Liverpool legrégebbi zsinagógájában egyelőre nem lesz több szertartás, mert drámaian lecsökkent a látogatók száma. A csaknem 150 éves gyülekezet vezetése nemrég jelentette be a szomorú hírt – írja a Jewish News. Saul Marks igazgató azzal indokolta a döntést, hogy az újranyitás óta csalódást keltő volt a zsinagóga látogatottsága.

Jom kipur és ros hásáná idején is küzdeni kellet, hogy meglegyen a minján, a járvány előtti időszakhoz képest felére csökkent az aktív létszám, ezért döntöttek az átmeneti bezárás mellett.

A kényszerű döntés nem azt jelenti, hogy soha többé nem lesz szertartás a zsinagógában, a vezetők remélik, hogy ez csak egy ideiglenes állapot. A heti rendszeresség viszont láthatóan jelenleg nem tartható – derül ki a nyilatkozatokból. Az illetékes testület a tervek szerint október első hetében ül össze, és megbeszéléseket tartanak arról, hogy milyen gyakran lehet majd szertartásokat szervezni.

Borítókép: Wikipédia

 

Megszakítás