, romhalmazzá tették Jeruzsálemet. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, híveid testét a föld vadjainak. Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, mint a vizet, és nem temette el őket senki…

Töltsd ki lángoló haragodat a pogányokon, akik nem ismernek téged; az országokon, ahol nevedet nem említik…

Ne mondhassák a pogányok, hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvaló előttünk, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért! …

Hétszeresen fizesd vissza szomszédainknak a gyalázatot, amivel illettek, ó Uram…

Olvasóink figyelmébe

Lapunk, a Jeruzsálemi Krónika, tudvalevően hetilap. Az elmúlt hetek eseményei akadályozták rendszeres megjelenésünket, és így jelen, összevont számunk, amely a felszabadulást ünnepli, több hét eseményeiről tudósít.

Kérjük olvasóink szíves megértését, ha az összevont szám esetleg megnehezítené az események nyomon követését. Most hogy Istenünk segítségével szabadok lettünk, azon leszünk, hogy a lap rendszeres megjelenését sem külső, sem belső ellenség ne gátolja, soha többé.

A szerkesztőség

 
 

A hellenisták a harc beszüntetésére szólítanak fel

 
Krónika hírügynökség
 

Menelaosz, az egykori főpap, a hellenista zsidók vezetője, tegnapi felhívásában felszólította a zsidó népet, hogy szüntesse be a harcot a szírek ellen, és tegye le a fegyvert.

A felhívást azt követően tették közre, hogy az Akrába visszaszorult hellenisták állítólag átvették Antiokhosz király két héttel ezelőtt kelt levelének másolatát. Az eredeti levelet minden bizonnyal Lüsziásznak, a királyi hadsereg parancsnokának címezték.

A kérdéses levélben Antiokhosz állítólag kijelentette, hogy amennyiben a rend és a béke az egész országban helyreáll, a zsidók ismét atyáik törvényei szerint élhetnek.

Alapos a gyanú, hogy az “Antiokhosz-levél” valójában Lüsziász által készített ügyes hamisítvány. A makkabeus vezérkar arra is rámutatott, hogy még ha hitelt is adnánk a dokumentum eredetiségének, abban nem esik szó a zsidók fegyverletételéről.

Ez a hamisítvány nem más, mint a hellenisták újabb fondorlata, akik – jellemző módon – semmitől sem riadnak vissza, s mindent elkövetnek, hogy magát Antiokhoszt is fölülmúlják a gazságban. – mondotta egy Makkabeus szóvivő.

A Makkabeus szabadságharc története

Katonai szakértőnk elemzése
 

Jeruzsálem felszabadítása annak a nehéz küzdelemnek a betetőzését jelenti, amely helyi felkelésnek indult, s végül a szír-görög zsarnokság elleni nemzeti felkeléssé vált.

A szervezett ellenállás mintegy három évvel ezelőtt kezdődött egy kicsiny faluban, Modiinban, amely félúton fekszik Jeruzsálem és Jaffa között, ahol a hasmoneus pap, Matitjáhu, Jochánán fia, fegyverbe szólította a népet. Öt fia, s más bátor férfiak azonnal csatlakoztak hozzá, megragadva az alkalmat, hogy hitükért és szabadságukért harcolhassanak.

A felkelést Antiokhosz Epiphanész szír-görög király a zsidó vallás gyakorlását betiltó rendelete, illetve a szírek a rendelet betartatásának ürügyén elkövetett kegyetlenkedései váltotta ki. Matitjáhu és követői a Júdeai dombvidéken alakították ki hadállásaikat, ahol egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Eleinte kisebb rajtaütésekkel, éjszakai támadásokkal zaklatták az ellenséges szír hadsereget.

 Amikor az idős pap meghalt, legrátermettebb fia, Jehudá vette át a vezetést. Őt Makkabeusnak – “pörölynek” – is nevezték, s innen ered a zsidó hadsereg neve is. A család hagyományai szerint a Makkabi a héber Mi Kámochá élim (Ki olyan a hatalmasok között, mint az Örökkévaló?) (2Mózes 15:11.) rövidítése.

Partizán küzdelem

 

Jehudá, a Makkabi, eleinte apja sikeres taktikáját követte, kisebb rajtaütéseket szervezett a szír csapatok ellen, éjszakai támadásokat vezényelt a júdeai városok ellen, hogy megbüntesse a hitehagyottakat, s a maga oldalára állítsa a bizonytalankodókat. Egyszóval: partizán-háborút folytatott.

Hadserege szinte napról napra erősebb lett, s ezért elhatározta, nyílt csatában ütközik meg a szírekkel. Jehudá, a Makkabi, fölényesen megnyerte első csatáját a szír hadsereg ellen: a Modiin és Szamaria között félúton fekvő csatatéren sajátkezűleg oltotta ki Apolloniusz, a szír hadseregparancsnok életét.

Antiokhosz ekkor újabb hadsereget küldött a Júdeai hegységbe, hogy leverje a felkelést. A júdeaiak azonban Bét-Hórón közelében felvették a harcot, s újabb elsöprő győzelmet arattak a Szerón vezette hadsereg fölött.

Az ellenség nyolcszáz katonája lelte halálát a harcmezőn, az életben maradottak pedig nyugatra, a Filisztiai síkság irányába menekültek. Ez tekinthető a makkabeusok első komoly győzelmének – e győzelem tovább fokozta elszántságukat, hogy folytassák harcukat.

Hétszeres túlerő

 

Jehudá, a Makkabi, leleményességének és katonái bátorságának próbája mintegy egy évvel később következett be, amikor Antiokhosz Lüsziászt bízta meg birodalma nyugati tartományainak kormányzásával. Lüsziász 40 ezer fős hadsereget bízott hűséges hadvezérére, Gorgiászra, akit azzal a paranccsal küldött el Emmauszba, hogy “semmisítse meg a felkelőket” (a zsidó felkelők száma ekkor alig érte el a hatezret).

Az emmauszi csatában – amelyről kétségkívül mint a történelem egyik legnagyobb csatájáról fognak megemlékezni -, a makkabeusok tanúbizonyságot tettek kiváló stratégiai érzékükről. A csata a Makkabeusok fényes győzelmével végződött.

E győzelem egyik legnagyszerűbb eredménye, következménye az volt, hogy megsokszorozódott a felkelőkhöz csatlakozó önkéntesek száma. Amikor Lüsziasz maga, egy hónappal ezelőtt lovaskatonákból és gyalogosokból toborzott hatalmas hadsereggel indult Júdea ellen – katonái ismét megsemmisítő vereséget szenvedtek, s kénytelek voltak visszavonulni.

Róma-Júdea paktum?

 
Tudósítónk jelenti:
 

Jól értesült források egybehangzó állítása szerint Jehudá Makkabi és politikai tanácsadói egy Rómával kötendő szövetség tervét fontolgatják.

Más megbízható források szerint az első, nem hivatalos, egy ilyen jellegű egyezmény megkötésére tett tapogatózások sikerrel jártak. Nem erősítették meg a hírt, miszerint egy zsidó küldöttség már járt is Rómában.

