Aruba a karibi szigetvilág egyik gyöngyszeme, nem messze a venezuelai partoktól. A zsidó élet folytonosságáról Ahron Blasberg rabbi és felesége, Chaya gondoskodik, akik a sziget Chábád-központját alapították és vezetik. A rabbi Jeruzsálemben, a rebecen Leedsben nőtt fel, így egy egészen ismeretlen világba csöppentek küldetésük kezdetén.

Először is, mit kell tudnunk az arubai zsidó közösségről?

Aruba egy apró sziget, mely korábban a holland gyarmatbirodalom része volt. A mai napig szoros kapcsolat áll fenn a sziget és Hollandia között.  Két hivatalos nyelv van: a holland és a papiamento. Ez utóbbi egy keveréknyelv, fő alkotóelemei a portugál, a spanyol, a holland és különböző nyugat-afrikai dialektusok. Sok helyi lakos beszél angolul is, hogy kommunikálni tudjon a turistákkal.

A zsidó közösség apró, de hosszú történelme van. Az első zsidó 1754-ben érkezett a szigetre, mint a Holland Nyugat-Indiai Társaság alkalmazottja. Ő a portugál zsidó Moses Solomon Levie Maduro volt, aki a családjával együtt telepedett le Arubán. A mai napig áll a régi zsidó temető, ahol kevesebb, mint egy tucat sírkő áll. A XIX. század során sohasem erősödött meg annyira a közösség, hogy zsinagógát építsenek, így a zsidók lassan beolvadtak és eltűntek. A holokauszt idejében érkezett nagyobb számú zsidó a szigetre, akik hitközséget is alapítottak és zsinagógát emeltek. Az újonnan érkezettek gyerekei közül sokan továbbköltöztek, de érkeztek új bevándorlók is.

Mi a jelenlegi helyzet?

Nagyjából 120 állandó zsidó lakosa van a szigetnek, továbbá vannak olyan turisták, akik minden évben néhány hónapot töltenek el itt. A főszezon decembertől áprilisig tart, akkor ezrek érkeznek, főleg az Egyesült Államokból és Kanadából. Sok vendégünk van ezen kívül Brazíliából és Franciaországból is. Rajtuk kívül ott vannak még az óceánjárók utasai, akik általában csak néhány órát töltenek Arubán, de igyekszünk nekik is a rendelkezésükre állni.

Miért éppen Aruba?

Az esküvőnk után évekig kerestünk olyan helyet, ahol küldöttként dolgozhattunk volna. Sok várost megnéztünk, de egyiket sem éreztük megfelelőnek. Végül az egyik rokonunk, aki üzletemberként érkezett a szigetre, vetette fel, hogy dolgozhatnánk Arubán. Kapcsolatba léptünk a Chábád mozgalom vezetésével, és a Karib-szigetekért felelős rabbival is. Aruba akkori miniszterelnöke, Mike Eman, zsidó volt, és ő is támogatta a Chábád-központ alapításának az ötletét. A Chábád egyébként már évtizedek óta jelen van a szigeten: korábban rabbinövendékek utaztak ide a nyári szünetben és a nagyünnepek idején, hogy segítsék a helyi zsidókat.

Elérhető kóser élelmiszer a szigeten?

Ide mindent importálni kell, főleg az Egyesült Államokból, tehát sok élelmiszeren ott a kósersági igazolás. Húst, tejtermékeket és bort azonban nem könnyű beszerezni, ezért szerződést kötöttünk egy amerikai nagykereskedővel, aki hetente indít útnak egy hajót Arubára, rajta az általunk rendelt áruval is. Hatalmas fagyasztóládáink vannak, hogy tárolni tudjuk az érkező élelmiszereket a magunk és a kóser konyhát vezető családok számára. Ezen felül egy kis catering üzemünk is van, így a szállodákban nyaraló turistáknak is van honnan kóser ételeket rendelniük. Szombatonként és az ünnepeken pedig nagy lakomákat rendezünk, ahová helyiek és turisták is eljönnek.

Hogyan képzeljük el az arubai Chábád-központot?

Istennek hála, a közelmúltban vásároltunk egy tágas ingatlant. Működik benne egy zsinagóga is, ahol főszezonban naponta, egyébként szombatonként tartunk imákat. Rendszeresen tanulunk itt Tórát és külön oktatási programunk van gyerekek számára. A legnagyobb élet hanukakor van, mert az éppen a főszezon elejére esik. Egy hatalmas köztéri menórában lobbantjuk fel a fényeket, és a szállodákban is tartunk ünnepi összejöveteleket.

Aruba úgy fest, mint egy paradicsomi sziget. Valóban ilyen nagyszerű itt élni?

Vannak, akik egyfajta sziget-szindrómára panaszkodnak. Úgy érzik, hogy beszorultak ide és nincs hova menniük. Ez valamennyire igaz is, mert Aruba mindössze 30 km hosszú és 9.5 km széles. Itt nem lehet autóba ülni és vezetni egy órát. Nekünk az okoz nehézséget, hogy nincs zsidó iskola a szigeten. Otthon oktatjuk a gyerekeinket és arra is kell gondolnunk, hogy mindig legyen valaki velük. Az is egyfajta nyomásként nehezedik ránk, hogy az arubai zsidó élet fenntartása teljesen a mi vállunkat nyomja. Akkor lesz kóser élelmiszer, ha rendelünk. Akkor lesz peszáchi széder, ha mi megszervezzük. Ez nagy megtiszteltetés, de egyben nagy felelősség is. Ezzel együtt nagyon szeretünk itt élni, mert remek közösség vesz minket körül.

Mi adja a motivációt nap, mint nap?

Az emberek. Csak egy példa: néhány hónapja kikötött itt egy óceánjáró. Éppen hanuka volt és mi hanukiákat osztogattunk a zsidó utasoknak. Egy házaspár lefotózott minket eközben, így beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy zsidók, eredetileg a Szovjetunióból. A férfinak felajánlottam, hogy tegyen tfilint. Azt mondta, neki már késő, túl öreg ehhez, az ő zsidó identitását elrabolták fiatal korában. Végül mégis beleegyezett. Amikor együtt mondtuk a Smá Jiszráel imát, zokogásban tört ki. Azt mondta, hogy akkor sikerült leráznia magáról a kommunizmus láncait. Ez a mi küldetésünk: megosztani másokkal a zsidóság örömét.

zsido.com

Forrás: crownheights.com