„Őrizd meg a szombat napját, hogy megszenteld azt” – mondja a Tóra (2Mózes 20:8.). E megszentelés a péntek, illetve ünnep esti, illetve déli kidus, melynek során áldást mondunk egy pohár borra és két egész kenyérre is. Ez a kenyér általában különlegesebb, mint hétköznapi párja: sok helyen cukorral, olajjal, tojással gazdagítják, és nem egyszerű veknit formáznak belőle, hanem megfonják. Ez a kalács a bárchesz vagy chálá. Szombatra hosszúkás fonatot készítenek, nagyünnepekre kereket. Sávuot ünnepén sok helyen búzaszem alakot formáznak vagy kisebb, búzaszemre emlékeztető tésztadarabokkal díszítik a bárcheszt. Egyes különleges szombatokra kulcs, madár vagy létra formájú bárcheszt készítenek. A kalács tetejét gyakran különféle magokkal vagy mákkal szórják meg, hogy még díszesebb és különlegesebb legyen.
A név eredete
A világ legnagyobb részén a héber chálá (jiddis kiejtéssel chále) kifejezést használják e kenyérféle megjelölésére, erre mindjárt visszatérünk. Magyarországon a jiddis nyugati ágának egy szavát, a bárcheszt alkalmazzák. A szó egy elmélet szerint a IX–X. századból, a Rajna-menti német lakosság egy legendájából ered: a Barchte nevű, fiatal, szőke, fonott hajú folyótündér hitük szerint elcsábította a falvak férfiait. Az asszonyok az ő hajának mintájára készítették fonott kalácsaikat, hogy megvédjék férjeiket a csábítástól. Kalácsuk neve Barchte’s Haar (Barchte haja) volt. A környékbeli zsidók valószínűleg ezektől az asszonyoktól vették át a fonott kalács receptjét és formáját, valamint a nevét is. Az átvételt minden bizonnyal segítette, hogy a szó nagyon hasonlít a „bróchesz” (héberül bráchot) kifejezésre, ami annyit tesz: „áldások”.
A chálá eredetileg egy tórai micvát takar, mely szerint a meggyúrt tésztából – amennyiben búza-, árpa-,
zab-, rozs- vagy tönkölylisztből készült – egy darabot el kellett különíteni és a Szentélyben szolgálatot teljesítő kohénoknak, vagyis papoknak kellett adni. Ez a tésztadarab a chálá. Mivel ma már és még nem áll a jeruzsálemi Szentély, a leválasztott darabot kettős csomagolásban kidobjuk vagy elégetjük. (Részletekért ld. keretes írásunkat.) A chálá levétele egyike az asszonyok három különleges micvájának, melyeken a zsidó családi élet nyugszik (ha férfi készíti a tésztát, ő is leválaszthatja a chálát). Ezek: chálá, nidá (a házasság tisztasága), hádlákát nérot (szombati és ünnepi gyertyagyújtás) – a kezdőbetűk az egyik legfontosabb prófétanő, a zsidó asszony példaképe, Cháná nevét adják ki. Amikor e micvák bármelyikét végrehajtjuk, az az időszak ét rácon – különlegesen alkalmas idő kéréseink, imáink elmondására. Általa összekötjük a földi, fizikai valóságot Istennel, elismerjük, hogy Ő az, aki a világot teremtette és fenntartja. Ilyenkor imádkozhatunk a családunkért, Izraelért, az egész zsidóságért. Imádkozhatunk egészségért, jólétért, magunkért és másokért.
Sámor vözáchor
A kidusnál két egész vekni kerül az asztalra. A háláchá szerint ha valakinek nincs pénze borra és bárcheszre, akkor elhagyhatja a bort, és a bárchesz fölött kell elmondania a kidust. Szombaton három, ünnepnapokon két lakomát tartunk, alkalmanként két-két bárcheszre mondunk áldást, emlékéül annak, hogy a sivatagi vándorlás során két adag manna hullott péntekenként. A bárcheszek jelképezik a szombattal kapcsolatos két alapvető parancsolatot is: sámor vözáchor – őrizd meg a szombatot és emlékezz meg róla.