Minden jel arra utal, hogy Róma, miután jelentős befolyásra tett szert Szíriában és Egyiptomban, szívesen fogadta ezt a közel-keleti pozícióját tovább erősítő lehetőséget, hogy a legteljesebb mértékben kiaknázza a terület politikai szövedékében keletkezett hasadás adta lehetőségeket.

A Júdeával esetleg megkötött szövetség nem csak újabb pozíciót jelentene Szíria ellen a rómaiak számára, hanem egyúttal fontos hadállást is biztosítana a Közel-Kelet egyik legfontosabb stratégiai területén.

 

Külföldi önkéntesek érkeztek Júdeába

A hasmoneus hadsereghez tegnap csatlakoztak az első, külföldről érkezett zsidó önkéntesek. Az önkéntesek egyik csoportja az Egyiptomban állomásozó zsidó ezredből érkezett. Ennek az ezrednek a feladata a Péluszion és Memphisz közötti területet védelme. Ez a csoport Péluszionnál gyülekezett és a CENZÚRÁZVA úton haladt Júdea felé. A második csoport a kisázsiai Phrügiában szolgálatot teljesítő zsidó harcosokból áll, akiknek III. Antiokhosz zsidó katonai telepet alapított. Ezek a férfiak egy kis kikötőből hajóztak át a Helleszpontoszon, majd Egyiptom felé vették az irányt. Ott csatlakoztak az előző csoporthoz, és velük együtt indultak Júdeába, hogy ott Jehudá Makkabihoz csatlakozzanak. A két egység mintegy CENZÚRÁZVA harcost számlál. (K.H.)

 
keretben

Szigorodó cenzúra

Mivel az utóbbi hetekben titkos katonai adatok jutottak az ellenség birtokába, Jehudá Makkabi tegnap elrendelte a katonai cenzúra megszigorítását.

 
Vezércikk

JERUZSÁLEMI KRÓNIKA

Tévét 3 3596
 

A MENÓRA FÉNYÉNÉL

 

A makkabeus hadsereg, élén Jehudával, kiűzte a görög pogány betolakodókat Jeruzsálemből, szent fővárosunkból és megtisztította a Szentélyt. Ahogy azt lapunk más helyén olvashatják – a Szentély megtisztítása és felavatása nem volt zavartalan, mert a pogányok gondoskodtak “időzített bombák”-ról is, azzal hogy tisztátalan kezeikkel megszentségtelenítették a szent olajat, ami nélkülözhetetlen a Menóra használatához – az pedig a Szentély zavartalan működésének feltétele.

Most hogy találtak egy kis korsó olajat, ez a probléma úgy látszik megnyugtató megoldásra talált. A Hasmóneus rezsim megszilárdulásával úgy látszik biztonsági problémáink is megoldódnak. Marad viszont a belső széthúzás, a hellenisták, akik nélkül a pogány betolakodók soha nem értek volna célt.

Itt, ezen a ponton – amikor a harc még nem ért véget, sőt talán éleződik is – kell feltennünk magunknak a kérdést: mit akartak a görögök? Ha az volt a céljuk, hogy kioltsák a Menóra lángját és erőnek erejével megakadályozzák annak újragyújtását, a zsidó vallásgyakorlást – miért nem semmisítették meg az olaj-készletet, miért “elégedtek meg” az olaj megszentségtelenítésével?

A Tóra, a zsidó Tan belső értelmezése, a Szod, amelynek alapján az első chászidok (Chászidim Hárisonim) állnak, erre azt a választ adja, hogy a görögök itt a belső ellenség, a hellenisták kezére játszottak. Azonban kellett egy kilúgozott, isteni eredetétől megfosztott, hatályát vesztett Tóra. Kellett volna dísznek; így el is fogadták volna mint “irodalmi” alkotást, itt-ott magasröptű költeményt, filozófiai tézist, amiről “lehet vitatkozni”, és amit időről-időre úgy lehet módosítani, alakítgatni, hogy egybecsengjen minden kor hellenistáinak hedonista vágyaival, és arra mint egy fejbólintó János automatikusan igent mondhassanak. Ez persze megszüntette volna a parancsolatok, a vallási előírások, a szombat szentsége, a körülmetélés, a vegyes házasság tilalmának szilárdságát és állandóságát. A görögök és az őket kiszolgáló hellenisták nem a Tóra betiltását akarták elérni, hanem annak megreformálását.

Éppen ezért a görögök és csatlósaik nem az olaj betiltását vagy megsemmisítését célozták meg, hanem ellenkezőleg: ők akarták meggyújtani a Menórát; hogy ott sugározza fényét, mint azelőtt, a Szentély csarnokában, csak… csakhogy ez a “fény” az ő fényük legyen, a hellén “kultúra” talmi, profán, erkölcstelen, zsidótlan fénye. Ezért nem semmisítették meg az olajkészletet – mivel remélték hogy szükségük lesz rá – csak éppen piszkos kezeikkel illették és tisztátalan gondolataikkal beszennyezték azt

Ezt akadályozta meg a Makkabeus győzelem, ami Isten segítségével felszabadította Jeruzsálemet, kiűzte onnan a görög megszállókat és hellenista csatlósaikat. Ezért adunk hálát Istenünknek, a felújított Menóra ősi fényénél, és a zsoltáros költővel fennen kiáltjuk:

“Hálálkodjatok Istennek, aki jó, kinek örökkön tartó a kegyelme!”

 
Második vezércikk

Lerombolni az Akrát!

A Szentélytől északnyugatra, a Templom-hegy fölé magasodó hegyen emelkedik az Akra-erőd.

Az Akrát IV. Antiokhosz építtette uralkodása kezdetén, s az erőd azóta a szírek legfontosabb erődítménye Júdeában. Ennek az erődnek a falai közé fészkelték be magukat a jeruzsálemi szír helyőrség megmaradt emberei és a Menelaosz “főpap” vezette hellenista zsidók.

Jehudá, a Makkabi, ezzel indokolta döntését, hogy ostrom alá veszi az erődöt, s ezzel magyarázható fogadalma is: nem nyugszik addig, míg utolsó kövét el nem tünteti Júdea talajáról.

Sajnos, vannak közöttünk olyanok, akiknek rövid az emlékezete, s dacára annak, hogy pontosan ismerik az előzményeket, most mégis azt kérik, hogy a hellenistákat fogadjuk vissza sorainkba – hadd vehessenek ők is részt a Szentély újraszentelésében.

Az efféle kérés csakis az érintettek kurta memóriájával magyarázható, hiszen nehezen hihető, hogy azok, kiknek kedves a judaizmus, elfelejtették volna, milyen balszerencsét hoztak ránk ugyanezek a hellenisták.

Antiokhosz aligha követhette volna el gaztetteit, ha a hitszegő – s a Tórához hű zsidókat becsmérlő – Menelaoszon kívül nem sietnek segítségére a hellenisták, akik az idő tájt fontos tisztségeket viseltek a Szentélyben, és nem fogadják tárt karokkal a zsarnokot.

Csakis a hellenisták szívélyes magatartása, akik – ne feledjük! – elsőként borultak térdre Antiokhosz és bálványai előtt, győzte meg Antiokhoszt arról, hogy azok, akik bármilyen módon szembeszegülnek parancsaival “fanatikusok” és “veszélyes rebellisek”, s ezért ennek megfelelően kell bánni velük.

