Június 4-12. között kilenc napig tartott az Alefkids badacsonytomaji nyári tábora. Amikor a tábor főszervezőjét, Hurwitz Dvorát kérdeztük, hogy milyen volt a tábor, csak annyit mondott: csodálatos! Majd lelkes, szuperlatívuszokkal teli beszámolóba kezdett a tartalmas kilenc napról.

Hurwitz rebecen segítségére volt a tíz fős – hat magyar és négy amerikai – madricha, akikkel a negyven fős gyereksereget gardírozta. A tábor te­matikája nyolc bibliai zsidó hős köré épült, a második naptól kezdve minden napra egy-egy hős – mint Mirjám, Rá­chel, Áron vagy Sámson – vi­lágába és történeteibe repítették a táborlakókat, akik aznapra azonosulhattak az ős „szuperképességével”. Az edukációs programok mellett természetesen jutott idő bőven a szabadidős programokra is, melynek kedvezett a szép nyári idő is.

A tábor végére a kezdetben félszeg gyerekek is egy igazi nagy, összetartó csapattá kovácsolódtak, akik a hazafelé tartó buszon „két hónapos tá­bort” szlogent kántálták végig, ugyanis senki sem akarta, hogy véget érjen az Alefkids nyaralás.

Megszakítás