Újabb iskolai sikerről számolt be a Gut Sábesz magazin: Fábián Sára, a Bét Menáchem Iskola 7. osztályos tanulója országos ötödik helyezést ért el történelem tantárgyból a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) levelezéses tanulmányi versenyén. Felkészítő tanára, Hargitai Anikó elmondta: Sára mindössze egy feladatlapon vétett hibát, a többit hibátlanul tudta megoldani.

Korábban egy másik levelezős versenyen értek el a 3. és a 4. évfolyam tanulói kiváló eredményeket. Zámbó Kálmánné, az iskola igazgatónője elmondta, hogy az intézmény akkreditálása óta minden tanévben igyekeztek, hogy diákjaik összemérhessék más gyerekekkel tudásukat. „Először helyi versenyeket szerveztünk matematikából, magyar nyelvtanból, természetismeretből és rajzból. Már akkor bebizonyosodott, hogy a gyerekek nagyon szívesen vesznek részt ezeken, lelkesen felkészülnek, eredményeik motiválják őket a mindennapi tanulásban is.”

Fabian_Sara
Fábián Sára, a Bét Menáchem iskola tanulója

Először tavaly vettek részt országos levelezős tanulmányi versenyeken, és már akkor nagy számban jelentkeztek ezekre a tanulók. A világi oktatásért felelős igazgatónő, akit mindenki Irmusnak hív az iskolában, nagyon büszke diákjaira és a versenyeredményekre: „Iskolánkba több nyelven beszélő, nagyon tehetséges tanulók járnak. Nem régen működő iskola révén nekünk nagyon fontos, hogy intézményünk nevét és eredményeit megismerhessék a városban és az országban. Ezek a versenyek erre jó lehetőséget biztosítanak, amit a jövőben is ki kell használnunk”

Azok a versenyek, amelyeken idén a diákok részt vettek többfordulósak, állandó kutatómunkát, felkészülést igényelnek. „Minden kitöltött feladatlappal szélesedik a tanulók látóköre, nő az adott tantárgyból a tudása. Ebben a tanévben már olyan jó eredményeket értünk el, hogy iskolánk meghívást kapott szóbeli megmérettetésre is, amelyet kérésünkre nem szombati napon rendeztek meg.” – mondta az igazgatónő, hozzátéve, hogy ez nagyon fontos szempont, mivel a szóbeli tanulmányi versenyeket általában szombaton rendezik, így ezeken sajnos tudnak részt venni.” Bár a szóbeli verseny eredményét még nem kapták meg, az igazgatónő biztos benne, hogy diákjai rengeteget profitáltak már most is: „biztos vagyok abban, hogy minden résztvevő tanulónk nyertese volt ennek, hisz egy egész éves felkészülési munka eredményeként elutazhatott egy másik iskolába, találkozhatott, ismerkedhetett nem ide járó tanulókkal, összemérhette tudását kortársaival.”

Végezetül elmondta, hogy a diákok mellett a felkészítő pedagógusoknak és a szülőknek is hatalmas szerepe van a diákok sikerében: „Ezúton szeretném nekik megköszönni a kitartó munkájukat, hisz nélkülük mindez nem sikerülhetett volna.”

SZS

Megszakítás