Ennek hatására indult meg a vallásukhoz hű zsidók üldöztetése és tömeges legyilkolása, ami napjainkra páratlan méreteket öltött.

Az Örökkévaló segedelmével Jehudának, a Makkabinak és bátor harcosainak sikerült megfékezniük az ellenséget. Az Akrába szorultak kivételével sikerült szétkergetni a Júdeában állomásozó helyőrségeket.

Most, hogy elérhető közelségbe került a végső győzelem, nem veszélyeztethetjük eddigi eredményeinket azzal, hogy visszafogadjuk a hellenistákat!

Ne engedjük, hogy azok a férfiak, akik még néhány hónapja önként és dalolva mutattak be áldozatot a görög és szír bálványok előtt, most részt vegyenek a Szentély rituális megtisztításában, hiszen ők voltak azok, akik megszentségtelenítették azt.

Ismét azok kezében legyen a zsidóság sorsa, akik a nemzet végveszélyének óráiban hajlandónak mutatkoztak feláldozni mindazt, ami népünknek szent?

Nehezen kivívott eredményeinket csakis úgy tarthatjuk meg, drága szabadságunkat csak akkor mondhatjuk valóban a magunkénak, ha a nemzet jövőjét azok kezébe tesszük le, akik többszörösen is bebizonyították alkalmasságukat azáltal, hogy nem mondtak le könnyedén atyáink örökségéről.

Új vezetőinknek súlyos feladattal kell megbirkózniuk: jóvá kell tenniük a hellenista propaganda okozta károkat. Ha valóban azt akarjuk, hogy ezt sikeresen végrehajtsák, minden áron garantálni kell a nemzet biztonságát – fizikai biztonságát a szír támadásokkal szemben, s szellemi biztonságát a hellenista ármánnyal szemben.

Az Akra, földrajzi elhelyezkedésénél fogva, fenyegeti a Szentély és Jeruzsálem biztonságát, s egyúttal a hellenisták arroganciájának utolsó, még álló s látható jelképe.

Júdea nem lesz, nem lehet biztonságban, amíg az Akrát le nem romboljuk!

Mózes Tórája és a görög filozófia

 
Írta: Chágáj Ben-Sámmáj

Aligha fogjuk valaha is megtudni, népünk hány fia tévedt a görög kultúra és filozófia ösvényére ezekben a kritikus időkben, ezáltal örökre elveszve a zsidó nép számára, sőt népünk ellenségeivé válva.

Tudjuk, hogy sokan vannak, s az általuk okozott kár szinte helyrehozhatatlan.

Minden zsidó harctéri győzelem újabb csapást mér a hellenizmusra. Győzelmünk azonban rövidéletű lesz, ha nem sikerül az eltévelyedetteket visszatéríteni népünkhöz, s ha nem tudjuk – szóval és tettel – bizonyítani, hogy a zsidó gondolkodás- és életmód összehasonlíthatatlanul jobb mint a görögöké.

Az epikureizmus

 

Elsősorban arra kell rámutatnunk, hogy a mi Tóránk és a hellenizmus semmiféle módon nem összeegyeztethető, hiszen a két tanítás szöges ellentétben áll egymással.

Vegyük, példának okáért, Epikurosz tanításait: “Együnk-igyunk, hiszen, holnap úgyis meghalunk!” (Egyébként, ezt a “bölcsességet” a zsidóság nagy prófétája Jesájáhu is ismeri és mélységesen megveti és elítéli azokat, akik ezt mondják, Jesájá 22:13.).

Az epikureusok szerint az ember legfőbb célja az élet élvezete és saját boldogságának biztosítása. Éppen ezért cselekedeteiket nem a jog vagy az igazság vezérli, hanem egyes-egyedül az, hogy tettük fokozza, vagy csökkenti pillanatnyi örömüket.

Az epikureusok szerint a fizikai örömök élvezete a legfőbb jó, míg a fájdalom a legfőbb rossz.

Más szóval, az epikureusok az életet csakis materialista felfogásban szemlélik.

A sztoicizmus

 

A sztoikusok tanaiban már több spirituális és morális elem is fellelhető.

A sztoikusok korai tanításaikban átvették Plátón filozófiájának a Legfőbb Lényre vonatkozó tanait. A görög tömegek azonban – miképpen Izrael fiai is egykoron – valami megfoghatóbbra vágytak, olyasvalamire, amit inkább megérthetnek.

Az Olümposz-hegyen lakozó “istenek” népes családjának meséje megragadta képzeletüket és igen nagy népszerűségre tett szert.

Nem sok időbe tellett, míg a sztoikusok maguk is lealacsonyodtak erre a szintre, és tanaik Legfőbb Lénye “szövetségre lépett” a többi “istennel”.

A sztoikusok tanítása, mely szerint az embernek a tökéletes tudás elsajátítására kell törekednie, nem idegen a judaizmus tanaitól.

A sztoikusok azonban nem adnak választ arra a kérdésre, miképpen vetheti le az ember a világ hívságait, és léphet a bölcsességhez vezető ösvényre.

A mi Tóránkban semmiféle szakadék nincs elmélet és gyakorlat között. Az az ember, aki őszintén, tiszta szívvel keresi, kutatja a Tórában rejtőző tudást, meg is találja azt. Talán nem éri el a “tökéletes tudás” magasztos szintjét, de a Tóra mindenképp kijelöli útját.

A püthagoreusok

 

Bölcseink némelyike a korai görög filozófus, Püthagorasz tanaiban a mienkhez hasonló tanításokat vélnek felfedezni.

Püthagorasz határozottan állította az Egy Isten létét, s pontosan leírja, miképpen kell viselkedni, milyen elveket kell követni a mindennapi életben – ez sokban hasonlít a mi vallási parancsolatainkra. Tanításaiban elvetette az élet élvezeteinek hajszolását, és szigorú erkölcsi elveken alapuló szerény életvitelt javasolt – ez pedig sokban hasonlít Élijáhu próféta Ahábhoz és Jezabelhez intézett intéseire, s a korai prófétáink által követett életmódra.

Ám Püthagorasz a testet a lélek börtönének tekintette, melyből az utóbbit szigorú aszketizmussal és önsanyargatással kell kiszabadítani, s ez szöges ellentétben áll a zsidó tanításokkal.

A görög filozófia alapvető gyengeségei, különösen ha az epikureusok és sztoikusok tanait tekintjük, több szempontból is szembeszökőek:

(1) Egyre nagyobb ellenérzést váltanak ki azok a tanok, melyeket ezek a filozófiák, és különösen az epikureusok és sztoikusok, hirdetnek; ugyanakkor fokozott érdeklődés mutatkozik a monoteista püthagoraszi tanok iránt.

(2) A görög filozófiában, és különösen a sztoicizmusban, számos ellentmondás fedezhető fel, melyeket helyszűke miatt itt most nem részletezünk.

(3) A görög tanok az absztrakció szintjén mozognak; a mindennapi életben nem alkalmazhatók. A görög filozófusok nem ültetik át magasztos tanaikat az életbe. A zsidó gondolkodásmód szerint azonban nem az a fontos, hogy mit hirdet valaki, hanem az, hogy miképpen cselekszik: a Tóra pedig a mindennapi élethez ad pontos útmutatást.

