Szalai Kálmán legújabb dokumentumfilmje a Zaka önkénteseinek világába vezet bennünket. A december 4-i bemutató kapcsán Steiner Zsófia a rendezővel, Berecz Péter Junior Prima díjas szerkesztő-riporterrel beszélgetett. 

Berecz Péter egy igazán megterhelő forgatáson van túl. A The Last Call az izraeli Zaka tagjainak munkáját mutatja be, akik a legtragikusabb, legfelkavaróbb helyszíneken dolgoznak: terrortámadások, balesetek, tömegszerencsétlenségek, természeti katasztrófák után hívják őket. A feladatuk megkeresni a tragédiák áldozatait és biztosítani, hogy életük utolsó útjára emberi méltóságuk megőrzésével indulhassanak.

Berecz Péter rögtön igent mondott a felkérésre

Steiner Zsófia: Hogyan kerültél kapcsolatba a filmmel? Hallottál már a Zakáról korábban?

Berecz Péter: Február környékén keresett meg Szalai Kálmán, akivel korábban is dolgoztam már együtt, a film ötletével. Soha életemben nem hallottam a Zakáról, de amikor elmesélte azt, hogy miről szól ez a szervezet, amiről szeretne filmet készíteni, hogy mi az a munka, amit a Zaka egyesület végez, amit be szeretne mutatni, akkor gondolkodás nélkül igent mondtam. 

A Zaka önkéntesei „emberfeletti munkát végeznek”

S. Zs.: Máskor is ilyen könnyen döntesz arról, hogy elvállalsz-e egy munkát?

B. P.: Nem, általában mindig szoktam gondolkodási időt kérni, amikor felkérnek egy munkára, de itt egyből azt mondtam, hogy igen. Mélyen megérintett ez a projekt. Legjobban az érdekelt, hogy kik ezek az emberek, akik ezt az emberfeletti munkát végzik. Rögtön tudtam, hogy nem csak az Egyesületnek a munkáját kell bemutatnunk, hanem az emberi oldalát.

A Heti Naplóban is ezzel foglalkozom, minden eseménynek, minden témának az emberi oldalát próbálom megmutatni. Úgy érzem, ez most is sikerült, és a Last Callból valóban megismerhetik az emberek a Zaka Egyesület önkénteseit és a munkájukat. 

Berecz: „lelkileg is nagyon megterhelő forgatás volt”

S. Zs.: Milyen kihívásokkal kellett megküzdeni a film készítésekor?

B. P.: A film készítésénél nagyon nagy nehézséget jelentett az, hogy ez nem egy könnyen szervezhető téma, nem úgy működik, hogy akkor holnap 12 órakor odamegyünk valahol a forgatni, hiszen éppen az az élet szülte eseményeket kell bemutatni. És ezek az események folyamatosan alakulnak…

A forgatás ideje alatt két balesethez is hívták a Zakát. Amikor a csörgött a telefon, akkor beültünk velük együtt az autóba és rohantunk, hogy odaérjünk. Emellett lelkileg is nagyon megterhelő forgatás volt, hiszen olyan helyszínekre érkeztünk meg, ahol pár perccel ezelőtt még egy ember élt, és utána pedig történt egy tragikus eset… Mi pedig ott vagyunk, és ezt meg kell örökítenünk. Tehát ez egy nagyon nehéz forgatás volt ilyen szempontból is. 

Berecz Péter: „felemelő volt a Zaka-tagokkal találkozni”

S. Zs.: Minden ilyen történet nyomot hagy az emberben. Benned milyen nyomot hagyott a forgatás?

B. P.: Nekem nagyon felemelő volt a Zaka-tagokkal találkozni, látni, hogy milyen professzionálisan dolgoznak, és hogy hogyan gondolkodnak az életről. Bízom benne, hogy ez az egész életszemlélet átjön a filmből, és köszönöm Szalai Kálmánnak a lehetőséget, hogy felkért erre a filmre. 

S. Zs.: Milyen reakciókra számítasz és mire kell számítaniuk a nézőknek, akik elmennek?

B. P.: Nagyon sok munkánk volt ebben a filmben, több hónap, és bízom benne, hogy az emberek eljönnek a moziba, és megnézik. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok gondolatot fog felkavarni mindenkiben, amiknek a feldolgozása hosszabb időt igényel majd.

Ez egy nehéz film, nem fog könnyű szívvel távozni a néző, mosollyal az arcán, de mindenképpen megéri megnézni, mert nagyon inspiráló is egyben. 



A borítóképen Berecz Péter és Szalai Kálmán az izraeli forgatáson. Kép forrása Berecz közösségi oldala.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás