Benedek István Gádor a Reményről, új novelláiról és filmjeiről

Izgalmas búcsú a századtól

Remény, Hátikvá. Ez a címe annak a zsidó társadalmi, közéleti, kulturális folyóiratnak, amelyből tavaly három szám jelent meg, s az idén tavasszal látott napvilágot az új folyam első száma. Ugyanakkor – miként egy interjúból tudjuk – Vámos György szerkesztő éppen most készített hangjátékot a szerző tavalyi sikerkönyvéből. E kötet címe: Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte… A regény Karády Katalinról, a feledhetetlen énekesnőről és Újszászy István kémtábornokról szól, kalandos szerelmükről, s egy különös személyiségről is, Áháron Rokéách belzi csodarabbiról. Mindezek jó alkalmat adnak arra, hogy a jeles újságíróval, a rangos íróval beszélgessünk.

– Az olvasó ember úgy látja, ön fáradhatatlan. Folyóirat szerkesztés, novella, film; mire ez az igyekezet?

– Lassan vége ennek a századnak. Ennek az elképesztő ciklusnak, 1937-ben születtem, de a szüleim színes meséiből jószerével pontosan tudom, érzékelem: mi történt ebben a szörnyűséges és szörnyűségeiben is gyönyörű Huszadikban. És úgy érzem, mint szemtanúnak, mindent el kell mesélnem, amit fontosnak tudok. A műfajok kevéssé lényegesek, a történeteknek kell dominálniuk és a tanulságnak. Szerencsésnek tartom magam. Egy pici faluban születtem és a fővárosban lakom. Elvittek egy haláltáborba és lám, élek. Forgolódtam zsidók között, laktam szlovák emberekkel, magyar barátaim vannak, s mert sorsom úgy hozta, utaztam is keveset, hát gyorsan összebarátkoztam orosz és kínai kollégákkal, színes bőrű vándorokkal. S ha így adódott, ugyan miért ne akarnám megírni őket?!

– Kiadott egy nem is tudom, milyen könyvet, melynek címe ez volt: Vili, a Dob utcából. Mi ez a kötet?

Én nem érzem olyan nagyon különösnek. Vili, azaz Bencur úr, ma nyugalmazott és tönkrement bécsi vendéglős. Éppen nyolcvan éves. De csomó testvérével egy nyomorúságos Dob utcai lakásból indult a nagyvilágba. Minden volt, ami akkor valaki lehetett: hamiskártyás, zöldséges, aztán munkaszolgálatos, szökevény és bujkáló, a háború után feketéző és nemzetközi menekült, majd izraeli katona, még később ismét európai tekergő, de amikor a császárvárosban végre megnyugodhatott volna, hogy lám, befejezésül mégis csak világhírű étteremtulajdonos lett, beütött a krach. Mert milyen a sors? Véletlenül rosszul írt alá egy szerződést, s a végén csak arra maradt ereje, hogy elmondja az ő nyolcvan évének sajátos történetét. Nem Bencur Vili a legérdekesebb ebben a sztoriban, bár ő se akárki, hanem az a huszadik század, amelyet akár így, akár úgy, sikeresen átélt. Örülök, hogy ennek a sajátos könyvnek szép sikere van, s nem is az “irálya” miatt, hanem Vili okán. Aki már fiatalon legendává lett, aki egyszerre volt nagy és kis zsidó, peches és szerencsés, aki azonos időben élte át a fent és a lent minden fájdalmát és örömét. Vagyis nagy dobás volt ez a kötet.

– Ha már szóba hozta tavalyi sikerkönyvét, az Ez lett a vesztünket, úgy hallottuk, a történetből egy müncheni stúdió tévéfilmet készít.

– Valóban, a forgatókönyvet Ungvári Tamás már meg is írta. Még nem tűzték ki a forgatás időpontját. A Vámos György féle 90 perces hangjátékban Bács Ferenc hangán szólal meg Újszászy tábornok. Örülnék, ha a filmben ugyancsak ő játszaná el ezt a szerepet. Talán legjobb novellámat, A komlósi Tórát Jancsó Miklós kötötte le. Egészen különös képi nyelvet talált ki a megfilmesítésre, a szerződést meg is kötöttük a Moképpel, s csak remélni merem, hogy mielőbb elkezdődhet a forgatás. De ha már itt tartunk, mondjuk el, A Messiás című novellámat René Gainville francia filmrendező — Woopy Goldberg felfedezője – emelte ki a kötetemből, s intenciói alapján éppen ezekben a napokban fejeztem be az irodalmi forgatókönyv megírását. Nagy élmény volt a jelenetek fölfűzése. Az első szabadtéri felvételekre Marseillesben kerül sor, ha minden jól megy, az idén szeptemberben.

– Szép szeptembere lesz, mert ekkor vendégként részt vesz a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron.

– Az elégett fénykép című novelláskötetem húsz zsidó témájú írását a németországi Schäfer kiadó lefordíttatta, s ezeket jelenteti meg a betű nagy ünnepére. Hadd mondjak köszönetet kit nagyszerű fordítómnak, Ágnes Kempének és Madlen Meránnak. A velük való munka remek szellemi élvezet volt.

– Van még valami?

– A Zsidó történet című novellámat most jelentette meg az egyik rangos pozsonyi szlovák irodalmi folyóirat, Karol Wlachowsky fordításában. A komlósi Tórát egy amerikai antológiában teszi közzé a Harvard Egyetem kiadója. A frakk című elbeszélésemet egy svájci antológiában olvashatjuk majd, míg a Török induló Lisszabonban jelenik meg.

– Mit hoz a holnap? Mit tartogat erre az évre?

– A Magyar Könyvklub három kisregényemet jelenteti meg egy kötetben. Most írom őket. Ezek a háború előtti és a háború utáni nagy politikai, társadalmi fölfordulásról szólnak, és ezekben szeretnék elmondani mindent, amit tudok a zsidóimról, a szlovákjaimról, a magyar barátaimról, a bűneinkről, a csalódásainkról és a nekibuzdulásainkról, egyszóval az életünkről. Szeretek mesélni, s talán lesznek, akik szívesen olvassák ezeket a huszadik századi meséket.
Juhos Zoltán

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 35. szám – 2014. november 12.