Az igazság egyszerűsége

 

Reméljük, hogy azon testvéreink, akik az utóbbi években eltávolodtak a judaizmustól, rájönnek tévedésükre, és elegendő bátorsággal rendelkeznek ahhoz, hogy felülvizsgálják nézeteiket, és belássák: az igazság a Tóra oldalán áll.

Egyetlen egy az Isten, Ő teremtette a világot, Ő alkotta meg az embert s ruházta fel a tudás, valamint a jó és a rossz közötti választás képességével.

De ez nem minden.

A Tóra, s a benne foglalt 613 parancsolat, pontos útmutatással szolgál arra, miképpen hasznosíthatjuk az Örökkévaló által adományozott képességeinket, hogy becsületes és termékeny életet éljünk.

Először cselekedni kell – s csak ezután következhet a figyelmes hallgatás.

 
Hírháttér

Róma keleti terjeszkedése – és ami mögötte van

Míg mi szabadságharcunkat vívtuk Júdeában, Róma fokozatosan világhatalom lett. Az utóbbi négy évben

Makedónia elvesztette függetlenségét és a római nemzetközösség tagja lett,

Egyiptom is a római érdekszférába került,

IV. Antiokhosz, Szíria királya elvesztette korábbi kisázsiai területeit, melyek immár Róma fennhatósága alatt állnak,

Róma újabban feltételeket diktál Szíriának.

* * *

Semmi kétség nem férhet Egyiptom római függőségéhez, hiszen négy évvel ezelőtt, amikor a szír hadsereg bevonult az országba, Egyiptom Róma segítségét kérte, hogy Antiokhoszt visszavonulásra bírja.

Olvasóink emlékezetét felfrissítendő, röviden felidézzük az akkori eseményeket:

Antiokhosz serege szinte minden ellenállás nélkül vonult be a Ptoleomaeus Birodalomba, és már közeledett Alexandriához.

A szír király azonban nem tudhatta, hogy az egyiptomi kormány felkérésére már útnak indult egy római küldöttség. Amikor Antiokhosz Alexandria alá ért, legnagyobb meglepetésére Gaius Popillius Laenas várta, aki a római szenátus nevében követelte, hogy ürítse ki az általa megszállt területeket, és azonnal hagyja el Egyiptomot.

Gaius megvonja a határt

 

Ekkor Antiokhosz gondolkodási időt kért. Gaius azonban a kezében lévő pálcával kört vont Antiokhosz köré, s felszólított a királyt, hogy döntsön még mielőtt kilép a körből.

Antiokhosz, aki mindenáron el akarta kerülni a Rómával való konfliktust, magába fojtotta büszkeségét és visszavonult.

* * *

A római politológusok nem győzik hangoztatni, hogy Róma nem folytat expanziós külpolitikát. A Karthágó elleni első háborút leszámítva, Róma csakis olyan konfliktusokban vett részt, melyeket “ráerőszakoltak”.

A fenti kijelentés alighanem túlzás, de azért van benne némi igazság. Tény és való, hogy Róma eleinte csak arra törekedett, hogy szövetségi rendszert építsen ki a szomszédos államokkal.

Idővel azonban Róma és e nemzetek viszonya megváltozott. Amíg “rendesen viselkedtek” és követték a római szenátus utasításait, békében élhettek. Ám abban a pillanatban, hogy valamelyik nemzeten túlságosan eluralkodott a becsvágy, Róma azonnal közbelépett, és fokozta ellenőrzését.

Alig burkolt terjeszkedés

 

Ahogy nőtt Róma katonai ereje, egyre kevesebb türelmet tanúsított a “vétkes” nemzetek iránt.

Aligha tagadható, hogy napjainkban Róma kifejezetten expanzív politikát folytat. Nem állíthatja, hogy önhibáján kívül kényszerül háborúzni, hiszen árgus szemekkel lesi a pártütés esetleges jeleit, melynek ürügyén csapatokat küldhet makrancos “szövetségese” ellen, s ezáltal újabb hódítással gyarapíthatja birodalmát.

Azonban Rómában még mindig erősnek mondható a békére vágyók száma, akik az “élni és élni hagyni” politikájában hisznek, s ez talán némileg fékezi Róma terjeszkedését.

* * *

Annak dacára, hogy a Szeleukidák és a Ptolemaeusok királysága (Szíria és Egyiptom) a római érdekszférába tartoznak, viszonylag szabad kezet kaptak belügyeik intézésére.

Éppen ezért, ha Jehudá, a Makkabi, úgy dönt, hogy szövetségre lép Rómával, ez nem jelenti azt, hogy Antiokhosz beszünteti ellenünk folytatott hadjáratát – egyetlen előnye, hogy óvatosabbá teszi, mivel fennáll a veszély, hogy Róma esetleg ismét beavatkozik (mint tette ezt Alexandriánál). Antiokhosz amúgy sem örvend túl nagy népszerűségnek, s aligha örülne, ha helyzete tovább romlana.

Nekünk viszont a legnagyobb körültekintéssel kell eljárnunk, amennyiben szövetséget kötünk Rómával. Hiszen aligha előnyös, ha a szír elnyomás csöbréből a római fennhatóság vödrébe esünk…

Arab zsoldosok a szír hadseregben?

Katonai tudósítónk jelenti:
 

Antiokheiából érkező jelentések arról számolnak be, hogy a szírek ismét arab csapatokkal akarják bővíteni hadseregüket. III. Antiokhosz alatt már harcoltak arab zsoldosok szír zászló alatt.

A tevéken lovagló, íjakkal és hosszú kardokkal felszerelt arab harcosok általában a reguláris szír lovascsapatok előtt haladtak.

Kétséges azonban, hogy Szíria ezúttal is képes lesz mintegy tízezer arab harcost mozgósítani, mint tette ezt ötven évvel ezelőtt is.

Az arabok pontosan tudják, hogy Szíria anyagi tartalékai kimerültek, és attól tartanak, hogy nem kapják meg zsoldjukat. Egyúttal pontos értesüléseik vannak arról is, hogy a makkabeusok fényes győzelmet arattak a szír hadseregen.

Olvasói levelek

Többé nem titok

 

Tisztelt Szerkesztőség,

Válaszul annak az olvasónak a levelére, aki nem értette Matitjáhu öt fiának melléknevét – Gaddi, Tarsi, Makkabeus, Havran és Haphusz -, el kell mondanom, hogy ezek voltaképp fedőnevek, melyeket titkos információk továbbításakor használtunk abban az időben, amikor az ellenség elől bujkáltunk.

Ma már nincs ugyan szükségünk az efféle fedőnevekre, de úgy tűnik, ezek viselőiken “ragadtak”.

Simon Tarsi
 

Lángokban állnak a szír hadihajók!

Külföldi hírügynökségek jelentik Türoszból:

 

A római hadsereg a szenátus parancsára felgyújtotta a szír flotta mintegy húsz hajóját .

A hajókat a szír haditengerészet az elmúlt húsz év folyamán szerezte be, durván megsértve ezzel a Róma és Szíria között létrejött megállapodást, melyet azután kötöttek, hogy a rómaiak legyőzték III. Antiokhoszt a magnésziai csatában.

