A francia rendőrség letartóztatott egy tinédzsert, aki antiszemita jelszavakat kiabálva, késsel hadonászott egy Lyon melletti zsidó középiskola előtt – olvasható a JTA oldalán.

Az incidens csütörtökön a Villeurbanne-i Le Collège Privé Juif de Lyon épülete előtt történt, amelyről az Actu17 híroldal számolt be pénteken. A jelentés szerint golyókkal dobálta meg az iskola tanulóit, és „piszkos zsidóknak” nevezte őket, miközben egy 60 centiméter hosszú pengével ellátott machete késsel hadonászott.

A Le Collège Privé Juif de Lyon bejárata/Fotó: Google

A francia zsidók és a francia iskolák fokozott készültségben vannak egy sor halálos incidens után. Tavaly egy középiskolai tanárt gyilkoltak meg iskolája előtt, akit amiatt értek kritikák, hogy diákjainak karikatúrákat mutatott az iszlám Mohamed prófétáról.

A franciaországi zsidó vezetők úgy látják, hogy az iszlám dzsihadisták antiszemita támadási hullámának kezdetét a 2012-es Toulouse-i merénylet jelentette, ahol három gyereket és egy rabbit gyilkoltak meg egy zsidó iskolában. Azóta legalább 12 zsidó és további 200 ember vesztette életét hasonló incidensben.

A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy a Lyonban letartóztatott tinédzser vagy családja kapcsolatban áll-e terrorista szervezetekkel – áll az Actu17 jelentésében.

„A Villeurbanne-i incidens azt mutatja, hogy korán el kell kezdeni az antiszemitizmus elleni nevelést. Ennek a fiúnak már túl késő volt” – mondta Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség elnöke, aki hétfőn a krakkói antiszemitizmussal foglalkozó konferencián beszélt az incidensről.

Az EJA küldöttségének konferenciája, az 1938-as németországi és ausztriai kristályéjszaka-pogromokra kívánt emlékezni, amelyeket sok történész a holokauszthoz vezető erőszakhullám beindítójának tekint. Körülbelül 160 ember vett részt a konferencián, köztük európai törvényhozók, Izrael askenázi főrabbija, David Lau is.

„Az a tény, hogy valami ilyesmi megtörténik 2021-ben Franciaországban, azt jelenti, hogy Európa csúnyán kudarcot vall az erőszakos antiszemitizmus megismétlődésének megakadályozásában” – mondta.

 

Ezen a napon kezdődött a kristályéjszaka 85 évvel ezelőtt

November 9–10. közötti éjszakán Németország, Ausztria és Szudétavidék-szerte 267 zsinagógát égettek fel.

 

 

Megszakítás