Sértő performanszot rendezett tüntetők egy csoportja Hollandiában, miközben a járvány elleni intézkedések ellen demonstráltak – írja a Jerusalem Post. A tüntetők közül többen nácinak öltöztek, majd „elvitték” a sárga csillagot és csíkos rabruhát viselő társukat. Az Amszterdam melletti Urkban tartott megmozduláson tehát párhuzamot vontak a zsidók üldözése és a járványügyi szabályozás között, ahogy ez már más tüntetéseken is előfordult szerte a világban.

A tudósítás szerint a hollandiai akció szokatlan volt színpadiassága és azon körülmény miatt, hogy ott történt, ahol a nácik valóban deportáltak zsidókat. Az incidensben érintett 10 férfi írásban kért bocsánatot tettéért a “Hart van Nederland” c. tv-műsor által ismertetett közleményben.

„Szeretnénk őszinte bocsánatkérésünket kifejezni” – áll a közleményben, hozzátéve, hogy a tiltakozás “átlépett egy olyan határt, amelyet nem lett volna szabad átlépnie”. A tüntetők elmondták, hogy nem akarták megsérteni a zsidókat.

Urk önkormányzata, amely Hollandia egyik leginkább Izraelt támogató közösségének számít, közleményben ítélte el a történteket.

Urk kikötője (Wikiépdia)

„Ez a viselkedés nemcsak kifogásolható, hanem rendkívül helytelen és sértő a lakosság számos csoportja számára” – áll a közleményben. A város több alkalommal is kitűzte az izraeli zászlót, többek között májusban, hogy kifejezze szolidaritását Izraellel a Hamász terrorszervezettel folytatott harca során.