A szerződés tíz hadihajóban szabta meg a szír flotta nagyságát, mivel abban az időben a szír hadvezetés pontosan ennyi hajóval rendelkezett.

Szíriának mindeddig úgy sikerült kijátszania az egyezménynek ezt a rendelkezését, hogy olyan hajókat épített, melyek közönséges főníciai kereskedelmi hajókra hasonlítottak.

A múlt héten azonban Róma tudomására jutott, hogy ezeket az ártalmatlan kereskedelmi hajóknak tűnő hajókat könnyedén át lehet alakítani hadihajókká, s a szenátus ezt követően rendelte el a hajók megsemmisítését.

IV. Antiokhosz

Egy haldokló zsarnok portréja

Munkatársunk írása:
 

IV. Antiokhosz Tabában, betegágyán a “Theosz Epiphanész” (a Megmutatkozott Isten) címet adományozta magának. Szíria népe azonban egészen más névvel illeti az uralkodót: “Antiokhosz Epimanesz”, az őrült Antiokhosz, s ez aligha véletlen…

Antiokhosz Epiphanész III. (Nagy) Antiokhosz fia. Politikai karrierje meglehetősen visszafogottan indult, hiszen ifjúkorát Rómában töltötte túszként, miután apja vereséget szenvedett a magnésziai csatában.

III. Antiokhoszt legidősebb fia, IV. Szeleukosz követte Szíria trónján, az ifjú Antiokhosz pedig továbbra is Rómában múlatta az időt, s elsajátította a nyugati világ kultúráját.

Róma – Athén – Antiokheia

 

“Száműzetése” tizenhárom év elteltével ért véget, amikor Szeleukosz király úgy döntött, hogy saját fiát, Demetrioszt küldi Rómába helyette.

Antiokhosz Athénba utazott, s ott értesült Szeleukosz király meggyilkolásáról.

Becsvágya azonnali cselekvésre ösztönözte. Antiokheiába sietett, és saját magát kiáltotta ki királynak. Róma – noha pontosan tudta, hogy Szíria trónja Demetrioszt illeti – nem avatkozott be az események alakulásába, mivel Antiokhosz tizenhárom éves birodalmi tartózkodását megfelelő biztosítéknak ítélte hűségét illetően.

A daphnei ünnep

 

Nem állítható, hogy Szíria királyaként Antiokhosz Epiphanész viselkedése megfelelt volna annak, amit egy “isteni” lénytől elvárhatnánk.

Római élményei hatására Antiokhosz nagyszabású ünnepségeket rendezett. Ezek egyik jellegzetes példája volt az Antiokheia mellett fekvő Daphnéban megtartott ünnepség (görög nevén panegürisz).

A szír főváros utcáin ötvenezer katona menetelt parádés rendben, mögöttük vassal borított harci szekerek, harci mének és csillogó aranydíszekkel felékesített harci elefántok vonultak. A felvonulást drága illatszerrel teli aranyedényeket tartó nők zárták, akik időről időre a vidáman éljenező tömegbe hintették az illatszert.

Az ünnepség húsz napig tartott. A költséges lakomákon mintegy negyvenezren vettek részt. Az ünnepség egyik fénypontját a hamisítatlan “római” stílusban megrendezett gladiátorviadalok jelentették.

Antiokhosz azonban többre vágyott. Be akarta bizonyítani, hogy nem csupán utánozni tudja a máshol látottakat, hanem ő maga is képes újabb mulatságokat kieszelni. Antiokhosz “újítása” az általa mezítelenül lejtett tánc volt, mely olyannyira elnyerte a tömeg tetszését, hogy a király elhatározta: ezentúl minden szír fesztiválon bemutat egy-egy táncot.

Egyéb mulatságok

 

Antiokhosz más módon is megjelent népe előtt. Szokásává vált, hogy elvegyült a piactéren vásárló tömegben, betért egy műhelybe, s ott elbeszélgetett a munkásokkal, a lehető legközönségesebb módon.

Más alkalmakkor keresztülhajtatott a városon, és valahányszor fürdőmedence mellett vezetett útja, arany- és ezüstpénzeket dobott a vízbe, mivel örömét lelte a pénz után a víz alá bukó fürdőzők látványában.

Antiokhosz nem érezte méltóságán alulinak hogy időről időre felkeresse a város kocsmáit, s az ott tanyázó részeges aljanépnek előadja valamelyik obszcén táncát.

A király ezáltal hihetetlenül lealacsonyodott népe szemében. Élvezték ugyan komédiázását, de egyre inkább érlelődött az emberekben a meggyőződés, hogy királyuk – ha őrültnek nem is mondható – kissé bogaras…

Tudathasadásos személyiség?

 

Különös módon Antiokhosz még gúnynevén se háborodott fel, sőt mintha elhatározta volna, hogy mindenben megfelel gúnynevének, hiszen folytatta, s ha lehet, még fokozta is korábbi szokásait.

Olvasóink talán hitetlenkedve fogadjákák, hogy ez a bolondos, dévajkodó Antiokhosz azonos azzal az Antiohhosszal, aki három és fél évvel ezelőtt, egyiptomi hadjáratának kudarca után katonái élén bevonult Jeruzsálembe, és dühét a zsidó népen töltötte ki: semmibe vette az emberi méltóságot, az emberi életet, kegyetlensége nem ismert határt.

Valóban nincs mit csodálkozni Antiokhosz jellemének kettősségén. Antiokheia-beli bolondozása és jeruzsálemi kegyetlensége ugyanannak a szövetnek – a görög kultúrának – színe és fonákja.

Antiokhosz sok jót és sok hasznos tudnivalót sajátíthatott volna el római évei alatt. Szerencsétlenségünkre e kultúra legrosszabb elemeit tette magáévá. Felfokozott vágyat érzett a szórakozásra, és érzéketlenül hagyta a halál és pusztítás látványa.

Ha mindehhez hozzávesszük becsvágyát, világosan áll előttünk annak a férfinak a képe, aki tíz évvel ezelőtt elhagyta Rómát, és a Szeleukida Királyság nagyhatalmú uralkodójává vált.

Ma Antiokhosz Epiphanész haldoklik. A lelkében fészkelő rothadás átterjedt testére is.

Szimbolikus jelentőséget tulajdoníthatunk annak, hogy amikor megtisztítjuk a Szentélyt és arra készülünk, hogy visszaállítsuk a hagyományos istentisztelet és az Egy Élő Isten szolgálatának rendjét, vége felé közeledik annak az embernek az élete, aki magát istennek tartotta.

 

Zsidó partizánok rajtaütöttek Marésán

Micpa
 

Zsidó partizánok egy csoportja ma meglepetésszerű támadást intézett Marésa, a görög-római város ellen, és ledöntötték a város “ékességét”, az Aphrodité-szobrot.

Öten estek el a bálványszobor védelmében.

A helyi szír erőkkel folytatott rövid összetűzés után a partizánok visszavonultak, A jelentés szerint nem szenvedtek veszteségeket.

 

Szíria elefántok bevetését tervezi

 
Róma esetleg meghiúsítja a tervet
Katonai tudósítónk jelenti:

A hasmoneus főhadiszállásra érkező megbízható jelentések szerint Antiokheia harci elefántok bevetését tervezi.