Hogyan szegjük meg a bárcheszt?
Az áldásokat a zsidó jog által meghatározott sorrendben mondjuk el. A kidusnál azonban megfordul a sorrend, először hangzik el a borra mondott áldás, és csak azt követi az előrébb való, kenyérre mondott áldás. Ezt az ellentmondást azzal oldjuk fel, hogy díszes terítővel letakarjuk az asztalon várakozó kalácsokat, és csak a kidus és a borra mondott áldás elhangzása után fedjük fel őket. Ezenfelül a tálca vagy tányér, melyen a bárcheszek vannak és a takaró, mellyel letakarjuk őket, arra a két rétegnyi harmatra emlékeztet, melyek felülről és alulról védték az égből hulló mannát, míg a zsidók összegyűjtötték azt.
A kidust vezető személy, többnyire a családfő, egy kis bevágást ejt a bárcheszeken, majd felemeli azokat úgy, hogy mind a tíz ujjával hozzáérjen a kalácsokhoz, elmondja az áldást és levág egy kis darabot magának. Eszik, majd oszt az asztaltársaság többi tagjának is. Sok helyen szokás megtisztelni a ház asszonyát, először ő kap a kalácsból és csak utána osztanak az asztaltársaság többi tagjának, vagy az is lehetséges, hogy előbb az idősebbek kapnak és őket követik a többiek.
Miért vágjuk be a bárcheszt, mielőtt felvágjuk?
Az áldás előtti bevágás a bárchesz jelképes megszegését jelenti, hiszen minden más esetben előbb vágjuk le az elfogyasztani kívánt darabot és csak utána mondjuk el az áldást, ilyenkor azonban két teljes veknire van szükség, ezért a bevágás csak jelképes. Így hozzuk létre a harmóniát a két különböző elvárás között: legyen is egész a kenyér, meg ne is…
Egy misztikus magyarázat szerint a bevágás része annak a rituális mozdulatsornak, mellyel Isten nevét helyezzük el a kalácson. Istennek számos neve van, ezek közül az egyik a tetragrammatonként ismert négybetűs istennév, J-H-V-H. A bárcheszeken ejtett bevágás az egyenes jud (J); a bárcheszeket tartó két kéz öt-öt ujja az ötös számértéket képviselő két hé (H) betű; maga a szombaton hosszúkásra font bárchesz a két H közt a váv (V).
Bölcseink szerint e két magyarázat a zsidó otthon két legfontosabb oszlopát jelenti. Az egyik a harmónia, a másik a szentség. A harmónia azt jelenti, hogy egyensúlyt teremtünk a házastársi kapcsolatunkban, egyre javítva azt, a szentség pedig azt, hogy egyre jobbá tesszük az Örökkévalóval való kapcsolatunkat. A szombati étkezés tökéletes hátteret biztosít mindkettőhöz: a családi beszélgetések és az asztalnál elhangzó tóramagyarázatok mindkét célt szolgálják.
Egy további magyarázat szerint a bevágással Izrael népének egységét fejezzük ki. A mindkét bárcheszen ejtett kis vágás ugyanis szimbolikusan megfelezi a vekniket, tehát egyszerre négy bárcheszt tartunk a kezünkben. A három szombati étkezés alatt így összesen tizenkét kenyeret áldunk meg, Izrael törzseinek száma szerint.
Vágjuk vagy tépjük?
Egyes közösségekben szokás, hogy nem felszeletelik, hanem inkább kézzel szétdarabolják a bárcheszt. Az általánosan használt módszer mégis a szeletelés, egyrészt mivel a bárchesz tépkedése illetlennek tűnhet mások szemében, másrészt, mivel a héber vág – chátách szó egyes imáinkban arra utal, hogy az Örökkévaló levágja, vagyis kiosztja mindenkinek a jussát és megélhetését. Vannak azonban olyanok, akik azt mondják, hogy nem igazán illik a kés használata a szent naphoz, hiszen a kést – ne adj Isten – az élet megrövidítésére is lehet használni.
