Ez volt az első alkalom, hogy a Lubavicsiak is sátrat állítottak a Szigeten. Ez volt az első alkalom, hogy zsidó szervezet is állított sátrat a Szigeten. Az első alkalom Magyarországon, hogy a zsidók kiléptek a nyilvánosság elé, és feltették színeiket a multikulturális palettára.
Mindez egy ifjúsági popfesztiválon történt, ahol zsidó fiatalok látták vendégül sátrukban az érdeklődőket, az ismerkedni és beszélgetni vágyó – zsidó és nem zsidó – kortársaikat.
Persze, hogy vasárnap délután, az első utam a Szigeten a Lubavicsiakhoz vezetett.
A sátor az egyik főúton, a Tibet Megsegítése és a Reiki Ösvény Alapítvány energiaátadó sátra szomszédságában található, szemben a Hare Krisna Faluval. Nagy tehát a forgalom a környéken, nagy a ricsajszint is, szinte megállás nélkül odahallatszik a Krisnások éneklése, meg a Nagyszínpad rockzenéje. Mindeközben a halk és bensőséges beszélgetések oázisa a Chábád-sátor: bekukkantok, látom, telt ház van odabent. Vagy 10-12-en kuporognak a földön, a két fehér inges fiatalember körül, párunknak már csak a hátsó sátornyíláson kívül, a füvön maradt hely. 3-4 lány van, a többiek fiúk; látok egy arany keresztet is valakinek a nyakában; van egy kopaszra nyírt fejű, meg 2 punk-frizurás fiatalalember is. A meghírdetett előadásnak rég vége lehet már, a beszélgetés-témák elég lazán kapcsolódnak egymáshoz: miért is nem ehetnek disznóhúst a zsidók, hogy egyeztethető össze a lélekvándorlás a feltámadással, a test fontosabb-e avagy a lélek… A két „vitavezető” fiú remekül bírta az ostromot: nem fogytak ki érvekből, bölcsességből, és humorból sem. Újabb és újabb érdeklődők érkeznek, többen komoly bibliai vagy egyéb spirituális felkészültséggel (az egyik fiatalembert később a krisnásoknál láttam viszont). Egy szakállas fiú a beszélgetés után szeretné feltekerni a tfillint.
A sátor előtt Lévi, a bécsi chábádos fiú segédkezik, és egy imakönyvet is kölcsönöz az asztalról. Pillanatok alatt kisebb csődület támad körülöttük, az arra sétálók megállnak megcsodálni az eseményt, csattognak a fényképezők, felbukkan a Sziget Híradó kamerája is. A tfillines fiú készségesen elmagyarázza mindenkinek, hogy mit miért csinál, Lévi pedig jó házigazdaként beszélget mindenkivel. Van egy társnőjük is, szintén a húszas évjáratból: hosszú ujjú sötétkék ruhában állja a délutáni kánikulát. Ő Long Islandon találkozott először a Lubavicsiakkal – meséli, és azt is, hogy most már Budapesten is egyre többen vannak. Újabb tfillinelés, újabb forgalmi dugó a sátor előtt… Így megy ez múlt szerda óta, érdeklődőben nincs hiány, pedig nem szól becsalogató zene, nem osztanak ételt, mint a krisnásoknál…
Már harmadszor térek vissza a sátorhoz, este lett közben. A „háziak” mesélik, hogy már ismerik látásból a fél Lauder Iskolát, mert hogy a lauderesek gyakran bekukkantanak jártukban-keltükben, meg hogy nem gondolták volna, hogy ennyi zsidó fiatal van a szigeten. Felemelő érzés, amikor valaki itt, náluk tekeri fel életében először az imaszíjat. Amíg beszélgetünk, egy szőke lány fordul oda a kis csoportunkhoz, és megkérdezi az egyik fehér inges fiút: hol, melyik levéltárban tudná esetleg megtalálni a nagyapja zsidóságát igazoló papírokat. Készségesen eligazítjuk – kollektívan.
Remélem jövőre újra, ugyanott. És talán akkor szól majd a chászid zene is, meg lesz sok böngésznivaló könyv a pulton, meg eladó menórák és sabbati gyertyatartók. Ott leszünk mi is, jövőre is!
Megjelent: Egység Magazin 8. évfolyam 35. szám – 2014. július 30.