A szír hadvezetés feltehetően a Jehudá Makkabitól legutóbb elszenvedett vereségek hatására döntött így.

Mivel azonban a Róma és Antiokheia között érvényben lévő szerződés tiltja harci elefántok bevetését, elképzelhető, hogy Róma meghiúsítja a szír tervet.

A szerződést huszonöt éve kötötték, miután a rómaiak megsemmisítő vereséget mértek a szírekre Kisázsiában, a magnésziai csatában. A szír király e csata következtében veszítette el kisázsiai területeit és ekkor semmisült meg Szíria földközi-tengeri flottája is. Az uralkodót ezen felül nem csekély összegű kártérítés megfizetésére kötelezték.

 
Terrorhullám söpör végig az országon

200 jaffai zsidó brutális meggyilkolása

Tudósítóink jelentik:

Tegnap Jaffában a szír hatóságok parancsára kétszáz zsidót, köztük öregeket, betegeket, asszonyokat és gyermekeket, vízbe fojtottak.

Ezalatt Javnéban a szír csőcselék betört a város zsidó negyedébe és megtámadta annak lakóit. Több tucat zsidót legyilkoltak, házaikat kifosztották, majd felgyújtották.

Az ország más “görög” városaiból érkező jelentések arról számolnak be, hogy hasonló atrocitásokat követtek el vagy készülnek elkövetni az ország más pontjain is.

Félő, hogy a támadások egy gondosan kidolgozott, a zsidók által ellenőrzött területeken kívül eső városokban élő zsidó kisebbség megsemmisítésére irányuló terv részét képezik

A jaffai tragédia a szír hatóságok sátáni cselvetésének a következménye. A zsidóknak megparancsolták, hogy hagyják el a várost, és ígéretet kaptak, hogy amennyiben ez “rendbontás nélkül” történik, nem esik bántódásuk. Ám amint a zsidók hajóra szálltak és elhagyták a kikötőt, a szír parti őrség csónakjai felborították a menekültek bárkáit s hullámsírba taszították azok szerencsétlen utasait.

Megsemmisítés fenyegeti a galileai zsidóságot

Külföldi hírügynökségek jelentik Szidónból

Három tengerparti városban, Türoszban, Szidónban és Ptolemaiszban (Akkó) arra készülnek, hogy nem csupán e városok, hanem egész Galilea zsidó lakosságát elpusztítsák.

Nyílt titok, hogy a szírek irigységgel figyelték a zsidók galileai terjeszkedését, főleg azért, mert a zsidó telepesek nem jöttment idegeneknek vagy bevándorlóknak, hanem az érintett terület urainak tekintik magukat.

Júdea büntető expedíciót küld

A jeruzsálemi makkabeus főhadiszálláson egyértelmű kijelentések hangzottak el arra vonatkozóan, hogy “megfelelő lépéseket fogunk foganatosítani azért, hogy megtoroljuk védtelen testvéreink legyilkolását a szír városokban”.

Zsidó egységek már elindultak CENZÚRÁZVA

Új ünnep kiszlév hónapban

A Hasmoneus szellemi vezetés (Bét Din sel Hasmonáim) úgy döntött, hogy hálaadó ünnepséggel egybekötve tartja meg a pogányoktól megtisztított Szentély felavatását, amit héberül Chánukát Hábájitnak neveznek.

Az ünnepség egyik fénypontja a hatalmas templomi arany gyertyatartó, a Menóra meggyújtása lesz.

Úgy döntöttek, hogy a felszabadulást ezentúl minden évben megünnepljük. Az ünnep nyolc napig tart: kiszlév hónap 25. napjától tévét hónap 2. napjáig, annak a nagy csodának az emlékére, hogy a szentélyi Menóra nyolc napig égett.

Az új ünnep törvényei

* Az ünnep neve: Chánuká. “Chánuká” jelentése: “felavatás”, arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszenynyeztek.

* Chánukákor nem lesz munkaszünet, tehát szabad dolgozni.

* Minden este gyertyát kell gyújtani.

* Az első estén egy lángot gyújtunk meg, a másodikon kettőt, és így tovább minden este eggyel többet, míg a nyolcadikon az összes láng nem ég. Az új gyertyát mindig balról tesszük hozzá a többihez, és balról jobbra haladunk a gyújtással.

* A chánukái menóra ennek megfelelően nyolckarú, és külön helye van a “szolgalángnak”, a sámásnak , amellyel napnyugta után meggyújtjuk a lángokat. A gyertyák meggyújtás után a sámást– égve – visszatesszük a helyére.

* Az égő “szolgagyertyát” kézben tartva a két áldást kell mondani. Az első estén harmadik áldást is mondunk, a Sehechejánut.

* A menóra lángját nem szabad gyakorlati célra – olvasásra, világításra, tűzgyújtásra stb. – használni. Szükség esetén a sámás lángját használhatjuk.

* A menórát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről is látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Chánuká csodáját.

* Szép dolog, ha a család minden tagjának van saját menórája, és mindenki gyújt chánukái fényt.

* Chánukákor lehet a gyerekeknek pénzt és ajándékokat adni.

A szamaritánusok ismét zsidó köpönyegbe bújnak

Sechem, Kiszlév 19.

Szír és görög menekültek beszámolója szerint a makkabeus hadsereg elfoglalta Jeruzsálemet.

A hír futótűzként terjedt a városban, és meglehetős zavart keltett a szamaritánusok (Somronim) körében.

Elképzelhető, hogy a szamaritánusok, akik az utóbbi években “szidóni” köntösben hivalkodtak, hogy a szírek kedvében járjanak, most ismét váltanak, és a világ szeme előtt “zsidókként” jelennek meg. Ez megfelel a szamaritánusok hagyományos kétszínűségének.

A szamaritánus közösség vezetői most azt tanácsolják papjaiknak, akik mindezideig Zeuszt, a görög istent szolgálták, hogy hagyják el Schemet és költözzenek valamelyik tengerparti görög városba, “amíg fejük fölül elvonul a vihar”. (K.H.)

 

Jászon szerint “illúzió” a zsidó függetlenség

Alexandriából jelentik:

Egy héttel ezelőtt az Új Athén c. lapot cikket közölt a nemrég elhunyt jeruzsálemi főpap, Jászon tollából, amely élesen támadta Jehudá Makkabit és mindazokat a zsidókat, akik a zsidóság politikai és nemzeti függetlenségért küzdenek.

Jászon az alexandriai zsidókat is elítélte, mivel segítséget nyújtottak a Júdeában harcoló makkabeus hadseregnek. Az alexandriai zsidók ezen tette – jelentette ki vádlón – nem más, mint hazaárulás.

“Ez lenne a hála azért, hogy a Ptolomeusok felvilágosult uralma alatt szabadon gyakorolhattuk vallásunkat?”

“A mi Istenünk” – így a cikk – “nem kizárólag Jeruzsálem városához kötődik. Semmi sem gátolhat meg minket abban, hogy templomot emeljünk az Örökkévalónak itt, Egyiptom földjén.”

 

A szküthopoliszi zsidókat nem fenyegeti veszély

Szküthopolisz (Bét-Sáán), Kiszlév 19.