És vajon miért mártjuk sóba?
Így olvashatjuk a Tórában a „só szövetségének” parancsát:
És minden ételáldozatodat sóval sózd meg és ne hagyd el a sót, Istened szövetségjelét ételáldozatodról; minden áldozatodon áldozz sót. (3Mózes 2:13.)
A só, mely soha meg nem romlik, a lerombolhatatlanságot, a tönkretehetetlenséget jelképezi, vagyis Isten és az Ő népének örök kapcsolatát fejezi ki. A tórai történeteket kiegészítő és magyarázó midrás úgy meséli, hogy miután a teremtés során az Örökkévaló szétválasztotta a felső és az alsó vizeket, az alsó vizek panaszt tettek Nála. Azt kifogásolták, hogy míg a felső vizek közel vannak az Éghez, addig ők, az alsó vizek örökre távol vannak onnan. Ezért az Örökkévaló sóssá tette a tengerek vizét, és azt mondta: A tengerekben levő sót teszik majd népem fiai az áldozatokra, és amikor kellemes illatként felszáll hozzám az áldozat, akkor abban benne lesz a só is. Így kerülnek majd a tengerek vizei közel Hozzám.
Ma, amikor nincs Szentély, az otthonunk olyan, mint egy miniatűr Szentély (mikdás möát), asztalunk pedig olyan, mint az oltár. Ennek emlékére sóba mártjuk a kenyeret is fogyasztás előtt. Kabalista szokás szerint egyenesen háromszor mártják sóba a kenyeret, mivel a kenyér – héberül lechem –, illetve a só – héberül melách – szó számértéke (78) éppen háromszor annyi, mint a fentebb már említett négybetűs istennév számértéke (26). A só a szigorú ítéletet, míg a kenyér az ember mindennapi eledelét, a soha meg nem szűnő isteni adományt jelképezi. A kettő összekapcsolásával a világban levő harmóniát szimbolizáljuk. Szokás, hogy nem rászórja az ember a sót a bárcheszre – vagyis nem szigorúsággal fűszerezi a kedvességet –, hanem éppen ellenkezőleg: sóba mártjuk a bárcheszt, kedvességgel enyhítjük a szigorúságot. A tartósításra nagyon alkalmas sóval azt is kifejezzük, hogy étkezésünk nem csupán egy múló pillanat, hanem az örökkévalósággal való összekapcsolódás.
A chálá levétele
Amennyiben egy bizonyos mennyiségű lisztnél több kerül a tésztába, akkor a szentélybeli áldozatok emlékére chálát kell belőle vennünk. Napjainkban, mivel már és még nem áll a Szentély, csak rabbinikus, nem pedig tórai parancsolat a chálá levétele. A leválasztott darab tészta a háláchá szerint fogyasztásra nem alkalmas, ezért meg kell semmisítenünk: vagy ehetetlenné égetjük a sütőben (becsomagolva, nehogy bármi más étellel vagy a sütő bármely részével érintkezzen), vagy dupla csomagolásban kidobjuk. Ha a tészta folyékony, pl. süteményeknél, akkor az elkészült ételből kell levenni a chálát. Peszáchkor, amikor nagyon fontos a macesz sütésénél a gyorsaság és szó szerint minden perc számít, szintén az elkészült maceszből vesznek chálát. Akkor vagyunk kötelesek a chálá levételére, ha a következő ötféle gabona: búza, árpa, tönköly, rozs és zab valamelyikéből, illetve azok kombinációjából készült lisztet használunk.