A görög hatóságok ma kihirdették a városban, hogy nem fogják eltűrni a zsidó lakosság bántalmazását. A bejelentés a makkabeusok legutóbbi júdeai győzelme után történt.

Ez csak a kezdet!

A világ elismeréssel tekint Jeruzsálem felé

 

Szerkesztőségünket elárasztották a külföldi lapjelentések, melyek mind arról számolnak be, hogy Jeruzsálem felszabadításának hírét szinte mindenütt elismeréssel fogadták.

Jehudá, a Makkabi, legutóbbi győzelmét – természetesen Szíria kivételével – mindenütt üdvözlik.

Róma Hangja így számol be az eseményekről: “A hasmoneus hadvezér nagyszerű stratégiai érzékről tett tanúbizonyságot az emmauszi csatában, és remek érzékkel alkalmazta a váratlan rajtaütés taktikáját. Elsöprő győzelme Bét-Cúrnál mindenkit meggyőzhetett kiváló képességeiről. Jeruzsálem bevétele azt mutatja, hogy Jehudá, a Makkabi, nem csupán ragyogó hadvezér, hanem egyúttal kitűnő politikusi erényekkel is rendelkezik, s ki tudja használni a Szíriában uralkodó zűrzavart, s az abból adódó előnyöket. A római szenátus és a római nép nem hagyhatja figyelmen kívül az új Júdeát – aligha kétséges, hogy szemünk láttára formálódik a Közel-Kelet talán legfontosabb politikai és katonai tényezője.” (Kiemelés tőlünk – a szerkesztő)

Az Alexandriai Hírek cikkírója szerint “fenséges uralkodóink, a Ptolemaeus dinasztia uralkodói mindig is a legnagyobb elismeréssel adóztak a nemes zsidó nép iránt. Ennek legszembeszökőbb jele, hogy a kulcsfontosságú Pelúszion-térség védelmét az egyiptomi hadsereg zsidó egységeire bízták. … Népünk mindig is törvénytelennek tekintette a Júdeát fennhatósága alatt tartó szír rezsimet. Éppen ezért őszinte elismeréssel adózunk Jehudá Makkabi bátor harcosainak, akik felszabadították a zsidó fővárost, és további hadi sikereket kívánunk nekik. Tiszta szívből reméljük, hogy eljön az az idő, amikor egész Júdea felszabadul a szír zsarnok elnyomása alól!”

A befolyásos párthus napilap, a Napkelet szerint “a világ nemzetei visszafojtott lélegzettel figyelték a zsidó nép bátor harcát, mely szent fővárosuk, Jeruzsálem visszafoglalásával érte el tetőpontját. Szíria királyának, Antiokhosznak minden képzeletet felülmúló kegyetlenkedései kivívták a művelt világ megvetését. Határaink mellett elszenvedett vereségével egyidőben Antiokhoszra megszégyenítő vereséget mértek Júdeában is, e kicsiny országban, mely birodalmának talán stratégiailag legfontosabb területe… A párthus nép szívből reméli, hogy már a közeljövőben ünnepelheti a zsidó fegyveresek végső győzelmét!”

Lapzártakor

Jászon meghalt Egyiptomban

Egyiptomból érkezett a hír, hogy Jászon, az egykori főpap és a júdeai Hellenista Párt vezetője, néhány nappal ezelőtt – magára hagyatottan – elhunyt Alexandriában.

Olvasóink talán még emlékeznek rá, hogy Jászon saját testvérétől, III. Óniástól ragadta el a főpapságot, amihez, 400 ezüst tálentum fejében, segítséget kapott Antiokhosztól.

Óniást Szíriába száműzték, ahol egy Andronikosz nevű szír hivatalnok meggyilkolta.

Hivatalának három éve alatt Jászon mindent elkövetett, hogy Jeruzsálemet görög várossá formálja át. Ő építtette az első olyan főiskolát a Szent Városban, ahol a zsidó ifjúság a görög életmódot sajátíthatta el.

Menelaosz többet ígért

Jászont Menelaosz, a hellenisták jelenlegi vezére követte, aki a magas hivatalért folytatott versengésben túllicitálta Jászont. Menelaosz volt az, aki egyébként lepénzelte Andronikoszt, hogy ölje meg Óniást, amikor úgy érezte, hogy az veszélyezteti pozícióját.

Jászon először Philadelphiába (Rabbat Ammón), majd Egyiptomba menekült. Élete hátralévő napjait magányosan töltötte, nem tudott újabb híveket gyűjteni maga köré.

Pánik Antiokheiában!

Lüsziász egységbe szólítja a szíreket

a “zsidó Hannibál” (Jehuda) ellen

Antiokheiából jelenti tudósítónk

Kétségbeesett lépésre szánta el magát Lüsziász, Szíria helyettes kormányzója és a fegyveres erők főparancsnoka. Amikor hírét vette, hogy a haldokló Antiokhosz Philipposzt jelölte ki utódjául, Lüsziász, hogy továbbra is megtartsa befolyását a szír nép fölött, kiáltványt intézett a néphez. Ebben arra kérte az embereket, hogy ne üljenek fel “a rosszindulatú pletykáknak”, és csakis őt, Lüsziászt, “Szíria egyedüli törvényes uralkodóját” támogassák.

A legfontosabb szír városokban közzétett kiáltványban Lüsziász egyebek mellett arra hivatkozik, hogy a külső erők – azaz a júdeai hadsereg – által fenyegetett nemzet nem engedheti meg magának, hogy belharcokra fecsérelje erejét. Szíria jelenlegi katonai helyzetét a pun hadvezér, Hannibál által fenyegetett Róma állapotához hasonlította. Lüsziász “zsidó Hannibálnak” nevezte Jehudá Makkabit.

“Bárki, aki segítséget nyújt a trónkövetelő Philipposznak és támogatja őt, valójában ennek a zsidó Hannibálnak tesz szolgálatot, őt támogatja, hiszen az aligha habozik majd kihasználni a helyzetet amint tudomására jut, hogy sorainkat belviszály gyengíti.”

Hírzárlat

Három nappal ezelőtt értesültünk Antiokhosz betegségéről. Tudósítónk a király állapotára vonatkozó hírzárlat ellenére megbízható forrásokból arról értesült, hogy Antiokhosz a tüdővész heveny formájában szenved, s olykor őrültségi rohamok törnek ki rajta.

Talán ez a magyarázata annak, hogy Tabában tartózkodó barátját és közeli munkatársát, Philipposzt – s nem Lüsziászt – jelölte ki utódjául, holott nemrég még utóbbi volt a legesélyesebb utód.

A Philipposz kinevezése okozta zűrzavart tovább fokozta a Jeruzsálem elestéről érkező jelentés. Lüsziász rádöbbent, hogy lépnie kell és kísérletet kell tennie arra, hogy maga mögé sorakoztassa fel Szíria népét.

Lüsziász kiáltványa

Íme, a Lüsziász-féle kiáltvány teljes szövege:

“A nemes szír néphez!

Nemzetünk nehéz, vészterhes napokat él. Az elámiak nem átallottak kezet emelni a mi dicső királyunkra, Antiokhoszra, s ezt kihasználva, a zsidók álnokságukban karddal támadtak ellenünk, fanatikus nacionalista vezérük, Jehudá Makkabi vezetése alatt, aki szándékosan megsértette a néhány hónappal ezelőtt, királyunk kegyelméből megkötött fegyverszünetet.

Figyelmeztetem Szíria népét, hogy amennyiben nem tudjuk megállítani ezt a zsidó Hannibált ugyanolyan végveszélyt hozhat ránk, mint amilyent karthágói elődje hozott a rómaiakra.

Ármány és összesküvés

Hazug híresztelések keringenek országszerte, melyek nem kevesebbet állítanak, mint hogy Antiokhosz király, aki engem nevezett ki utódjának és fia gyámjának, most Philipposzt nevezte volna ki erre a posztra. Katasztrofális következményei lehetnek annak, ha a közvélemény hitelt ad ezeknek a rosszindulatú híreszteléseknek, melyeket – s ehhez nem fér kétség -, maga Philipposz és szolgalelkű talpnyalói terjesztenek. Sátáni összeesküvésük célja a jelenlegi kormány megbuktatása és Philipposznak Szíria uralkodójává való megválasztása.

Felszólítom Szíria népét, hogy egységesen sorakozzon fel mögöttem, hiszen királyunk betegsége folytán én vagyok Szíria törvényes vezetője. Arra kérem Szíria népét, hogy semmi se tántoríthasson el bennünket ellenségeink, a zsidók elleni harctól. Űzzük ki az ellenséget országunkból és semmisítsük meg a sorainkban megbúvó ellenséget, Philipposzt és követőit, akik belülről bomlasztják egységünket!

Ne feledjétek: Bárki, aki segítséget nyújt a trónkövetelő Philipposznak és támogatja őt, valójában ennek a zsidó Hannibálnak tesz szolgálatot, őt támogatja, hiszen az aligha habozik majd kihasználni a helyzetet amint tudomására jut, hogy sorainkat belviszály gyengíti.

Baljós időket élünk – csak egységben remélhetjük a győzelmet!

Lüsziász tábornok s.k.

Szíria helyettes kormányzója és a fegyveres erők főparancsnoka

Az alexandriai zsidók üdvözlik a makkabeus győzelmet

 
Kétszeresére növelik anyagi támogatásukat
Hírügynökségek jelentik Alexandriából:

Alexandria zsidó lakossága tegnap éjjel fáklyás felvonulással ünnepelte Jeruzsálem felszabadítását

A Földközi-tenger egyik legnagyobb kikötővárosában élő lakosság kétötöde zsidó; ők határtalan lelkesedéssel és örömmel fogadták Jehudá Makkabi legutóbbi győzelmének a hírét.

Az est folyamán rögtönzött beszédek hangzottak el, s a zsidó vezetők a héber hadsereg és a Szentély számára küldendő alexandriai adományok nem csekély mértékű növelését ígérték. Céljuk az, hogy megkétszerezzék az eddig összegyűlt összeget, s ezáltal elősegítsék a Szentély minél hamarabbi megtisztítását. Terveik között szerepel, hogy újabb fegyverszállítmányokkal támogatják a makkabeusok harcát.

Könyvszemle

Polübiosz krónikái

Polübiosz, a Rómában élő görög történetíró legújabb, a Hannibál hadjáratával kezdődő s Macedónia bukásával végződő korszak történelmével foglalkozó művén dolgozik. A készülő krónika mintegy negyven kötetes lesz.

Polübiosz művét a “pragmatikus történelemírás” irányzatához sorolja: az irányzat követői kizárólag jól dokumentált tényekkel dolgoznak, s megkísérlik feltárni a történések okait, körülményeit s hatásait. A történész különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy felkutassa a különböző események összefüggéseit.

Görög és római tudóstársaitól eltérően Polübiosznak nem próbálja kiszínezni az általa feltárt tényeket, hogy ezáltal “fogyaszthatóbbá” tegye azokat olvasói számára. E tekintetben tudományágának egyik úttörője.

Az efféle színesítés torzításokhoz, olykor akár hamisításhoz is vezet. Polübiosz úgy gondolja, a tényeknek önmagukért kell beszélniük.

Polübiosz “úttörősége” természetesen csak a történetírás terén buzgólkodó kortársaira vonatkoztatva igaz. Mi zsidók, legnagyobb prófétánktól, majd az utána támadt próféták szavaiból már évszázadokkal Polübiosz előtt tudtuk, hogy a történelem nem az események véletlenszerű halmaza, hanem a történések logikus láncolata, melyben minden egyes szemnek értelme és célja van.

Azok, akik jól ismerik prófétáink tanításait a Szent Írásból, jól tudják, hogy Polübiosz “felfedezései” – habár kétségkívül nagy tudást tükröznek – a valódi történelem-értés első lépéseinek tekinthetők csupán.

Polübiosz remek történészi érzékkel felismerte, hogy mindennek oka van, de még nem ismerte fel az eredendő okot, minden okok okát. Nem ugyanazzal a szemmel tekint a történelemre, mint a mi prófétáink.

Keret az előző anyagban

A történelem tanulmányozásának haszna

Az alábbi gondolatokat Polübiosz készülő művének kéziratából idézzük:

“Az ember kétféleképpen jobbíthatja meg sorsát: tanul saját kudarcaiból, vagy mások kudarcaiból okul.

Míg az első módszer kétségkívül nagyobb hatással van az emberre, a második kevesebb vesződséggel jár…

A bölcs, hogy elkerülje az első módszerben rejlő veszélyeket és nehézségeket, úgy sajátítja el a szükséges tudást, hogy az nem jár szenvedéssel és fájdalommal.”

Sabbatkor nincs közlekedés!

Krónika Hírügynökség
Micpa, Kiszlév 19.

Jehudá, a Makkabi, ma írta alá azt a már elfogadott rendeletet, amely nyomatékot ad a Tóra ősi törvényének, s amely a szombat szigorú megtartását rendeli el.

Szombaton tilos a közlekedés minden formája. A korlátozás nemcsak a zsidókra, hanem – a főbb országutakat és a városi főútvonalakat illetően – a nem zsidókra is vonatkozik.

Ez a tiltás természetesen nem korlátozza a katonai járművek mozgását. Ellenséges támadás esetén a tiltást szintén fel fogják oldani.

A rendelet bevezető szakasza utal az Antiokhosz által hozott szombat-ellenes rendelkezésekre, indoklása pedig ismételten hangsúlyozza mennyire fontos a szombat iránti hagyományos elkötelezettségünk újbóli megerősítése.

A rendelet kimondja: E naptól kezdve ismét érvényben vannak Tóránknak a szombatnapra vonatkozó törvényei, mindazokkal a magyarázatokkal és kiegészítésekkel egyetemben, melyeket a bölcsek fűztek hozzájuk.

A lapot a Chronicles – News of the past alapján készítettük, ami Izraelben jelent meg héberül és angolul, Dr. Jiszráél Scheib (Eldád) kompilálásában. Szerkesztette: Naftali Kraus.

Képaláírás

Doré: Matitjáhu Modiinban felkelésre buzdítja a népet a szír elnyomó ellen

Doré: Antiokhosz haldoklik miután leesett harci szekeréről (2Makkabeus 9:7.)

Megjelent: Egység Magazin 8. évfolyam 32. szám – 2014. július 30.