Így tegyünk:
– ha 1230 gramm lisztnél kevesebbet használtunk összesen (ha nem csak
egyféle tésztát készítettünk, akkor mindent egybe kell számolni):
nincs szükség a chálá levételére
– ha összesen legalább 1230 gramm lisztet használunk a tészta
elkészítéséhez: a nyers, már meggyúrt tésztából chálát kell vennünk
– ha több mint 1660 gramm lisztet használunk, áldás kíséretében
választjuk le ezt a kis darabot.
A chálá leválasztása után, ezt az áldást mondjuk:
Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki megszenteltél minket parancsolataiddal, és megparancsoltad, hogy leválasszuk a chálát a tésztából.
Miután leválasztottuk a tésztadarabot (ami legyen nagyobb, mint egy olajbogyó), akár mondtunk rá áldást, akár nem, felemeljük, és azt mondjuk: háré zu chálá – íme, ez a chálá. Ha véletlenül elfelejtettük sütés előtt leválasztani a kis darabot, sütés után is megtehetjük.
|
Fűszeres-fokhagymás mini bárcheszek
párve Hozzávalók: 50 g friss élesztő vagy másfél ek. instant élesztőpor; 1 kk. cukor; 1 ¼ pohár langyos víz; 5 pohár liszt; ¼ pohár cukor; 2 nagyobb vagy 3 kisebb tojás; ¼ pohár növényi olaj; 2 kk. só; a tetejére: 1 kisebb tojás; a megkenéshez: ½ pohár olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, egy rozmaringágacska, ½ kk. só
Az élesztőt morzsolja kis tálba, és egy kiskanál cukor, valamint a víz hozzáadásával 8-10 perc alatt futtassa fel. Ezalatt a lisztet szitálja tálba, töltse hozzá a cukrot, az olajat, a sót, valamint a két tojást is. Ez utóbbiakat egyesével üsse üvegpohárba, és csak akkor adja a tésztához, amikor meggyőződött arról, hogy nincs bennük vércsepp (amennyiben vércseppet találna a tojásban, úgy a tojást ki kell dobni, a poharat pedig alaposan el kell mosni a következő használat előtt). Adja hozzá az élesztős keveréket, keverje meg kissé és újabb néhány percig pihentesse, míg az élesztő szemmel láthatóan dolgozni nem kezd. Ekkor keverje össze alaposan a tál tartalmát és gyúrjon rugalmas tésztát. Szükség esetén apránként adjon még a tésztához lisztet. Miután alaposan megdagasztotta a tésztát, kelessze kiolajozott tálban, letakarva 2 és fél-3 órán keresztül. Ezután borítsa a tésztát tiszta felületre, és vágja 16 darabra. Formázzon minden egyes darabból hosszúkás hengert, a tésztahurkát pedig gyors mozdulattal kösse csomóra. Kelessze újabb 20-25 percig, ez idő alatt a sütőt melegítse elő 180 fokra. Kenje meg a kis bárcheszeket bőségesen felvert tojással, és a kellőképpen felforrósodott sütőben 16-18 perc alatt süsse őket készre. Míg sülnek a kalácsok, vágja a fokhagymát nagyon apróra, vagy törje össze fokhagymanyomóval. Töltse az olajat tiszta, száraz lábosba, adja hozzá a fokhagymát és a megmosott, átvizsgált és megszárított rozmaringágat és alacsony lángon, óvatosan kevergetve néhány perc alatt melegítse össze, amíg felszáll az illatuk. Vegye le a tűzről, adjon hozzá egy fél kiskanál sót, majd hagyja kihűlni. A sütőből kivéve bőségesen kenje meg a friss, kissé kihűlt fokhagymás olajjal a bárcheszeket. Szombati étkezéshez érdemes 8-10 percre a szombati melegítőlapra helyezni étkezés előtt a kalácsokat, hogy kissé átmelegedjenek, ez kiemeli a fűszeres ízt.
Változat: 16 mini bárchesz helyett készíthet 2-4 nagyobb kalácsot is, ez esetben növelje a sütési időt 23-25 percre. |
Megjelent: Egység Magazin 33. évfolyam 166. szám – 2023. május 30.